A World Press fotókiállítása az év kiemelkedő sajtófotóiból kínál válogatást. A tárlat témái többek között vallási konfliktusokat, természeti katasztrófákat, mindenre elszánt aktivitákat mutatnak be, melyek által új nézőpontból közelíthetjük meg saját életünket és az emberiség alapértékeit.

A hatvanas-hetvenes években megújuló magyarországi absztrakt képzőművészet egyik jelentős alakja. Művészete egyedi módon ötvözte a lokális festészeti hagyományokba ágyazott archaikus motívumalkalmazást a korában egyre nagyobb teret nyerő absztrakt törekvésekkel.

Az 1875. március 24-én tartott sikertelen árverésnek köszönhetően ismerte meg Renoir Georges Charpentier-t, a neves könyvkiadót, aki száznyolcvan frankért vette meg az egy évvel korábban született, A horgász című festményét.

A konceptualitás épp annyira fontos számomra, mint az esztétikus végkifejlet: az idő fizikai dimenziója és az idő múlásának egy adott algoritmussal megvalósuló vizuális leképezése foglalkoztat.

Impozáns, nagy belmagasságú, tágas terekben körkörös, egymásból építkező, márványból és gránitból készült, állati formákat és ősi motívumokat idéző plasztikák, s azokkal dialógusba lépő, kisebb és nagyobb méretű grafikák. Kiss Dániel szobrászművész legújabb sorozatában Atlantisz témáját járja körül.

Farkas Ádám neve egyet jelent az organikus absztrakcióval, a természet és művészet kölcsönhatásával, valamint a magyar szobrászművészet meghatározó alakjával.

Szokás mondani, hogy a kortárs festőművészek jelentős része az absztrakció és a figurativitás közötti határmezsgyén egyensúlyoz. E két látásmód elemeit keveri, ezáltal pedig utal a világunkat manapság uraló és felettébb zavaró kettőségekre.

Kollekciójának fiatal művészeit minden eddiginél szélesebb válogatásban mutatja be Ankarában a Magyar Nemzeti Bank Arts and Culture divíziója. A digitális kor egymásnak feszülő kortárs alkotói metódusait a tárlat fókuszába állító koncepciójáról a kurátort, Rieder Gábort kérdeztük.

Gáspár Szilárd szobrász, aki 2023-ban nyerte el a Constantin Brâncuşi ösztöndíjat, egyszerre ökölvívó is, aki saját testét, gesztusait és sporttevékenységét használja munkásságában. A body art és a performanszművészet irányzataihoz csatlakozva alkotja munkáit.

Hét próféta és öt szibilla (jósnő) hatalmas alakja trónol a Sixtus-kápolna mennyezetén. Szépségük és nőiességük tökéletesen ellenpontozza a szigorúbb tekintetű prófétákat, s híven tükrözik Michelangelo újplatonista felfogását: a görög szibillák mint jövőbe látó jósok a héber próféták elődjei voltak.

Tobzódás, lendület és felszabadultság jellemzi leginkább műalkotásait, legyen szó festményekről, domborított vásznakról vagy akár kerámia tárgyakról. Az ő művészetében a vonal is alkothat teret, és az intuitív gesztusfestés is lehet nyomat.

A festészet mindig az életem középpontja lesz, soha semmi nem lehet fontosabb nála. Egyfajta menedéket nyújt, ahol teljesen elmerülhetek az alkotásban, és kizárhatom a külvilág zavaró tényezőit. És lehetőséget ad arra, hogy nyomot hagyjak a világban.

Az evolúció végtelen változatossága révén egyes élőlények külső megjelenése vetekszik a műalkotásokkal, miközben egyes műalkotások a természet formáit imitálják. Vessük össze a „tengeri herkentyűk” csodáit néhány emberi remekművel.

Funkciómentes architektúrákból kiindulva meséli el személyes történeteit. Nagy hangsúlyt fektet az üvegnek mint művészeti médiumnak képzőművészeti, szobrászati használatára. A Ferenczy Noémi-díjas Gáspár Györggyel beszélgettem a szobrászat műfaji határterületeinek újraértelmezéséről is.

Legújabb, akrillal készült festményeinek érdekes keveréke, speciális, késes lámpákkal megvilágított vásznai izgalmasan tűnnek elő a feketére festett falakról, hogy a színekben és formákban gazdag expresszív alkotások futurisztikus, negatív utópia módján elképzelt tájról és emóciókról adjanak hírt.

Szűcs László (1954–2021) szobrászművész új, 2024 júniusában nyílt kápolnásnyéki állandó gyűjteménye – amely a Vörösmarty Emlékházat övező ligetben emelt két pavilonban, illetve a pavilonokat körülvevő parkban lelt otthonra – a művész váratlan halálát követően, a hagyatékban fennmaradt alkotások együttesét tárja a látogatók elé.

Az Országút podcastjában, a Kaptatóban ezúttal Kondor Attila festőművésszel beszélgetünk legújabb festménysorozatáról és Vertikális táj című kiállításának képeiről.

Csapóajtóként megnyíló fényes képi tér, vagy csaliként magához vonzó csecsebecsék. Az emberi kíváncsiság hiúságával bevonzott figyelmek tudatos fókuszban tartása. A tárgy pontos definiálása, megzavarva ezzel a befogadás menetét. 

Művésznek lenni számomra azt jelenti, hogy alávetem magam a művészetnek. Annak ellenére, hogy én vagyok az alkotó, egyben szolga is vagyok. A művész rejtélyes, előre láthatatlan tartalmi üzeneteknek – nevezzük impulzusoknak – is aláveti magát, amelyekről legtöbbször nem lehet tudni, hogy honnan erednek, igazi misztériumok.

Rosa Bonheur neve nemcsak nálunk, hanem hazájában, Franciaországban is jószerével ismeretlen. Pedig a XIX. század egyik leghíresebb festője volt, aki tizennégy éves korától festményeiből élt, s akinek képeiért Franciaországban, Angliában és az Egyesült Államokban is mesés árakat fizettek.

A Képzőművészeti Egyetemen 2014-ben végzett. Erasmus-ösztöndíjjal a spanyolországi Cuencai Művészeti Egyetemen tanult, szerepelt kiállításon Los Angelesben és Hongkongban is. Jelenleg a londoni Ojiri Galériában látható önálló kiállítása. Kárándi Mónikával beszélgettünk.

Máig népszerű műfaja a művészet történetének a veduta, az olyan részletes, realista festmény, grafika vagy metszet, amely egy várost vagy kisebb helységet láttat. Bács Emese a műfaj modern kori szószólója; nagyszerű megfigyelője és megörökítője a városnak, amelyben többségünk él.

A Hámos Gusztáv és Katja Pratschke alkotópáros kiállításának középpontjában a fotográfus mint fiatalember pozíciója, mozgása, látása és élettörténetként felfogott útvonala áll. Az ő története a korlátoktól való megszabadulásról, a szabadság elvesztéséről és az önfelszabadításért folytatott harcáról szól.