Az 1989-ben dominikai bevándorlók gyermekeként született Emmanuel Rosario számára a fényképezés menekülés volt a Harlemben töltött, kihívásokkal teli gyermekkor elől. Első fényképezőgépét 2006-ban kapta, és hamar rátalált arra a médiumra, amely nem pusztán kifejezőeszközzé, hanem életformává vált számára.

© Emmanuel Rosario Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020
Fotó: Emmanuel Rosario
  

Elmondása szerint olyan alkotók inspirálták, mint Mary Ellen Mark, Nan Goldin, Larry Clark vagy barátja, Theo Gosselin, akik a társadalom peremén élő közösségeket személyes és őszinte módon mutatták be. Hasonló intimitás és közelség hatja át Rosario képeit is, különösen a NYC Punk Scene című díjnyertes sorozatát, amely a mai New York-i punk közösség életét dokumentálja.

© Emmanuel Rosario Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020
Fotó: Emmanuel Rosario
 

A sorozat 2020-ban indult, és azóta Rosario következetesen dolgozik azon, hogy bemutassa a punk szubkultúra XXI. századi arcát. „A punk New Yorkban soha nem halt meg, csak átalakult” – vallja a fotográfus, aki nem kívülről szemléli a színteret, hanem aktív részeseként, baráti kapcsolatokon keresztül építette fel vizuális narratíváját.

© Emmanuel Rosario Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020
Fotó: Emmanuel Rosario
 

A felvételek az alanyok életének mindennapjaiba engednek betekintést: lakásokba, koncertekre, házibulikba, utcai jelenetekbe – olyan terekbe, amelyek a többségi társadalom számára rejtve maradnak. Ez az őszinte hozzáférés teszi Rosario képeit különlegessé: nemcsak dokumentál, hanem empátiával fordul az ábrázolt közösség felé.

© Emmanuel Rosario Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020
Fotó: Emmanuel Rosario
 
 
Sorozata túlmutat a puszta dokumentáción. Képei érzékenyen reflektálnak arra, hogyan él tovább a punk szellemiség abban a világban, ahol a társadalmi konformizmus egyre erőteljesebb elvárássá válik. A NYC Punk Scene szereplői sokszínűek, de összeköti őket az a döntés, hogy saját normáik szerint élnek.
© Emmanuel Rosario Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020
Fotó: Emmanuel Rosario
 
 
A nyers őszinteség nem öncélú, hanem esztétikai és etikai alapvetés, amely teljes munkásságát meghatározza; Rosario a megszokottól eltérő, autentikus pillanatokat rögzít, mellőzve a hivalkodást és a mesterkélt beállításokat. Munkája segít megőrizni a punk fontos örökségét, s az életérzést olyan perspektívából mutatja be, amely közeli, érzékeny és mélyen emberi.
 
© Emmanuel Rosario Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020
Fotó: Emmanuel Rosario

 

„Számomra a fényképezés egyfajta függőség. Új tartalmat kell létrehoznom, hogy normálisnak érezzem magam, és megtaláljam az egyensúlyt az életemben” – vallja Rosario.

 

Kurátor: Baki László

 

Képek: Mai Manó Ház/sajtóképek.

 

Az Emmanuel Rosario: NYC Punk Scene című kiállítás december 7-ig tekinthető meg a PaperLab Galériában, a Mai Manó Ház félemeletén (1065 Budapest, Nagymező utca 20.).