Itt, a hegyen már örök adventben élek, lila virágok és ametiszt emlékével. A titkos erejű lila kristály, az amethüsztosz – ami annyit jelent: nem részeg – véd a részegségtől, a testitől és a lelkitől is. A görögök legalábbis így tudták.

A zenész, zeneszerző és filozófus-költő Hegyi Botos Attila ötödik verseskötete a termékenységről, a kezdetektől megtalált saját lírai hang alkalmazásáról szól.

Amióta az eszemet tudom, nagyon-nagyon fontos emberekkel vagyok körülvéve. Bezony. Olyan fontosak ők, hogy szinte fel sem tudják mérni önnön fontosságukat: tulajdonképpen egész nap egy oltár előtt ülnek, mely oltáron önnön fontosságuk gyertyája égdegél, és azt bámulják erős szeretettel.

„Tejútról letérve,
láthatár melléken,
napfényt legeltettem
hosszú kötélvégen.”

A félévszázados kapcsolattartás ritka dolog, főleg az irodalom világában. Már nagyon időszerű, hiánypótló munka a kaposvári Takáts Gyula (2011–2008) költő és a pécsi Tüskés Tibor (1930–2009) író, kritikus 1959-től 2008-ig tartó – ízig-vérig irodalmi – levelezése.

„Zsúfolt kocsmákban,
embermelegben,
fényes italokat hörpintek,
s repül majd szívem”

Ne beszéljünk aszkézisről meg önmegtagadásról, ezek ma életidegen szavak, ráérős idők öncélú és sportszerű erénygyakorlatairól árulkodnak. Első feladatunk az legyen, hogy rendet teremtsünk életünkben.

Kedden, december 7-én 18 órai kezdettel kerül sor a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága és a KMI 12 program szerzői évadzáró zenés-irodalmi sorozatának befejező estjére a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Egynél azért már többször haltunk meg. De a lélek nem vándorol, leomlik belülre, gyűlik deréktájon, ahogy a csigolyákon a mész, sírgödröt ás a testbe, májfoltokat vérzik az idő bőrére, s hogy ne is lássuk, a szemünk alatt gyűjti szennyesét.

Itt a hegyen más zene szól, és másként hallgatjuk. Nem is hallgatjuk, mert a hallgatás az a csend szelíd jegyese. Ha itt zenét hallunk, a mi zenénket, akkor táncolunk, halleluja.

Béla, ne menj túl a kerületen, főleg ne egyedül, mert az ismeretlen világ, ott nem értik, mit akarsz, nem értik, mit mondasz, csak azt látják, cigány vagy, aki bárhova is néz, csak a szajrét lesi… – Novák Valentin novellája.

„Fusson a hír, mint a kunsági homok, Kiskunmajsa japán napokra készül.” Az első közösen leírt mondatunk. Emlékszel? Hogyne emlékeznél, hisz Te mindenre emlékszel, ahogy mondani szoktam, a memóriám vagy. Elhagyott a memóriám, Miklós.

Gyertyalángban pislákoló hétfők hordaléka. Négy, hangosan ki nem mondott imádság, számolom a perceket, ahogy elhamvadnak. Várakozás, bölcsek Napkeletről, Isten Báránya meg annyi minden más – kivéreztetett, keresztre feszített hétköznapok. Fogd meg a kezem, aludjunk el a takaró alatt.

A Hetek Körének tagja, költő, aki parasztcsaládból származik, pályáját gyári munkásként kezdve kaptatott fel a Parnasszusra: Serfőző Simon vall tekervényes indulásáról, közösbe elhajtott állatokról és a népi hitvilágról, mely költészetébe olvadt.

Az esős augusztusi napok délutánjának illata megvilágosodásszerű gondolatokat ébreszt. A lehűlt levegő kitisztítja a fejet, és az előző napok tapasztalata, az élmények esszenciája lecsapódik, begyűjthető.

„Egy másik lét foszlánya lehettem
istennőm intett a leomló falaknak
vak égi vándor az alsó terekben
kit démonai még néha megrohannak”

2020 novemberében korunk egyik legnagyobb költője távozott: Szőcs Géza. A sokműfajú, ám művészi és erkölcsi elkötelezettségében rendre az egyetlen tiszta hangot kitartó életművét az irodalomtörténész mutatja be.

Közéleti potentátként, kulturális fővezérként szokták emlegetni Demeter Szilárdot. Most azonban csupán úgy írok a Kéket kékért című művéről, mint nyelvművészeti alkotásról. Nem a politika, hanem az irodalom köztársaságában. Legyen most ő egy „mezei szpartakiád” részese, akinek lemérik szerzői teljesítményét.

A címbéli kód jelentése: a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága november 23-án 18 órakor folytatja a KMI 12 programja szerzőinek zenés-irodalmi sorozatát a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amelynek ezúttal Kürti László és Szálinger Balázs lesz a vendége.

A természet, teremtett környezetünk szépsége örök témája a verseknek. Acsai Roland ilyenekkel rukkolt elő: "Egymaga várna az új kikeletre a lombja, az őszi, / lombja, a téli, a hullt avar, és a fa ága a csendben."

Sokaknak így telt el az életük, így telik ma és így fog telni a jövőben is. Orosz István nagyívű regénye eközben megmutatja, hogy érdemes küzdenünk a szabadságért, és élnünk vele, amennyire csak lehetséges.

A minőségi irodalmi műveknek már a kiadását is gátolják a hazai könyvterjesztés anomáliái. A hegemón helyzetben lévő terjesztők csak alacsony példányszámra szerződnek, a bizományosi rendszer miatt azok eladásában sem érdekeltek, a szellemi értékeket forgalmazó bolthálózat létrejöttét viszont megakadályozzák.

Két ötvenhatos rab a börtönudvar köreit róva felismer néhány mélyebb igazságot, azt is, hogy ők a szabadok. Ezt a kötődésüket utóbb semmilyen különbözőség nem söpörhette félre. Szabadságharcunkról így emlékezik meg a franzstadti Demokritus.