Közel tíz éve gyakran hangzik el a szinódus és a szinodalitás kifejezés a katolikus egyházban, ám egyelőre nem tudni, hogy a gyakori emlegetés jár-e majd következményekkel. Mindenesetre az egész világegyházat megmozgató szinodális folyamat október végi lezárulta nem rezignációra ad okot.

Ne félj! Ez az üzenet az angyali üdvözlettől a betlehemi éjszakán át a vihar lecsendesítéséig végigvonul az evangéliumokon. Az élet közénk született Urával való találkozás ujjongó, tiszta örömével lépjünk át a Ferenc pápa által karácsonykor megnyitott szentévi kapun.

A tekintéllyel való visszaélés mindig hatással van az elszenvedő istenképére. Botrányoktól, botrányos esetektől hangos a sajtó. Az egyház hitelességét nem az szolgálja, ha a kényes ügyeket eltussolják.

Krisztus születésének 2025. évfordulója alkalmából szentév lesz a következő esztendő. Advent első napjaiban Rómában végiglátogattam a négy pápai – a Szent Péter, a Lateráni Szent János, a Santa Maria Maggiore és a Falakon kívüli Szent Pál –  bazilikát.

Egyre többen menekülnek látszatvilágba, miközben hamis messiások üres ígérgetéseinek áldozataivá válnak. Keresztelő János nem kér rendkívüli dolgokat a hozzá fordulóktól, csupán tisztességet, önmérsékletet, szolidaritást, testvériességet. Ma sem, nekünk sem mondana mást.

Keresztelő János megvallotta, hogy a Jézus a Megváltó, akiben Isten jósága és emberszeretete kézzelfogható valósággá vált. Azonban amit ma magunk körül látunk, messze van attól, amit Jézus az Isten országáról beszélve meghirdetett. Karácsonyra készülve főként magunkban kell rendet tennünk.

Nem tudjuk sem a napot, sem az órát, de Jézus biztosan eljön. A készenlét nem tétlen várakozás; „Ne nehezedjék el a szívetek tobzódásban!” Aki hittel és hitből él, félelem nélkül várhatja az Emberfia eljövetelét: amit egynek a legkisebbek közül tettünk, az Úrnak tettük.

Száz éve halt meg Lepsényi Miklós író, szerkesztő, országgyűlési képviselő, huszonnégy éven át Nógrádszakál lelkipásztora, akinek emlékét a községben ma is díszkút őrzi. Meghurcolása jól mutatja a „boldog békeidők” egyházellenes légkörét, amiről manapság nem sokat hallunk.

Jézus tanításának középpontjában Isten elközelgő, sőt már jelen lévő országa áll, polgárai valamennyien a gondoskodó Atya gyermekei, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra, s uralkodás helyett szolgálatra, sőt az ellenség szeretetére ösztönöz.

Mérgez, pusztít a hazugság. A fegyvergyártás „védelmi ipar”; arctalan hatalmak érdekében ártatlan emberek gyilkolják egymást. Az „érzékenyítés” a természetellenes elfogadására ösztönző manipuláció. E látszatvilágban egyetlen bizonyosság Jézus ígérete: az Ő igéi soha el nem múlnak.

Példabeszédeiben Jézus szembeállítja a magát mindenkinél többre tartó gőgös embert a korlátait elismerővel, a sokból alig adakozót a kevéshez sem ragaszkodóval. Vegyük észre: Jézust nem lehet úgy követni, hogy csak egy részt adok magamból neki.

Hétköznapi észjárással ma sem könnyű vállalni az ellenségszeretet követelményét. A szeretet erőfeszítést kíván. Lényegéhez tartozik a feltétel nélküli elfogadás: viszonzás híján is jót akar mindennek és mindenkinek. Igazán szeretni csak a megtérő, Isten rendjét magába befogadó ember képes.

Vályi Nagy Ervin, a háború utáni magyar református teológiai gondolkodás nagy alakja november 11-én lenne százéves. Jóllehet a rendszerváltoztató nemzedék erkölcsi példaképe, bölcsességforrása volt az 1993-ban elhunyt hittudós, emléke mintha mára megfakult volna.

Mintha lelki-szellemi sötétségben botorkálna a világ. Sokak érdeke, hogy ne lássunk át fondorlatokon, hogy csőlátásunk legyen. Uram, hogy lássak! – kiálthatjuk a jerikói vak koldussal. Hogy Simeonhoz hasonlóan megláthassa szemünk az üdvösséget, akit világosságul küldtél minden nemzedéknek.

Gergely pápa 1582-es naptári reformja az évszázadok során az időszámításban is elválasztotta egymástól a nyugati és a keleti kereszténységet. Időről időre felmerül az egységesítés igénye.

Jézus tanítványaiban is él az ösztönös hatalomvágy, azon vetélkednek, ki fog eljövendő országában az Úr jobbján vagy balján ülni. Még nem értik, hogy az Ő országa nem e világból való. Még meg kell mosnia a lábukat a Mesternek, hogy megsejtsenek valamit arról, ki a nagyobb igazán.

Tegnap reggel arra ébredtem, hogy máltai rendtársaim Kozma Imre atya halálhírét az éter hullámain juttatták el hozzám, aztán már a rádió híradását is hallhattam.

Megörültem a minapi hírnek, hogy Német László belgrádi érseket a pápa bíborossá kreálja december nyolcadikán. Főnököm volt néhány évig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságán, mielőtt a bánsági Nagybecskerek püspökévé nevezte volna ki XVI. Benedek pápa.

A gazdag ifjú a tökéletesedés vágyától indítva, bizalommal fordul Jézushoz, de nincs benne erő lemondani a birtoklásról, vállalni a teljes elköteleződést. A pénz ne uralkodjon, hanem szolgáljon – figyelmeztet Ferenc pápa. Igazságosabb és testvériesebb világot kell építenünk.

Nyugat-Szlovákiában a korábbi Szent István-i egyházmegyehatárokat észak–déli irányúakkal váltották fel, egyrészt azzal a céllal, hogy az ország délnyugati végében lévő főváros központi szerepet kapjon, másrészt, hogy a magyar hívek által lakott területeket felszabdalják.

„Alázat és teremtő lelemény, s a kettő nem egymás mellett, hanem egymást áthatva, beteljesítve: minden igaz művészetnek ez az alfája és az ómegája” – írja A fénykép esztétikuma című esszéjében Jelenits István. Nem tudok másként tekinteni az ő életére, mint hogy az maga az „igaz művészet”, melynek „alfája és ómegája” az „alázat és lelemény…”.

Felelős vagyok nemcsak a saját életemért, hanem nemzetem jövőjéért is. A széteső családok, a gyermektelen párok Európája halálra ítélte önmagát. A hűség mintha kiveszett volna a világból. Mégis az egymás mellett „holtomiglan-holtáiglan” kitartó, gyermekszerető pároké a jövő.

Könyvből még senki sem lett Krisztus követőjévé. Az igazság megismeréséből nem következik az igazság szerinti élet. Vonzó példát mutató keresztényekre van szükség, akiknek életét átjárja az örömhír, eleven közösségre, amelyben megtapasztaljuk, hogy testvérek vagyunk, közünk van egymáshoz.