2026 kora tavaszától az év végéig kiállítások és programok sorozatával ünnepli a Magyar Képzőművészeti Egyetem a Strobl jubileumi emlékévet, Strobl Alajos születésének százhetvenedik és halálának századik évfordulóját. Az egyetem Andrássy úti épületében látható a Halhatatlanság forrása című nagyszabású emlékkiállítás, amelynek előzménye és időben párhuzamosan futó kerítéskiállítása a Strobl Alajos Epreskertje című szabadtéri tárlat.

Ámos Imre születésének 120. évfordulóját 2027-ben emlékév ünnepli. Az Angyal szállt el… című tárlat bevezető programja a jubileumi évnek, amelynek fő eseménye a Művészetmalomban 2027 novemberétől látogatható Ámos Imre életmű-kiállítás lesz.

Dinamikus, áradó koloritokkal festett, többszörösen rétegzett olajképei magukkal ragadnak, misztikus világokat nyitnak, hogy általuk az idő és a tér felvetette létkérdésekkel szembesülhessünk, és önmagunk belső világára ismerhessünk.

Döntő mértékben alkotásai képviselik és rangsorolják a művészt. A szó szoros értelmében képet kapunk művészeti irányultságáról, de arról a szellemi-történelmi közegről is szólnak, amelyben alkotójuk élt és dolgozott. Kirajzolódnak közelebbi és távolabbi művészeti kapcsolatai, kapcsolódásai.

Aligha mondható, hogy sorra nyílnának új kiállítóterek a fővárosban. A kilencvenedik életévét betöltött Kemény György életmű-kiállítása most mégis új helyszínt, a Budapest Új Városháza Galériát nyitotta meg. A hazai pop-art legendájának munkássága elválaszthatatlan Budapesttől, plakátjai évtizedeken át lépten-nyomon feltűntek a városban. A GYURIII! című tárlat ezekből válogat.

Színgazdag absztrakt festmények kozmikus dimenziókba repítenek, hogy a tér és az idő felvetette egzisztenciális kérdésekkel szembesítsenek. Kőrösi Papp Kálmán gazdag életművéből mutat be válogatást az óbudai Országút Galéria tárlata. A 2005 és 2026 között született munkák legfontosabb rendezőelve a földi létezést egyetemessé tágító filozófia.

Csőszerű idomok, vibráló hálók és amorf masszák lüktetnek a vásznon, intenzív színekben összeolvadva. Ezek a különös, nem e világi formák olyan elevenséggel tekintenek vissza ránk, mintha bármelyik pillanatban életre kelhetnének. Az alakokat látva felmerül a kérdés, vajon hihetünk-e a saját szemünknek, vagy könnyen megvezethető empirikus érzékelésünk űz csúfot megint belőlünk. 

Talán még mindig hajlamosak vagyunk a riportfotóra úgy tekinteni, mint ami a valóság pontos, tárgyilagos rögzítését célozza: a fotós jelen van, megfigyel, exponál. Konzervál, majd továbbáll. Révész Tamás kiállítása azonban már az első képeknél rácáfol erre az elképzelésre.

Ma leginkább realista Teddy-portréiról és absztrakt, intuitív gesztusokból elővilágló Buddha-alakjairól ismerhetjük. Képein a kopott, foltozott plüssállatok sötét háttér előtt ülnek, olyan méltósággal, mintha régi családi portrék modelljei lennének. A Buddhák azonban egészen másként születnek…

Az emlékek az idő múlásával ritkán őrzik meg az események pontos sorrendjét. Legtöbbször csak részletek maradnak velünk: útitársainkkal közös élmények; fények, amelyek a környezetet mindig más hangulatú díszletté festik; jellegzetes illatok, vásárfiák vagy apró kincsek. Érzéki benyomások, amelyek idővel leválnak eredeti helyükről, és egy összetettebb kép részévé válnak.

Géczi János kiállításának helyszíne és címe is az antik kultúrához, a mitológiához kapcsolódik. A balácapusztai, egykori római kori villagazdaság épületeiben látható és annak eszmeiségéhez szervesen illeszkedő dekollázsok újraértelmezések, amelyek az idő múlásával fedik fel titkaikat. A tárlat olyan időutazást kínál, amely a múltból a jelenig tart, sőt, akár a jövőbe is bepillantást enged.

Miképp lehet megragadni a fény rebbenését a vonalzó szigorával? Vajon képes lehet-e a tiszta szerkesztés arra, hogy a tér tektonikája mellett az emberi lélek mélységét is feltárja? Gulyás Andrea festészete e látszólagos paradoxon feloldására tesz kísérletet.

A festőnek festeni kellett, az államnak eladni – az állami műkereskedelem a Kádár-korszak művészeinek egyszerre jelentett megélhetést és fogságot. Volt idő, amikor Magyarországon egy festményt megvásárolni egészen más dolgot jelentett, mint ma.

Képein több hely, kultúra és hagyomány tapasztalata rétegződik egymásra. Al-Hassan Amina Accrában született, Kazincbarcikán nőtt fel, Budapesten él: festészetét a ghánai gyökerek, a magyarországi gyermekkor, a nagyvárosi hétköznapok és növényekkel teli otthona egyaránt alakítja.

Talán többen is ismerik a játékot, azt a színes műanyag pálcikákból és apró gömbszerű csomópontokból álló labdavázat, amelyet össze lehet nyomni, majd újra szélesre lehet húzni. Pulzáló, ritmikus mozgása-mozgatása a légzést idézheti fel. Nem csoda, hogy a különféle webshopok hol varázsgömbnek, hol kiterjeszthető légző labdának címkézik, amely a marketing szerint az ügyesség, koordináció, koncentráció és stresszoldás Szent Grálja

Hangzásában és alakjában egyszerre idézi fel a cedae szó a cédula és a cédrusfa szavakat és a latin cedere igét, amely az engedés, a visszalépés, a meghátrálás jelentését hordozza. A Memoria cedae kiállításcím kapcsolódik a memoria cedit gondolatához is, amely az emlékezet lassú megkopására, a felejtés folyamatára utal.

Barics Sándor huszonhárom lapot festett a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára. Nem lesz belőlük tárlat – és ez a döntés a sorozat része.

FUGA-beli kiállításán Gesztelyi Nagy Zsuzsanna eddigi munkássága kiemelkedő állomásaként teljes és egységes anyagot mutatott be. A Breuer Marcell-teremben festmények, printek, kísérleti animációk és személyes gyűjtés fogadta a látogatót.

Új szemszögből meséli el Bécs egyik legfontosabb kulturális intézményének történetét a különleges évfordulót ünneplő jubileumi kiállítás. Nem egyszerűen visszatekintenek a múltra, hanem bemutatják, hogyan épült fel Albert főherceg és felesége, Mária Krisztina kollekciója, hogyan inspirálták egymást és miként vált egy hercegi magángyűjtemény Európa egyik legjelentősebb grafikai és képzőművészeti múzeumává, miközben folyamatosan képes megújulni.

Hagyományteremtő céllal rendezték a kaposvári Vaszary Képtárban az első Betonszobrászati Triennálét. A jövőben háromévente rendezendő kiállítás a betonnal, mint kortárs művészeti médiummal foglalkozik, elsősorban a technológiai innovációra fókuszálva.

Jean Béraud 1849. január 12-én született. Apja munkájának köszönhetően Szentpéterváron látta meg a napvilágot: édesapja feltehetően részt vett a Szent Izsák-székesegyház díszítésében, amely 1818 és 1858 között épült. Az apa 42 éves korában meghalt, Béraud anyja ezután négy gyermekével visszatért Párizsba. Középiskolai tanulmányai után Jean jogot kezdett tanulni, hogy ügyvédi pályára lépjen. 

Falra rögzített, rózsaszín és vöröses üvegmozaikkal borított formák nyitott szájakat és torkokat idéznek. Belőlük hosszú, fonott textilnyelvek nyúlnak ki a térbe, majd egyetlen nagy fonattá kapcsolódnak össze. A forma hajfonatra, köldökzsinórra, növényi gyökérre vagy családi leszármazási vonalra is emlékeztethet.

Nemcsak a Magyar Képzőművészeti Egyetem legjobb végzős hallgatóinak bemutatkozása a kiállítás, hanem keresztmetszet is arról, melyek az aktuális trendek, témák a kortárs művészetben.