„Milyen jó volna szállani az időtlen térben, nem az árva égben, hanem Istennek s az őskezdetnek melegében belül, ott, ahol már a fény is elhajlik, nincs reá szükség: világít magától…” – írta a sötét jelenből kiutat kereső, a XX. századi magyar történelem politikai és társadalmi földrengéseit átélő, sokáig méltatlanul mellőzött lírikusunk, Sinka István az 1950-es évek elején.

Illik manapság olyat mondani, hogy utálok nyaralni? Azt hiszem, nem. Aki nyaral, az örüljön, hogy megteheti, ha valaki meg nem akar, az ne menjen. És egyébként is, ki az a szerencsétlen, akinek ez probléma? Jelentem, nekem.

Aki nem képzőművész vagy művészettörténész – legtöbben pedig nem vagyunk azok –, nemigen teszi be a lábát művésztelepre. Így az valami homályos, titokzatos helyszínnek vagy gyülekezetnek tűnik az elménkben, ahol biztos olyasmi történik, amit mi, egyszerű halandók nem értünk.

Manapság mindent ár-érték szerint minősítenek, néhányan már a szeretetet/szerelmet is, vagy éppen a hazaszeretetet, aszerint, mekkora értéket kaphatnak vagy éppen kérhetnek. Ha már minden ily módon értékelhető, nézzük meg, mennyit ért az 52. Tokaji Írótábor!

A 70. születésnapját ünneplő Zalán Tibort köszönti a költő személyes hangvételű szonettjével.

Már jó ideje úton voltak. Egyazon ütemes tempóban, szaporán lépdeltek egymás nyomában. Feszes, felcsapó karmozdulatokkal, pihenés nélkül haladtak előre. Később, hogy az idő megváltozott körülöttük, és a napos dombhátak mindinkább elveszítették fényüket, meggyorsították lépteiket.

Másfél évtizede, kilencvenöt éves korában hunyt el a nagy háború első esztendejében, 1914-ben született Illés Sándor költő, író, újságíró, a kisebbségi sorban élők megpróbáltatásainak huszadik századi krónikása, szószólója.

"hívásra várni véletlen szerepben / két halál közt sovány előleg" – Debussy, a világhírű tizenkilencedik és huszadik század fordulóján élt zeneszerző ihlette a költő versét, melyben az egzisztencia esetlegessége, a lét külső-belső erők általi befolyásoltsága egyszerre tükröz bizonytalanságot és harmóniát.

Hetvenöt éve született és tizenhét esztendeje immár, hogy a „sárból-agyagból” teremtetett s „apai-anyai álmokból” szőtt földi valóságból az égi mezőkre költözött Nagy Gáspár költő.

Én, K. László, döglégy, a számomra még hátramaradt, kevéske időmben szeretném elmondani, hogy gondolkodásom jelentősen megváltozott, különösen az „Ez a természet rendje, tehát...” kezdetű tézisekkel kapcsolatban.

Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író posztumusz kötete, a Találkozunk augusztusban Ana Magdalena Bach kidolgozatlan, melankolikus történetéről szól, miközben nem sokat hoz fel a mágikus realizmus sokat érő arzenáljából.

A létezéshez kell figyelem és kell, hanem cselekvő jelenlét is, mint írja a szerző. A szőlőhegyről ez jól látszik. Mint az is, hogy nem szabad a tekintetünket elfordítani egymásról.

Az Országút a Magyar–Török Kulturális Évad programsorozatához kapcsolódva magyar–török kétnyelvű, illusztrált novelláskötetet ad ki T’ÖRÖKSÉGÜNK – Ortak Miras – sonsuz takas, azaz Örökül kaptuk, örökül hagyjuk címmel. Juhász Kristóffal a Mese a békehozó rózsamagról című meséjéről, Gül Babáról, a mesék fontosságáról és mesemondói tapasztalatairól beszélgettünk.

Szenvedélyes irodalomtörténész és kritikus, igazságkereső indulat fűti, elkötelezett írástudó. Semmiféle kirekesztés nincs ínyére: a nyugatosok mellett látóterében ott van Pilinszky, akárcsak a népiek. Mind, akiknek „világító lámpásuk az ethosz volt”. Szakolczay Lajos irodalomtörténésszel beszélgettünk.

Székelyhidi Zsolt könyvének előzetes szövege magából a Szentírásból való, Szent János evangelistától a Jelenések Könyve, az Újszövetség textusa. Miért és hogyan történik az átírás?

Száraz Pál novellisztikája a széppróza legősibb hagyományaihoz kapcsolódik: amiben otthonosan mozog, az a történet, a mese, sőt: a sztori. És nagyon jól teszi, hogy ezt a nemes tradíciót követi, mert jó történeteket mond el – és jól mondja el azokat.