Nem véletlen ez, mert ezen az üde bájjal, szabadsággal, derűvel megfestett képen úgy vonul végig a reneszánsz új embere, hogy azt még az olimposzi istenek is megirigyelhetik, már csak azért is, mert az ő maszkjukba öltözött. A reneszánsz ember úgy képzelte, hogy ő – a lenézett régi ember, a középkori vallásos ember helyett –, majd ő, az isteni ember új teremtő szabadságába vezet be, laza khariszos léptekkel, körtánccal és madárfüttyel. Általában, mint minden nagy művészt, őt sem értette pontosan a saját kora.

Csak azt akarta felfogni belőle, ami könynyeség, ami lenge, amin nem kell sokat gondolkodni. Valójában már az a kor is operettre vágyott, csak
még ezt nem kapta meg, mert a zenészek fellázadtak, és a zene centrumába vonták be a közönséget, és így eljött az emberi művészet legmagasabb virágzása a zenében Vivalditól Mozartig. Ráadásul ez a művészeti égi utazás úgy tudott megszületni, hogy egyszerre szólt a köznéphez és a zeneileg műveltebbekhez is. Vivaldiék egyszerre teremtettek kemény „rockzenét”, tánczenét és barokk operát. Utánuk ez már senkinek sem sikerült. Végképpen elvált egymástól a fütyülős barack és a fülemüle.

Aby Warburg, a múlt század legkreatívabb művészettörténésze fedezte fel Botticelli alkotásmechanizmusának igazi mélységeit. Warburg, aki „vér szerint zsidónak, szívében hamburginak, lélekben firenzeinek” tartotta magát, a képeket alapvetően médiumként, a kollektív emlékezet hordozóiként értelmezte, és ezen az alapon feltárta Botticelli rendkívüli olvasottságát, tudatos képalkotó felkészültségét.
Ezen a nyomvonalon haladva ma is új háttértartalmakat fedezhetünk fel a képein Például azt, hogy ő valahonnan, ha máshonnan nem, tudata archetipikus érzékenységéből még sejtette a Régi Európa prehisztorikus Nagy Anyakultuszának jelentőségét, és a reneszánsz sok három grácia-ábrázolása közül ő festette meg azt a legpontosabban. Az ő Tavasz képén a három kharisz a régi Nagy Anya-jelenség három emanációjaként jelenik meg, s annak legpontosabb „szent háromságát” mutatja be úgy, hogy közben a körtáncban összefonódó női alakok közül kettő tenyerét úgy illeszti össze, hogy magasba emeli Hermész Triszmegisztosz titkos jelét is.

Vélhetőleg azonban Botticelli is a diktátor hajlamú Savonarola hatása alá került. Sajnos sokszor a nagy művészek is elájulnak az erőt fitogtató hatalmasságoktól. Mi azonban a khariszokat, a báj, a jóság és a termékenység istennőit jobban kedveljük, s ha tavasz lévén, itt vonulnak Pannóniában, hozzájuk csatlakozunk. 

 

Nyitókép: Boticelli: Tavasz (részlet). Forrás: Wikipédia