Jézus az emberek közé küldi tanítványait, hogy Isten országának hirdetői legyenek. A lelkek pásztorainak feladata a szolgálat, a testvériség és a szolidaritás jézusi üzenetének hiteles képviselete. Emberi gyengeségeik ellenére eszközei lehetnek Istennek, aki bátorítja, megerősíti őket.

A feltámadt Krisztust nem ismeri föl sem Mária Magdolna, sem az emmauszi tanítványok, sem a Tibériás taván egész éjszaka hiába halászó apostolok. Bennünket is vár az Úr, hogy Megváltónkra ismerjünk benne, s még ha addig hiába is fáradoztunk, az ő szavára átalakulhat körülöttünk a világ.

Üres a sír. De hol van Jézus? Asszonyok angyali jelenésről beszélnek, azt állítva, hogy él. Őt magát azonban nem látta senki… S akkor megjelenik a bezárkózott apostoloknak. Tamás kedvéért újból. Megmutatja sebeit. Később együtt eszik velük, hogy elhihessék a hihetetlent. Jézus él!

Békesség! Ne féljetek! A Názáreti Jézus a halálon túlmutató szeretet példáját adta nekünk. Legyőzte halálával a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott. Húsvét a halált legyőző Élet ünnepe.

Ingyen kenyeret osztó, a nép szabadságát visszaszerző királyt láttak kortársai Jézusban, ezért ünnepelték bevonulását Jeruzsálembe. Pedig ő világossá tette, hogy országa nem e világból való. A lelkesedés hamar elenyészett, a hozsannából néhány nap múlva „Feszítsd meg!” lett.

Eluralkodni látszik a gonoszság a magát felvilágosultnak képzelő világon. Úton-útfélen gyűlölettől izzó szónoklatokat hallunk, s a világ hatalmasai képtelenek véget vetni a gyilkos háborúknak. De Jézus legyőzte a halál sötétségét, s arra hív, hogy hozzá igazítsuk életünket.

Jézus nyilvános bűnösökkel találkozva nem a bűnt helyesli, hanem fölemeli az embert, hogy megtérjen és éljen. Mindenkinek helye van az Isten országában, aki őszintén megvallja vétkét. Bármennyire mélyre süllyedt is előzőleg, visszafogadja az Úr.

Önmagamban kevés vagyok, mindannyian keressük helyünket a világban. Időt kapunk ajándékba, hogy életünk ne legyen terméketlen. Törődnünk kell egymással, gondoskodni gyermekeinkről, idős rokonainkról, a rászorulókról. Életünk a másik embert szolgálva teljesedik ki.

Jézus bennünket is hív, mint a három kiválasztott tanítványt, akik számára a Tábor hegyén feltárul az Ő valóságának mélysége. Nem sokkal később, a Getszemáni-kertben mégis elalszanak, magára hagyva a halálfélelemmel küzdő Mestert. De ő mindenkinek kezet nyújt, hogy vele járjuk életünk útját.

Porból lettél, és visszatérsz a porba – a hamvazkodás jele intés arra, hogy nem vagyunk urai e világnak. A megújulás, megtisztulás, megtérés szent időszaka vár ránk. Fölösleges megkötöttségeinktől szabaddá válva a Lélek örömével várhatjuk a szent húsvétot.

Napjaink erkölcsi relativizmusa felszámolta a közös értékeket. Önzésből nem születik közösség, így sok magába záruló ember elviselhetetlennek érezve önként dobja el az életet magától. Ideje az igazi megtérésnek: a hazugságtól, gyűlölködéstől elfordulva, a szíveket vizsgáló Úrhoz odafordulva.

Életünk egyik legnagyobb kihívása az ellenségszeretet parancsa. Ne harcoljunk azok ellen, akik ellenünk törnek? Áldást mondjunk azokra, akik átkoznak bennünket? Jézus követői a kizökkent világot próbálják ezáltal a helyére tenni, azok megváltozásáért imádkozva, akik gyűlölik őket.