Ezt olvasom reggel a világhálón: „szabadulószoba, félelem nélkül”. Jól indul a nap, mert ismét látom, a költőösztön és a nyelv rakoncátlan életereje kiirthatatlan, és digitális műpázsitból is felszökhet egy-egy életerős, merész vadvirág.

„Szabadulószoba, félelem nélkül”, hirdetik az időjárás-jelentésben. Mintha a Kétgábor üzenne nekünk a Lágymányosról, Szigethy Gábor és Gábor Juli, hogy tegyük már tiszteletünket enyhén hosszú és enyhén keskeny szobájukban, ahol otthonosan megül a délután mézes fénye. Találjunk enyhet a szokásos és páratlan borvacsorán, ahol Juli ihletett kicsi szendvicsei szolid bájjal hessentik félre emlékeinkből dicső főszakácsok ízlését és ízeit – s Gábor is a borlapok költőinek ékesszólását.

Jó volna hozzájuk szabadulni, az ő nevezetes szalonjukba, félelem nélkül lenni ott négyen, éppen mostanában. Mert a világ még őrültebb és még hazugabb lett. Szomszédunkban naponta ezren pusztulnak el igazságok harcának járulékos káraként. Hallunk jóslatot, hogy Európa szegényei fázni fognak sötét szobákban a télen, de azt senki sem mondja a képes fórumokon, hogy túl sok kerozint falnak a légben cikázó óriássáskák, s túl sok olajat a keleti bóvliesőt ránk zúdító konténer-teknősbékák. Mintha Gábor és Juli hívnának: szabaduljatok és ne féljetek, itt nem hallotok sem újsütetű világmegváltást, sem szenvtelen áhítattal sorolt világnagy hazugságokat.

Gáborral a Lágymányoson éltük a forradalmat, és 1957-re barátaink tűntek el: tiltott nevek, tiltott szavak, titkos történetek. Éltünk aztán mindnégyen látomás és hivatás óriásai közt, hírüket híven hozva tovább azoknak, akik majd ráébrednek, hogy mindig szellemekhez kell mérnünk magunkat.
Ilyesfélékről diskurálunk a szabadulószobában, félelem nélkül. Amikor lehet, Gáborék az országban barangolnak, keresve valódi színházakat és régiek virtusát megújító pincészeteket, igaz borokat és igaz történeteket.

Nagy Balatonfüred–csopakvidéki boroskönyvében írja Gábor egy különleges rozéról: „Élvezem a keserűségét. Oldja az éjféltájban bennem felgyülemlett keserűséget. Két keserűségből így lesz boldogság.”

Ezt pedig egy olaszrizlingről írja: „Az első korty: teljes napfogyatkozás. Csak hosszú percek után döbbenek rá: a bor elnémított… Hallgatni bölcsebb, mint fontoskodó mondatokká, közhelyekké szerkeszteni okoskodó szavakat. Ez a bor a hallgatás bora. Kiüresít – jut eszembe a pontos szó a Szentírásból.”

S egy vörösről, nyári éjszakán: „Ha meg akarom élni ma éjszaka a napfelkeltét, ez a butélia Ranolder vörös, 2009, éppenhogy kitart. Szerencsém van, már vörösödik a Gellért-hegy peremén az ég.”

Idézi Hamvas Bélát a balatoni borokról, Széchenyi Istvánt a szélsőségek és a közép dinamikájáról, Móricz Zsigmondot pedig arról, milyen álmokat látott Bethlen Gábor.

A harmadik csodaszendvicstál, a harmadik bor és a harmadik óra után szabadkozva kerekedünk fel. A mi belső óránk a Berzsenyi Dánielénál sietősebben ketyeg. De Gáborék a pinceszerek során visszaálltak az emberibb időszámításra, a lassúbb és mélyebbre leszivárgó ízekre. Tartsa meg őket sokáig kedvben s erőben az Isten.