Kicsik és tehetetlenek vagyunk a világ temérdek gondjához képest, mégsem mehetünk el közömbösen a testi-lelki rászorulók mellett. Az Isten által számunkra kijelölt úton bajbajutottakkal találkozva az irgalmas szamaritánus példájára azt kell megtennünk, amire ott és akkor képesek vagyunk.

A szelíd Jézus követőinek sosem szabad feladniuk a lehetetlennek tűnő vállalkozást, az emberek gondolkodásának átalakítását. Hogy életüket érdekeik helyett értékek vezéreljék, ne a pillanatnak éljenek, s a távlatok nélküli, beteg világban az igazság, a testvériség és a béke követei legyenek.

Egyszerű halász és tudós farizeus; Péter és Pál apostolok messziről indultak, de ugyanott, ugyanakkor szenvedtek vértanúhalált azért az Úrtért, aki mindkettőjüket meghívta, hogy szakítsanak addigi életükkel, menjenek, s a világ végső határáig hirdessék az Ő örömhírét.

Hallgatói kemény beszédnek tartották Jézusnak az élet kenyeréről mondott, az utolsó vacsorán megismételt szavait, pedig azok által értünk adott élete válik minden nemzedék számára jelenvalóvá és örökkévalóvá. Ha átadjuk azt a keveset, amink van, az Úr áldásával megváltozik körülöttünk a világ.

Minden közösség ősforrása a teremtő, megváltó és megszentelő Isten, aki a káoszból rendet teremt az univerzumban. Az értelemmel és szabad akarattal megajándékozott embernek azt a feladatot adja, hogy művelője, gazdája legyen célszerűen elrendezett világunknak.

Nagy népsokaság özönlötte el Jeruzsálemet, amikor beteljesült Jézus ígérete: nem hagylak árván titeket. Elküldte a Vigasztalót az utolsó vacsora termében újra összegyűlt apostoloknak. S ők bátran kezdték hirdetni a soknyelvű tömegnek az örömhírt, amelyet mindenki megértett a saját nyelvén.

Jó volna még együtt lenni – érezhették Jézus végleges búcsúja után a magukra marad apostolok, az egész világra szóló küldetés súlya alatt: Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet. Tegyetek tanúságot a nem e világból való országról, amely már megkezdődött közöttetek.

Szeretnénk szárnyaló szívvel járni életünk útján, de újra és újra erőt vesz rajtunk a nyugtalanság, a csüggedés. Mit féltek, kicsinyhitűek? – kérdezheti tőlünk is a Mester, de ismerve, mi lakik az emberben, elküldte a Vigasztalót, hogy erőt, bátorságot öntsön követőibe.

Ha csak azokat szeretitek, akik jót tesznek veletek, nem különböztök a bűnösöktől – figyelmeztet a Mester. Követőitől azt várja, hogy mindenki, akár ellenségeik felé is jóakarattal forduljanak. Egymás terhének önzetlen hordozása, a hűség és elköteleződés legyen ismertető jelünk.

Jézus az emberek közé küldi tanítványait, hogy Isten országának hirdetői legyenek. A lelkek pásztorainak feladata a szolgálat, a testvériség és a szolidaritás jézusi üzenetének hiteles képviselete. Emberi gyengeségeik ellenére eszközei lehetnek Istennek, aki bátorítja, megerősíti őket.

A feltámadt Krisztust nem ismeri föl sem Mária Magdolna, sem az emmauszi tanítványok, sem a Tibériás taván egész éjszaka hiába halászó apostolok. Bennünket is vár az Úr, hogy Megváltónkra ismerjünk benne, s még ha addig hiába is fáradoztunk, az ő szavára átalakulhat körülöttünk a világ.

Üres a sír. De hol van Jézus? Asszonyok angyali jelenésről beszélnek, azt állítva, hogy él. Őt magát azonban nem látta senki… S akkor megjelenik a bezárkózott apostoloknak. Tamás kedvéért újból. Megmutatja sebeit. Később együtt eszik velük, hogy elhihessék a hihetetlent. Jézus él!