Jézus egyháza nem szolgáltató üzem, ahol a hívek elvárhatják, amire éppen igényük támad. Tanítványaitól nem beilleszkedést kíván, hanem küldetést ad nekik. A békesség üzenetével küldi őket, hogy akik szavukra hallgatnak, változtassák meg az életüket, s testvérként, egymásért éljenek.

Visszautasítják az ács fiát a názáretiek, mert bár rendkívüli dolgokat mond és művel, semmibe veszi a törvényt, a szokásokat, szóba áll az idegenekkel, az ellenség szeretetéről beszél. Ha szakítunk a magunk alkotta torz istenképpel, kézzelfoghatóvá válik Isten jósága és emberszeretete.

Reklámfogásnak aligha mondható Jézus hívó szava tanítványaihoz: én emberhalászokká teszlek titeket! De megérzik a belőle sugárzó erőt. Jairus is minden emberi reményen túl hittel, bizalommal fordul feléje, s kérése meghallgatásra talál.

Életünk viharaiban gyakran érezzük elhagyatottnak magunkat, mint az apostolok a haragvó Genezáreti tavon. Erőnk fogytán néha azt gondoljuk, hogy az Úr is magunkra hagy, nem törődik velünk. Ám Ő képes lecsendesíteni lelkünk viharait is, békét teremtve az aggályoskodó emberekben.

Hihetetlen erőfeszítések állnak olykor a legkisebb emberi teljesítmény mögött; a föld ellenben valami megfoghatatlan erő hatására magától hoz termést. Részesei lehetünk az élet titkának, s a testvériség és a béke új jézusi korszakának, ha elfogadjuk határainkat, s nem uralkodni akarunk testvéreinken.

Ki tartozik igazán Jézushoz? Aki megteszi az Isten akaratát, s az élet szolgálatát választja a halál kultúrája helyett. Tiszteli embertársai méltóságát, segíti az elesetteket, megóvja a ránk bízott sokszínű világot, s a hatalmat nem saját gazdagodására használja.

Színjátékká válhat az úrnapi körmenet, ha nem képviseljük Jézust hiteles életünkkel. Ahogy ő értünk adta az életét, mi sem mehetünk el társaink éhsége, szomjúsága mellett. Olyan Krisztus-követőkre van szükség, akik táplálják, erősítik a reményüket vesztett, elcsüggedt embereket.

Ránk is kiáradt a Lélek, hirdetnünk kell az Úr nagy tetteit abban a világban, amely tudni sem akar Istenről. Elmondani, hogy Ő nem a messzi távolban él, hanem személyesen, létezésemben szólít meg. Ő maga a Szeretet, s nincs üdvösség senki másban, csak Fiában, a Názáreti Jézusban.

A civilizáltnak mondott emberiség mintha saját pusztulását készítené elő. A mértéktelen fegyverkezéshez hasonló gátlástalansággal ölik ki az emberekből a józan önismeretet. Új teremtésre volna szükség, amihez kevés az emberi erő. Az Igazság Lelke tehet szabaddá, megújítva a föld színét.

Urunk mennybemenetelének ünnepe nem pusztán emlékezés, hanem felelősségünk tudatosítása is. Nem ismerjük sem a napot, sem az órát, de az Úr biztosan újra eljön. Addig az Ő országát kell építenünk, elvinni az élet üzenetét mindenkihez, mert Jézus mindenkiért odaadta az életét.

Bár minden ember szívében él a vágy a békesség után, gyűlölet tombol a világban, egymást gyilkolják a nemzetek. Jézus keresztáldozatával lebontotta az embereket elválasztó falakat, életét adta barátaiért, s a szeretetparanccsal békességszerzőnek küldi őket a világba.

Életünket nem kértük, hanem ajándékba kaptuk, feladatként. Emberi érettségünk jele, ha nem akarunk önmagunkba zárkózni. Jézus a szőlőtőről szóló példázattal figyelmeztet: a vele való eleven kapcsolat nélkül terméketlen az életünk.