A napokban lesz húsz esztendeje, hogy oltárra emelték Salkaházi Sárát, aki életét adta az üldözöttekért. Most újabb magyar vértanú, a zsidó származású Ervin Gábor katolikus pap boldoggá avatási folyamata indul el.

Évtizedek óta tart Mindszenty József boldoggá avatási eljárása. Erre az egyesek szerint túl hosszúra nyúló folyamatra kinek is lehetne jobb rálátása, mint Somorjai Ádám történésznek, bencés szerzetesnek, ismert Mindszenty-kutatónak, a boldoggá avatási folyamat egykori relátorának.

Minden hívő közösségnek szüksége van olyan megszentelt, elkülönített helyre, ahol tagjai találkozhatnak a végtelen Istennel. Zakeushoz hasonlóan a keresztények egy asztalhoz ülhetnek Jézussal, s nemcsak erőt meríthetnek a szavaiból, vele étkezhetnek, hanem Ő magát kínálja nekik örök eledelül.

Német László bíboros, belgrádi érsek szeptember 7-én tölti be hetvenedik életévét, ebből az alkalomból hamarosan vele készült beszélgetőkönyv jelenik meg a Vigilia Kiadónál. A kötet egyik érdekes fejezetének közlésével köszöntjük a főpapot.

Nem maradunk magunkra hagyva. Ha életünket Krisztushoz igazítjuk, az ő nevében jövünk össze, ígérete szerint jelen van közöttünk. Megtartó ereje van a Jézus nevében összegyűlő közösségnek. Hasonlóan gondolkodó, s élő társak állnak mellettünk, akik segítenek, s figyelmeztetnek, ha tévútra lépnénk.

Bárkányi János ferences hitszónok a korabeli Magyar Királyság számos jelentős városában – így Kassán, Léván és Homonnán is – szolgált. Életútja egyszerre tükrözi a XVII–XVIII. századi ferencesség missziós lelkületét, a háborúk és járványok sújtotta korszak megpróbáltatásait, valamint a rend tagjainak áldozatos helytállását.

Szinte lehetetlen volt a határon túli magyar kisebbségek életének, történelmének kutatása a szocialista évtizedekben egészen a nyolcvanas évek közepéig, amikor Juhász Gyula történész vezetésével végre megalakulhatott a Magyarságkutató Intézet.

Péter apostol nem veszi észre, hogy saját szenvedéséről és haláláról jövendölve Jézus a feltámadásáról is beszél. Nehezen adjuk föl elképzeléseinket, akár az írástudók. Saját elgondolásaik rabjaiként felforgatónak tartották Jézust, aki mindenkitől gyökeresen új életstílust, odaadást, önátadást vár.

Csoda világ tárul fel előttem, ahogy időről időre az internet segítségével beszélgetek régi barátommal, aki hivatalból Óceániát, vagy ahogyan ő nevezi, a folyékony kontinenst járja. Legutóbb a Fülöp-szigetek és Pápua Új-Guinea között, de mindegyiktől sok ezer kilométerre lévő Palauról mesélte élményeit.

Sokszor nem akarunk tudomást venni Jézusról, nem engedjük be az életünkbe. Szép múltbeli történetnek tekintjük, amelyhez nincs közünk. Ám ha Péter apostolt követve vállalni merjük, hogy ő az élő Isten Fia, a mi életünk sötétségére is húsvéti fény virrad, s szenvedésünk értelmet nyer a hit által.

Reményteljes volt szent királyunk életének kezdete, példamutató a magyar ifjúság számára, hogy mind jellemben, tudományban növekedjék, és megszívlelendő életének befejezése a nemzetnek, amikor egész életművét Szűz Mária által Istennek ajánlotta.

Tóth Tamás egyháztörténész, katolikus pap először járt az Egyesült Államokban. Az ott tapasztaltakról számol be legújabb podcastunkban.

Szlezák Lászlót a magyar főváros legjelentősebb, legtöbb harangot készítő szakembereként Budapest ipartörténetének „aranykönyvében” kiemelkedő hely illeti meg.

Ne próbáljunk odaállni Isten és az emberek közé, meghatározni igyekezvén, ki tartozik Hozzá, s ki nem. A kereszténység nem szabályrendszer. Az Isten Jézusban lehajol hozzánk, mindenkit megszólít. Hitet vár az embertől, s közöttünk járva gyakran idegenektől tapasztalta a legnagyobb hitet.

Százhetvenhat kilométer gyaloglás után az első szó a hálaadásé volt, hiszen menet közben kaptam hírt arról, hogy egyszem lányomat felvették a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. A második a hálaadásé, különösen az út utolsó harmadának megpróbáltatásai után, hogy eljutottam a célig.

Reménykedő bizonytalansággal szólítja meg Péter apostol Jézust, amikor vízen közeledő alakja fölsejlik a vihar közepette: ha valóban Te vagy, mondd, hogy menjek feléd! Jöjj! – hív bennünket is a Mester, aki nem hagy magunkra életünk viharaiban, biztat, hogy bátran induljunk feléje.

Az idegenvezető és masszőr Janiga Emese igazi hivatásának a zarándoklást tekinti. Szent Jakabbal és a Caminóval kezdődött ez a szenvedély, de mikor rátalált Szent Ferenc útjára, akkor ismerte meg igazán önmagát.

Hiszünk-e Jézusban, vagy csupán hagyományokat őrizve azon kesergünk, hogy egyre kevesebben vagyunk? Van-e bátorságom megtenni, amit kér, még ha elsőre szinte lehetetlennek tűnik is, vagy erőtlenségemet látva feladom a küzdelmet? Ha megtesszük azt a keveset, amire képesek vagyunk, megváltozik a világ.

Mária szüleinek, Szent Annának és Szent Joakimnak ünnepe a katolikus egyházban egyúttal az idősek napja. Nem feledkezhetünk meg róluk. Csecsemőtől az aggastyánig ajándékként kell tekintenünk minden emberre. Nem eldobni, megbecsülni kell őket.

Felelősségünkre figyelmeztet a konkolyról szóló példázat. Az Isten szabadságot ad, hagyja, hogy mindenki élje a maga életét, de a végén számadással tartozunk tetteinkért. Az ítélet azonban nem a mi dolgunk, hanem a végtelen türelmű Istené, aki egyedül lát a szívekbe, s ismeri az ember indítékait.

Befogadjuk-e Jézus tanítását? Hajlandók vagyunk-e megváltoztatni az életünket, s a fölismert igazságot továbbadni másoknak? Mindnyájan feladatot kaptunk, akik Krisztust Mesterünknek és Megváltónknak valljunk: hirdetni az igét azoknak, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot.

Sem a mesterséges intelligenciával, sem a sztrájkjog kérdésével nem foglalkozott a Biblia. Miért kell a pápának megszólalnia társadalmi és tudományos kérdésekben? Tudomány és hit hogyan fér meg a Szentszék falai között?

Bízzatok: én legyőztem a világot! – bátorította követőit Jézus, és bátorít bennünket ma is az evangéliumok szavaival. Nem könnyű életet ígér, keresztjének hordozását várja, de mindazoknak, akik befogadják Őt, békességet ad. Általa újul meg minden.