János börtönben van, mert az igazságot képviselte. Szembe mert szállni a hatalommal, amikor a hatalom képviselője, Heródes hátat fordít az erkölcsi törvénynek. Tudja, hogy majd utána jön, aki nagyobb nála. Az Üdvözítő útját készíti elő. Szeretne megbizonyosodni, vajon Jézus-e az, akiben az Isten életet adó ígéretei beteljesedtek. Tanítványait elküldi Jézushoz a kérdéssel: Te vagy-e az Üdvözítő, vagy mást várjunk?
Jézus válasza egyértelmű. János tanítványainak mondja: vigyétek hírül Jánosnak:
„A vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt.
Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!” (Mt 11,2–11)
Isten országának a jelei ezek. Amikor Jézus a názáreti zsinagógában felolvasásra jelentkezik, a könyvtekercsből éppen ezeket a kijelentéseket olvassa: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Lk 4,18–19) S hozzáfűzi még: Ma beteljesedett mindez.
Jelen van Jézusban az Isten országa. Az igazságosság, a béke, az öröm országa. (Vö. Róm 14,17)
Jézusban jelen van az Isten országa (a szerző fotói)
Azóta eltelt csaknem kétezer év. Bár megszámlálhatatlan hiteles tanú életét adta azért a meggyőződéséért, hogy Jézus a Megváltó, mégis mintha ma is kétségbeesetten keresné az ember, hol van a Megváltó. Ki az, aki értelmet ad ennek az életnek? Mert úgy látszik, hiába keressük a boldogságot, legföljebb boldogulni tudunk ideig-óráig, de ami igazán értelmet adna az életnek, azt nem találjuk.
Sokan ismerik a fájdalommal átjárt éneket (Bob Dylan):
„Hány utat kell végigjárnod, ember,
míg a neved végül ember lesz?
(…)
No, és hány évig dörögnek még a fegyverek,
míg torkuk végre örökre néma lesz?
A választ, testvér, azt elfújta a szél,
a választ, azt elfújta a szél.”
A kérdés ma is élő: Te vagy-e, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk? A válasz pedig az, amit János tanítványai visznek mesterüknek. A vakok látnak, a sánták járnak… Eljött, közöttünk élt, emberként, meghirdetve az értelmes emberi életet. Betlehemben megszületett, Názáretben nevelkedett, tanított és gyógyított Galileában, Júdeában, meghirdette az Isten országát, és arra figyelmeztetett, hogy
az odafönn valókat keressük. Figyelmünket a másik emberre irányította, aki testvérünk.
Ne földi kincseket gyűjtsünk, hanem itt, ebben a világban tegyünk tanúságot arról, hogy igenis lehetséges a béke. Békességet hagyott ránk. Az ő békéjét.
Ne földi kincseket gyűjtsünk
Hány utat kell megjárnia az embernek, míg végül embernek nevezik majd? Ő az út. Az ő útját kell végigjárnunk, amelyből nem hiányzik a szenvedés. Ez az út a testvériség útja. A közösségvállalás útja.
És mikor fognak elhallgatni a fegyverek? Ha elfogadjuk, hogy az új parancs, a jézusi parancs értelmet ad az életnek: Békességet hagyok rátok. És hogy szeressük, fogadjuk el egymást, miként ő is elfogadott és szeretett minket. „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34)
Karácsony a fény ünnepe. A reménységé. Az örömé. Nem vagyunk magunkra hagyva, csak a bennünket körülvevő sötétségben észre kellene vennünk az üzenetet, az élet világosságának az üzenetét.
Meg kellene hallanunk a béke örömhírét. Ki kellene tárnunk bátran a szívünket, és akkor eloszlana minden félelmünk.
Mert eljött. Közöttünk élt. És nem hagyott bennünket magunkra. Velünk van ma is, a világ végezetéig.
Karácsony a fény ünnepe. A reménységé
Az az ember, aki úgy gondolja, hogy attól lesz boldog, hogy minél nagyobb a birtoka, minél több a pénze, aki lelke ürességét és sötétségét a világ csillogásával akarja eloszlatni, nagyot csalódik. Az az ember, aki azt hiszi, hogy a pillanatnyi gyönyörök képesek betölteni az életét, soha nem fog igazi örömöt találni. Sosem lesz nyugodt az élete. Az az ember, aki önmagát képzeli a világ közepének, lehet, hogy ideig-óráig boldogulni fog, tehetős lehet, akár még hatalmat is szerezhet a másik ember fölött, de nem lesz boldog, mert „aki meg akarja találni az életét, az elveszíti. De aki elveszíti, az megtalálja azt.” (Mt 10,39)
Boldogok a tisztaszívűek. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot. Boldogok, akik békességszerzők – olvassuk Jézus szavait. (Mt 5,3–12)
Hajlamosak vagyunk a kesergésre, a kiábrándulásra. Pedig csak meg kellene hallanunk az üzenetet.
Az Apostol így buzdít:
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!
Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;
és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil 4,4–8)
Bármennyire eldurvul is körülöttünk a világ, bármennyire nem óhajtják tiszteletben tartani az emberi méltóságot, bármennyire is folytatódnak még mindig a háborúk, van ok az örömre. Mert eljött, közöttünk élt. És velünk maradt. Rajtunk múlik, hogy befogadjuk-e az örömhírt. Nem majd, hanem most. És akkor majd megváltozik a világ. Ne várjunk más üdvözítőt. „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid 13,8)
