Bár napjainkban uralkodni látszik az individualizmus, a lelke mélyén mindenki biztonságra vágyik. Szeretetteli otthonra, törődésre, meghallgatásra. Közösségre, gondoskodó vezetőre. De nem várhatunk mindig másra, mindannyiunknak pásztorokká kell válnunk, aki felelősséget vállal övéiért.

Bár az emmauszi tanítványok nem ismerték föl az élő Jézust, aki útitársukul szegődött, csüggedtségük enyhült, ahogyan megértették a prófétai jövendölések értelmét. E világ sok gondja-baja gyakran előlünk is elfedi az üdvösség örömhírét, a találkozás azonban Vele, s társainkkal, megváltoztathatja az életüket.

Félelem, kiszolgáltatottság, háborúk, gyűlölet – hol van világunkban a Jézus ránk hagyott békéje? A bezárkózó apostolokon is úrrá lett a félelem, de a föltámadt Krisztus megszabadítja őket tőle. A Lélek erejével képessé válnak arra, hogy tanúságot tegyenek a jézusi örömhírről az egész világon.

Rohant a sírhoz a két tanítvány, s annak ürességét látva, hittek: valósággá vált, amit a Mester előre megmondott. A feltámadt Jézus Isten életének teljességét éli. A boldogság szem nem látta, fül nem hallotta világából mutatkozik meg tanítványainak: békesség, ne féljetek!

Jézus előre megmondta, hogy sokat kell majd szenvednie, s a főpapok keresztre feszíttetik. Akik a törvény betűjéhez ragaszkodtak, nem értették meg őt. Istenkáromlónak tartották az Isten fiát, mert annak mondta magát, aki valóban volt. Az élet azonban erősebb a halálnál.

Jézus az élet Ura, aki fölötte áll minden földi hatalomnak, aki visszaadja a vak látását, s isteni erejével feloldja a halál kötelékeit. Azért jött, hogy életünk legyen. A halálon túl is. A sötétségből az élet világosságára hív mindannyiunkat.

Mélységes bizalom élt azokban, akik Jézussal találkozva csodáit megtapasztalhatták. A meggyógyított beteg lélekben is megújult, a látóvá tett vakon született félelem nélkül megvallja: ez az ember próféta! Bárcsak mi is élő hittel tudnánk válaszolni a Mester hívására!

Mindannyian koldusok vagyunk, a teljességre szomjazunk, szeretet után vágyakozunk, keressük, aki életünknek értelmet ad. Rajtunk áll, hogy beengedjük-e életünkbe a Teremtőt, aki Jézus által életet adó tiszta vizet akar ajándékozni nekünk. Ő mindenkit vár, számára senki sem idegen.

Színeváltozásakor Jézuson átsugárzott istenségének valósága. Péter, Jakab és János elmondhatatlan élménye Isten jelenlétének közvetlen megtapasztalása. Ám a látomás véget ér, le kell menniük a szent hegyről, hogy ők hárman hamarosan gyötrődő emberségében találkozzanak a Mesterrel az Olajfák hegyén.

Önmagától eltelve az ember azt képzeli, hogy megváltoztathatja a teremtett világ rendjét, szabadságában áll isteníteni a gazdasági fejlődést, kizsákmányolni a Földet, embertársát szolgasorba vetni. A kísértővel szemben halljuk meg lelkiismeretünk szavát, engedjük be életünkbe a világ Teremtőjét.

Nem elég az előírások betűjét megtartanunk ahhoz, hogy Jézus igazi tanítványai legyünk. A lényeg a személyes kapcsolat a végtelen, teremtő Istennel. A kereszténység az élet szolgálata ott, ahol szükség van ránk, áldozatvállalás, szolidaritás. Hogy jócselekedeteinket látva dicsőítsék a mennyei Atyát.

A kereszténység életet formáló üzenet. Ahová a hivatásom állított, ott kell hirdetnem az élet világosságát. Nem pusztán szavakkal, hanem gyógyító emberi cselekedetekkel, amelyek környezetünket élhetőbbé teszik.