Szeptember 14-én mind a nyugati, mind a keleti keresztények ünnepelnek. Szent Kereszt felmagasztalásának napja ez. A legenda szerint a IV. században Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg a Golgota három keresztjét, sőt még a táblát is, amelyre fel volt írva: A Názáreti Jézus, a Zsidók királya. (INRI)

A jeruzsálemi Szent Sír-bazilika (forrás:  Gerd Eichmann, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)

 

335. szeptember 13-án ünnepélyesen felszentelték Jeruzsálemben a Szent Sír-bazilikát. A következő napon felmutatták a népnek a megtalált keresztereklyét. Előbb a keleti egyház, majd a VII. századtól a nyugati is ünnepnek tekintette ezt a napot.

A legendás történetek nem tartoznak a hit lényegéhez.

Jézus kereszthalála és feltámadása azonban a keresztény hit középpontja.

A Názáreti Jézus, aki nagyhatású tanító volt, s akit királyként köszöntöttek, amikor bevonult Jeruzsálembe, azt az országot hirdette meg, amely nem ebből a világból való. Tanítványokat gyűjtött maga köré. Beszélt arról, hogy sokat kell majd szenvednie, hogy keresztre feszítik – de föltámad.

Sokat kell szenvednie, keresztre feszítik – de föltámad (a szerző fotói)

 

Jézus egyértelműen beszélt arról, hogy aki az ő követője akar lenni, annak fel kell vennie mindennap a keresztet és úgy kell követnie őt. A kereszt hozzátartozik Krisztus követőinek életéhez. A kereszt, amely jelenti a szenvedést, amely jelenti a vállalást.

Jellé, jelképpé vált a kereszt. Bár a keresztény megnevezés nem a keresztből származik, hanem a „christianus”-ból, a „krisztusi”-ból,

a kereszténység Krisztus keresztje nélkül üres beszéd

csupán. Aki járt a jeruzsálemi Szent Sír-templomban, bizonyára megrendülten emlékezik arra a helyre, ahol a hagyomány szerint megtalálták Jézus keresztjét. Sok lépcsőn kell lemenni, majd az embert megérinti valami kimondhatatlan erő: valahol itt – nem biztos, hogy pontosan ezeken a négyzetmétereken, de valahol itt – történt az az esemény, amelyre nem lehet nem visszaemlékezni. A falakon számtalan kis kereszt van bevésve. De, ami az ember – talán még a magát nem hívőnek tartó ember – emlékezetében megmarad, az kitörölhetetlen.

Kereszt a Szent Sír-bazilikában

 

Valami történt. Életével hitelesítette a Názáreti Jézus mindazt, amiről tanítványainak beszélt. Hitelesítette mindazt, amit később az evangélisták megírtak. Életről és halálról volt szó, ahogy ma is mindenki számára a legégetőbb kérdés az élet és a halál.

„E jelben győzni fogsz!” – Nagy Konstantin császár álma a legenda szerint a Napban megjelenő kereszt. A kereszténység az ő idejében vált elfogadott vallássá. Ettől kezdve

végigkíséri a történelmet a feszültség az egyházi és a világi hatalom között, a legszorosabb összefonódástól a legélesebb szembenállásig, üldözésig

jelen volt és jelen van napjainkban is. Alapkérdések várnak tisztázásra. A kereszténység kétezer éves történetének állandó kísérője ez a probléma.

A kereszténység: vallás. A vallás személyes döntés. Kapcsolat. Az Isten és az ember kapcsolata.

Az Isten és az ember kapcsolata bármennyire személyes is, a kereszténység megélése közösség nélkül elképzelhetetlen.

Jézus nem tartotta meg önmagának az életét. Értünk és sokakért vállalta a kereszt gyalázatát. Az apostolok és követőik ezt a keresztre feszített Jézust hirdetik. Pál apostol a korintusbelieknek ezt írja: „…a zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztre feszített Krisztust hirdetjük, aki ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1Kor1,22–24)

A kereszt személyes döntés

 

A kereszt… amivel annyiszor visszaéltek. Amit megpróbált kisajátítani nemegyszer a politika. De amit személyesen vállalni olyan kevesen mernek. Viszolygunk tőle. Félünk. S ha mégis ránk teszi egy titokzatos kéz, menekülni akarunk tőle. De ha mégis – kegyelmi pillanatokban – őszintén elfogadunk és megpróbáljuk minden erőnket összeszedve cipelni, föl a saját golgotánkra, megmagyarázhatatlan békesség képes úrrá lenni a kínokon. Valami olyan békesség, ami megérinti az ember lelkét ott, Jeruzsálemben, a Kereszt feltalálásának helyén, a Szent Sír templomában.

„A szent kereszt legyen a fényem, ne a sátán a vezérem”

– olvassuk a Szent Benedek-érem felírását. Krisztus szenvedéseiben részesülni: olyan idegenül hangzik az ember számára. Feltalálták a megszámlálhatatlan fájdalomcsillapítót, és el lehet menekülni mindenféle kábítószer segítségével ebből a valós világból egy furcsa látszatvilágba. Akkor miért fogadjam el a keresztet?

A kereszt hozzátartozik az életünkhöz. Hívőéhez és nem hívőéhez egyaránt. Csak az a kérdés, merjük-e vállalni? A kereszt, a tudatosan vállalt kereszt más világot tár fel az ember előtt. Paradox módon a szeretet világát. Mert: „Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.” (Mt 10,39) Feltárja a szeretet világát.

Kereszt és a Salvator-kápolna tornya Csiksomlyón

 

A kereszt jellé, jelképpé vált. A kivégzőeszköz – mert a kereszt kegyetlen kivégzőeszköz volt – az élet jelévé. A Krisztusban hívő közösségek jelévé. Égre mutató tornyok csúcsán ott van nagyon sokszor a kereszt. Megjelölni valamit vagy valakit a kereszt jelével annyit tesz, mint annak a Krisztusnak az oltalmába ajánlani, aki a benne hívők számára az élet teljessége.

Sokak számára zavaró a jelképpé vált kereszt.

Jól emlékezem, hogyan távolították el a kereszteket az államosított iskolákból 1948-ban. S a nem távoli múlt emlékei közé tartozik a vita a lelkiismereti és a vallásszabadságról. Voltak, akiknek értelmezése szerint ennek a szabadságnak a lényege, hogy senki sem kényszeríthet arra, hogy megvalljam, hová tartozom. Ebből következett az a vélemény, hogy másokat sértő, ha kinyilvánítom, ha megvallom a hitemet a Názáreti Jézusban.

A kérdés látszólag egyszerű. De a gyakorlatban mégsem az.

Vallási jelképek nem lehetnek eszközei semmiféle politikának.

Ugyanakkor a vallásszabadság helytelen értelmezése, ha a közösségek és az emberek nyilvános helyeken, köztereken nem mutathatnák föl ország-világ előtt hovatartozásuk jelképeit.

Életem nagy élményei közé tartozik egy ünnepélyes keresztállítás Erdélyországban egy hegyen. Vállalása ez a múltnak, a gyökereknek, és megvallása annak, hogy milyen értékrendet tartunk eszményünknek. Keménykötésű, sok próbált kiállt férfiak vitték föl darabokban, s állították össze fönn a hegyen, hogy ország-világ lássa: számukra ez az eszmény.

E jelben győzni fogsz! – hangzik bennem a régi mondás. E jelben, a kereszt jelében győzni fogunk, ha elfogadjuk megváltónknak Őt, aki

a kereszten függött, és képes volt megbocsátani az ellenségeinek is.

A kereszt jele nem lehet hatalmi jelkép. Csak a szolgálaté, az odaadásé, az önként vállalt megváltó szenvedésé.