Valaki nyitva hagyta számítógépét a minap a környezetemben, és akaratlanul is rápillantottam a képernyőre, hadd lám, úgymond, miféle ismerősei vannak egyeseknek, másoknak.

A kortárs magyar új alanyi költészet ígéretes fiatal alkotója Kopriva Nikolett, akinek első verseskötete kivételesen erős pályakezdés.

„Tisztára, ragyogó fehérre
meszelt falakat piszkol az idő, a lábazaton
araszol fölfelé a moha zöldje, terpeszkedik
az elmúlt nyarak délutánjain leperzselt
barnálló telepein túlra”

„Amikor itt hagysz,
ablakpárkányomra telepszik a dér.
Eltévesztem az utcákat,
magaddal viszed egyik szemem,
csak félig látok, amíg visszajössz.”

Fél tíz körül járhat az idő, délelőtt, de már levezettem majd‘ kétszáz kilométert. Zentára megyek, délre. A magyar határőr beszédes, a szerbnek köszönünk, nyilván szerbül, nem viszonozza.

Vén szokása a sárkányoknak: úgy beszélnek már önmagukról, mintha csak valaki másról. A tengerkönyvtár történetét is pont úgy mondta, regélte el a törpe füle hallatára egy délutánon a Zöld Sárkány.

A szigetet a déli irányból egy háromszáz méter hosszú híd kötötte össze a szárazfölddel. Maga a város, melyről a keskeny kis földrész a nevét kapta, kopár területen feküdt, egy hosszan nyúló, a várost északi irányból meredeken lezáró sziklás hegy alatt.

Kilencven éve született, negyvenöt éve halott, negyvenöt évet élt Latinovits Zoltán, a huszadik századi magyar színháztörténet ellobbant életű legendás óriása.

Szeptember 7-én tizenkettedik alkalommal adták át az Arany Medál-díjat. Rendhagyó módon idén díjazták a tavalyi nyerteseket. Az elismerést minden évben a közönség ítéli oda, a szerinte arra érdemeseknek.

Már-már megszoktuk. Szinte természetes. Korjelenség, talán apróság a hétköznapok során. De mindenütt ott van a Távoli számítógép: a háttérben jelenlévő, kérlelhetetlen figyelem. Ő az, aki segít. Vagy mit is csinál éppen.

Volt pár apró lyuk a döngölt földpadlóban. Talán egérlyuk. A nagyobbakról nem tudni, mi vájhatta. Lali most épp egy ilyenben botlott meg, még a munkáskabátját sem volt ideje levetni. Alig ért haza, szinte a küszöbben elbukott.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának tizenkilencedik tábora ismét új helyszínre költözött: korábban Zetelakán és Árkoson, majd Kalotaszentkirályon találkoztak az írószervezet tagjai, idén pedig – a koronavírus kényszerszünetét követően – a sztánai Kék Iringó Kúria fogadta be az írótábort augusztus 29. és szeptember 1. között.

Két év után újra személyesen találkozhatnak az olvasók a kiadókkal és a szerzőkkel szeptember 2. és 5. között, a 92. Ünnepi Könyvhéten. A dedikálások és színpadi programok mellett idén a gyerekek nagyobb teret, önálló színpadot kapnak. 

Letisztult, tökéletes forma és hang. Az önmagát, létezésének értelmét kereső ember őszinte és bátor megnyilatkozása az idén József Attila-díjjal kitüntetett Farkas Wellmann Éva új verseskötete.

Minden vergődik - de minden a helyére vergődik. Mi bűnöket cipelünk, de világítótoronyba, hogy messziről figyelmeztessenek másokat: itt a kikötő a léleknek, vagy a veszedelmes zátonyok.

A gyulai strand tölgyárnyéka és a Kékgolyó utca sugárterápiája közt feszülő szivárvány a testvéri szeretet, porcos fájdalom szálldos, mint nyárfák pihéi – megkapó természeti képekben az emberlét Kürti László verseiben.

A focit abbahagyta, mert a pályán sok a düh, ám fut és lovagol, gimnáziumban tanít testnevelést és filozófiát, a pesti lét helyett inkább a kétlakiságban hisz Kürti László Térey-ösztöndíjas költő, műfordító, a KMI 12 nevű kiemelt alkotócsapat tagja, idén kapta meg a Balassi Bálint-emlékkardot.

Vélhetőleg a mai politikai tisztánlátók közelebb vannak az álomjósokhoz, mint azokhoz az ihletett látással rendelkező régiekhez, akik közé Deák Ferenc is tartozott. Hová száműztük a Deák Ferenceket mai közéletünkből? Azokat, akik jobban tudják szeretni a hazát, mint gyűlölni az ellenségeiket.

Valaki meghalt! Mondhatnám, hogy szokatlan tárgy egy e-mailnél, de nálam nem az. Rendőr vagyok, megszoktam az efféle leveleket. Megnyitom, üres. Valaki szórakozik velem, ha megtudom, ki az, szétrúgom a fenekét.

A nagy múltú Tokaji Írótábor idén megújult – pergőbb lett, interaktívabb, ám megőrizte a hely hangulatából és a fontos, érdekes témákból, az összegyűlt alkotók aurájából fakadó régi varázsát is.

A Magyar Művészeti Akadémiának Mészöly Miklós születése 100., halála 20. évfordulója alkalmából rendezett kerítéskiállítás megnyitó beszéde. A tárlat megtekinthető az MMA székházának kerítésén, az Andrássy út és a Bajza utca sarkán.

Tizennégy éves volt a kislány 1918. március 8-án, amikor naplóírásba kezdett. Boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott jólétben élő polgárcsaládba született Kassán, három fiútestvérével. 

Szalai Zsolt Gyökeres ház című verseskönyvében „hazai vizekre evez” – szűkebb környezete múltját tárja fel a líraeszközeivel. Minden költő az eltűnt idő régésze is, a tárgyaknak, különösen a családi házaknak pedig sorsa, magasabb erőktől szabott rendeltetése van.