„Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni. Ez az én elméletem.”

A minapjában szőlőhegyi pincémben találtam egy nagyon régi mirabellaszilva-kompótot. Valahogy bekerült a palackok mögé, és ott bujkált mostanáig. Ahogy elővadászom, közben hallom a rádióban, hogy egy sunyi politikus már megint apokalipszissel kelti a félelmet.

Valamelyik reggel nem jutott eszembe egyetlen épkézláb gondolat sem, szóval csak úgy néztem ki a fejemből, na. Gondoltam, benyomok valami zenét a youtube-ról, és a legutóbb hallgatott Paganini hegedűversenyre kattintottam. Azonnal bejött valami sz.r lábbetét reklám.

Az öreg Tulipán régi tartozéka volt a bodegának, nyitástól zárásig fehérülő ujjbeggyel szorongatta a fröccsös poharát.

A magyar irodalom rangos elismeréseit adták át május 14-én este a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett ünnepélyes díjátadó gálán. A Méhes György – Nagy Elek Alapítvány összesen több mint 3,5 millió forint értékű díjat ítélt oda három kategóriában.

Áldás, békesség – teszi elém a kért könyveket a kisasszony. Kecskeméten, az Újkollégium Cifrapalota felőli szárnyában vagyunk, a Református Egyházközség Könyvtárában, s a négy könyv valójában egyetlen mű, Johann Kaspar Lavater Physiognomiája.

A szerző az Izmos nyelvű költők csoport tagja. Verseire egy különös, tapasztalatoktól tépázott naiv szemlélet jellemző, egyszerű motívumokból induló, az asszociációk mentén terebélyesedő, expresszív feltárulkozás.

Az alkotó az Izmos nyelvű költők csoport tagja. Versében tényszerű megállapításokból épül a dráma: a halál felé tartás, a tehetetlenség különböző árnyalatainak drámája. Markáns versbeszédében átértékelődik az egyszerű leírás, mintegy magasabb szintre lép.

Az Izmos nyelvű költők csoportból Tibély Orsolya neoavantgárd alapokon nyugvó (pontosabban korántsem nyugvó, nagyon is egzaltált alkotói világmegélésről tanúskodó) verseit olvashatják.

A szerző az Izmos nyelvű költők csoport tagja. Itt közölt verseiben első sorba kerül a látvány, az érzékelés és – a felfogás esetlegessége és különbözősége, ami a költeményeket feszültté, mintegy kényelmetlen tényekké teszi.

Kisebb sereg gyűlt egybe Budán, a Böszörményi úton május 5-én, hogy táblát avatva megemlékezzék az elmúlt hat évtized egyik kiemelkedő műfordítójáról és szerkesztőjéről, több száz fordítás gondozójáról, Borbás Máriáról.

Négy kortárs költő, négy verseskötet, egy gitár, millió gondolat, korlátok nélkül. Kötetlen, interaktív zenés irodalmi esteket tartanak, ahol nyugodtan meg lehet kérdezni, hogy „mire gondolt a költő”. 

Ezúttal Pápán jártam a kétszáz éve született Jókai nyomában. Az író életének fontos állomása ez, az 1841/42-es tanévben a református iskola diákjaként legendás pedagógus szárnyai alá került, akiről Jókai iskolatársa, Petőfi is csak méltató szavakat ír…

A költőnő jól ismeri a világunkat, színét és fonákját éles szemmel figyeli meg: három verse egy valódi emlék, igaz pillanat lenyomata és egy hazug háborús bűn között – jókívánság, a cinizmus árnyékától is mentesen, és legalább annyira a ma oly jellemző, rezisztens közönytől.

Az autizmus, akárcsak az ADHD fogalma mind ismertebbé válik, mégis keveset tudunk róla, még kevésbé családi és egyéb „szövődményeiről”. Pontosan ezekkel foglalkozik új regényében Kákonyi Lucia. Interjúnk végén a beszélgetés bővebb podcast-változatát is meghallgathatják.

Itt, a napfénnyel áldott tokaji hegyen, a Tehéntánc dűlő és a Szerelmi dűlő között, a szőlőm fölött magasodó Királykilátóból messzire ellát a szem és még messzebbre a lélek, ami Isten parányi szigetecskéje, kicsiny metafizikai tartomány, ám mégis elfér benne emberlétünk bármilyen nagy látomása.

Szentül hiszem, hogy ma befejezem azt a régen félbemaradt írást Nagy László gondatlanul mellőzött oratóriumáról, az Ég és földről. Most jött el ismét az ideje ennek a fájdalmas nagy párbeszédnek hagyományról és modernségről, mert olyan időket élünk, hogy ismét az ő vívódásai ráznak fel bennünket mindennapi alvajárásunkból: most is az a kérdés, megint ugyanaz.

Ott maradunk egy éjszakára. Ennyi volt a parancs. A feladat nem túl bonyolult. Senkit nem engedni a közelbe.

A két és fél napos műhelymunkának ismét a sárvári Nádasdy-vár adott otthont. Idén a pályázatra 173 középiskolás küldte el munkáit, közülük hívta meg a legjobb negyvenhat pályázót a zsűri a sárvári irodalmi táborba.

Április 12-én, 89 éves korában elhunyt Láng Gusztáv irodalomtörténész, a romániai magyar irodalom egyik legkövetkezetesebb értelmezője és gondozója.