Két kiállítás, a Tihanyi Bencés Apátság Galériájának és a budapesti Várfok Galériának tárlata köszönti hetvenedik születésnapján a Franciaországban élő Pető István festőművész-grafikust.

Párizs legridegebb körútján, a boulevard Haussmannon áll egy III. Napóleon korabeli, eklektikus palota. Édouard André iparmágnás és felesége, Nélie Jacquemart fényűzően berendezett egykori otthona, felbecsülhetetlen értékű műgyűjteménye ma a Francia Tudományos Akadémiáé, s nyitva áll a látogatók előtt.

Négy kortárs alkotó – Máriás István aka Horror Pista, Pinczés József, Soltis Miklós és Szöllősi Géza – különös látomásait hozza közös térbe a Hegyvidék Galéria tárlata. Mindannyian a szürrealizmus hagyományát értelmezik újra többféle médium felhasználásával, a tudattalan, az álom és a valóság közötti átjárások, valamint a játékok, a mesék, a képregények, a filmek és a videójátékok vizuális világának, és a kísérteties idegenség tapasztalatának vizsgálatával.

2014 óta nemzetközi szinten hozza párbeszédbe azokat a kortárs nőművészeket a Femininológia project, akik motivációként emelik ki műalkotásaikban a nőtörténet meghatározó alakjait. Sanda Stanaćev Bajzek kurátori munkája ezúttal horvát és magyar alkotókat szólított meg, hogy emlékezzenek hazájuk jelentős nőalakjaira, és történeteiket inspirációként állítsák a jövő generációi elé. 

Tölg-Molnár Zoltán a nyolcvanas években indul szakmai sikereinek útján. Igen gyorsan választja meg saját – és sajátos – képi kifejezőeszközeit. Eljut a redukció olyan szintjére, mely már nem absztrakt, nem lettrista, nem zen buddhista és nem archaikus képzőművészeti nyelv, hanem mindezek összessége.

Halász András azon kevés nemzetközileg is elismert magyar képzőművész egyike, aki külföldi sikerei után, a rendszerváltást követően úgy döntött, hogy hazatér. Jelenleg is Budapesten él, és amennyiben egészsége engedi, aktívan fest. Weiler Péter a művész Jász utcai műteremlakásában látogatta meg őt.

Ritka, hogy valamely klasszikus nagymester epigonja idővel szintén nagymesterré váljon. Pedig pontosan ez történt idősebb Pieter Brueghellel, aki pályafutását tipikus Bosch-epigonként kezdte, ám később olyan sajátos stílust teremtett, amely azonos értékű példaképével. Brueghel azon képei közül válogattam, melyeknek „üzenetét” 2020 után érthettük meg.

Legtöbbünknek automatikus gesztus a vízcsap megnyitásának mozdulata a mindennapokban. Vizet engedünk az iváshoz, a tisztálkodáshoz, a főzéshez, öntözéshez, az életterünk tisztításához. De mi történik akkor, ha hirtelen megszűnik a hozzáférésünk az evidensnek tűnő csapvízhez, a tiszta és teljes élet nélkülözhetetlen eszközéhez?

Bálványállítás címmel nyílt El Kazovszkij-kiállítás a Godot Galériában olyan műgyűjtemények anyagából, amelyeknek tulajdonosai többnyire személyes, baráti viszonyban voltak a művésszel.

Az akciófestészet megszabadul a tárgyi világ ábrázolásától (hiány), helyette az ecsetnyomok gesztusjeleivel a mozdulatnyom minőségével-milyenségével, esztétikájával idéz fel a nézőben érzéseket és gondolatokat. A spontán jelek kavargása és/vagy meditatív csendje a festő jelenlétéről tanúskodó tartalommá válik.

Kemény Gyula gyűjteményéből, amely az egyik legjelentősebb magángyűjtemény – szubjektív válogatással – majd ötven műtárgyat mutat be a Bibliamúzeum új időszaki kiállítása, Az alázat érintése. Az alkotások magáról a gyűjtőről, ízléséről is tanúskodnak, s arról is, vajon miért tartott fontosnak egy-egy képet kollekciója gyarapítása szempontjából.

A pécsi Ancora és a balatonfüredi Zsdrál Galéria együttműködése immár sokadik alkalommal bizonyítja, hogy érdemes kitekinteni Budapestről, ha vérbeli művészetet szeretnénk látni. Ezúttal a pécsi művészek közül Varga Rita energiától duzzadó, hömpölygő kompozíciói érkeztek a balatonfüredi galéria szakrálisnak ható, fényárban úszó tereibe.

Mivel a világban minden mindenre hatással van, így paradox módon a környezetszennyezés is művészi magasságokba emelkedhet, nem is feltétlenül negatív kicsengéssel. Igaz, ennek belátásához Monet zsenije kell.

A napfoltok és a háború(k) lehetséges kapcsolatáról, majd Napunk és a nukleáris fegyverek viszonyáról kérdeztem Barics Sándor, Berlinben élő festőművészt.

Három évtized. Több mint kétszáz alkotó. Megszámlálhatatlan forma, szín, gesztus. Képek, amelyek külön világokat teremtenek, mégis egy közösségben, egy szellemi térben keletkeztek. Ritkán lehetünk emelkedettek, ez talán az a pillanat.

Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) legújabb nagyszabású időszaki kiállítása, a Sorsfordulat – Radikális találkozások című tárlat váratlan, életünket gyökeresen megváltoztató pillanatokat, a krízishelyzetek abszurditását és a belső átalakulások mélységeit vizsgálja.

A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramjának lezárásaként tekinthetők meg Gergely Réka utóbbi két évben létrehozott, immerzív erejű, meditatív elmélyülést, ám nagyon aktív befogadást ösztönző műtárgyai. 

Méltatlanul elfeledett XX. századi képző- és iparművész munkássága előtt tiszteleg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum legújabb időszaki kiállítása. Mezőkövesdi Takács István (1901–1985) életműve budapesti bemutatásának célja, hogy az elsősorban templomi freskófestőként ismert alkotót méltó helyre emelje a művészet történetében, s hogy a kiállított anyag diskurzust kezdeményezzen művészettörténeti interpretálásáról és lehetséges újrapozicionálásáról.

Farkas Ádám szobrászművésszel, a Képzőművészeti Egyetem professzor emeritusával a nevelés kettős szintjének szükségességéről, a művészettel nevelés fontosságáról, lehetőségeiről beszélgettünk.

Vajon egy hétköznapi szék alkalmas-e arra, hogy önmagában művészi alkotás témája legyen? Van Goghtól Joseph Kossuthig számos példa igazolja, hogy önmagában is elegendő téma. Jónás Péter kivételes figyelemmel fordul környezete felé, amelyből egy-egy jelentéktelennek tűnő tárgyat emel ki, annak látványát a lényegi elemekre redukálja és önálló képi jellé absztrahálja.

95 éves korában meghalt Sajdik Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus és karikaturista. Szerényi Gábor korábbi írásával emlékezünk a nagyszerű művészre.

Ismerős és közelálló: színek hullámán utazunk, saját emlékeinket is feltárva. Nincs dráma, csupán a felismerés, hogy ezt mi is megéltük, és mindezt milyen érzékletesen fejezik ki helyettünk Tallós Ilona festményei – kiállításon és életművét bemutató monográfiáját kísérő reprodukciókon.

Vannak alkotók, akiknek életműve kevéssé ismert, holott művészetük megérdemelné a figyelmet mind a közönség, mind a szakma részéről. A „mellőzöttek” közé tartozik Czimra Gyula festőművész is, akinek most feltárul a pályája. A Magyar Nemzeti Galéria Árnyék nélkül – Czimra Gyula (1901–1966) életmű-kiállítása hat szekcióban száznyolcvan művet vonultat fel.