Tudom, hogy hol van, de messze van, és nincs nekem arra időm… Kétszer, ha vótam. Szóval kezdeném, bácsi, mert már integetnek a haverkák a korneren, oszt menni kell a dolgunkra… Reggel kelek, még sötét van, apám káromkodik, édsanya csitítja a csecsszopókat, de nincs teje, úgyhogy azok már a kakas előtt visítanak. Néha édsanya lop egy keveset a pálinkából, ha nem látja apám, vagy van otthon egyáltalán belőle, vagy ha megtalálja, mert a fater mindig más helyre rejti, vót, hogy az udvari klozetre dugta le a szar mellé, aztán belemártogatja a száraz kenyérhajat, azt szopogatják a kicsik. Olyankor mindig kitör a civódás este, mert apám észreveszi, hogy megzavarosodott a pálinka. Na, ettől gyorsan elalszanak, és egész délelőtt a szalmán vannak nyugalomban. Nem, nem reggelizünk. Nincs semmi, délutánra, ha kerül valami, meg amit lopunk napközben, azt esszük, ha arra várnánk, mit hoz anyánk a gőzmosoda után, vagy apánk az építkezésről, már éhen hóttunk volna. A kicsikkel a nővérünk van, de dél körül már hazajön édsanya is. Akkor fogja magát Juli, kicsit kikeni, kifeni magát, megmosintja az udvari csapnál a hónalját, meg ott, s eltűnik. Szoktuk látni urakkal, ahogy kilép velük a söntésekből… Mennyi is? Tizenkettő vagy tizenhárom. A bátyó mindig leszajházza, akkor egymásnak esnek: bandita, szajha, tolvaj, kurva, és csihipuhi… De Julinkon túltesz a szomszéd Lacika. Már többször megkerítették. Mesélte, hogy frakkos, cilinderes, budai meg belvárosi urakhoz viszik, ott kell disznólkodnia. Eleinte naponta hányt, de már megszokta. Vót, hogy arany gyűrűt kapott, de legtöbbször pénzzel tömik ki a lukas lajbiját. Meg éjszakára is ott tartják. Nem keresi senki igazából. Jobban is örülnének a Tóték, ha nem menne haza. Egy tátogó lepénylesővel kevesebb… Igen, lopunk, de vót, hogy kiraboltunk valakit, egy cselédet megfenyegettünk, hogy adja ide a tömött kosarát, ketten rúgtuk, én gyomroztam, aztán elengedte. Akkor kifutottunk a határba, ott van egy helyünk, ott makkázzuk el a dolgokat, meg ott van az osztás is, ahol nem zargatnak a csendőrök, a hekusok. Igazságos a risztölés, mindenki annyi szajrét kap, legyen étel vagy valami értékesebb, amennyit dolgozott érte. Ha csak sasolt, kevesebbet, ha ő markolt vagy zsebelt, többet. A piacokat naponta lefosztjuk, az omnibuszon lógunk egyiktől a másikig, meg szoktunk lét is csórni az utazgató fószerektől, de megesett, hogy aranyat vittünk el. Akkor az egyikünk berohant a bótba, kővel bezúzta az üveget, és kiszedett egy-két láncot. Szét is vágta magát, majdnem elvérzett. Vigaszul nekiadtuk az egyiket. Mire a tulaj feleszmélt, már megléptünk. Van, aki megveszi, igazi, simlis orgazda, ahogy a nagyobbak nevezik… Minden délelőtt csavargunk, bemegyünk egészen a belvárosig, van, hogy a józsefvárosi pályaudvaron szenezünk, meg drevicsolunk, mit jelent, falopást, bácsi, hát nem tud magyarul a bácsi, de akkor mindig bennünk a zrí, mert a helybéli suhancok nagyobb bandákban támadnak, már vót, aki ott hagyta a fogát a bunyóban. Nyáron beugrálunk a nyitva hagyott ablakokon a földszinti lakásokba. Bakot tartunk, aztán uzsgyé, kerül azokból óra, bizsu, nipp, néha ezüst eszcájg is. Télen mindig van cipőnk, végigszaladunk a susztersoron, néha a bótba is bemerészkedünk, megvámozzuk, a velünk egy korúakról meg lehúzzuk a vámot. Egyszer egy vastelepet is megdézsmáltunk, de ezt már nem mondom el, mert fülön fog a bácsi, aztán bekísér a rendőrőrsre… Ad még egy kis jattot? No, akkor figyeljen, egyszer felreibiztük a brasztát, amékben a vastelep őre lakott, s amíg ott visongtak, meg oltottak, felnyitottuk a kerítést hátul, és két taliga vasat gurítottunk… Fater az ver. A bátyámat meg az öcsémet is, meg édsanyát. Vót már, hogy a kicsikbe is belerúgott a szalmán, persze azt hazudta, megbotlott. Nem azért ver, mert ezt csináljuk, nem is beszélek vele annál többet, hogy igen édsapa, nem édsapa, hanem mert verhetnéke van. Részeg, oszt annyi, már csördíti is a pofont. Késő este érek haza az öcsémmel meg a bátyámmal. Étel nincs, de nem korog a gyomrunk, valamit mindig tömünk. Van, hogy mi viszünk rágcsálni valamit az ikreknek. Éjszaka nem nagyon van nyugovás. A kicsik fél óránként rázendítenek, a szomszédban szintén. Olyan ez, mint kültelken a kutyák. Apám közben próbálkozik anyámmal, hallani, hogy dulakodnak, mert anyám egyáltalán nem kívánja. Hogyhogy mit csinálnak? Hát azt, bácsi kérem, mint az állatok… A bűz az fel sem tűnik. Ha jön valaki cilinderes, cvikkeres, lakkcipős uraság valamelyik hivatalból, olyan forma, mint maga is, bácsi, akkor látjuk, hogy bűz van, mert rettentően fintorít. Mellettünk egy kehes malacot tart a szomszéd a deszkabódénk másik felén, ha az behúgyoz, akkor megnedvesedik a szalmánk is. De van, hogy magunk alá vizelünk, mert nem merünk kimenni az udvarra, akkora patkányok rohangásznak. Egyszer úgy rángattam ki a húgom lábacskáját egyiknek a fogai közül. Ha már nagyon húgyos a szalma, akkor elmegyünk hármasban egy közeli lovastanyára, onnan csórunk friss derékaljat. Ha cink van, idejében jelez a nótafa, de van, hogy a rendőrt körbeszaladtjuk, körbevigyorogjuk, a nagyobbak neki is mennek, megzrikkülik, jaj bácsi, hát megtámadják, no. Magának kellene még iskolába menni, lássa, én már mindent tudok az életből. Nem fogtak még meg. A bátyót igen, meg is lapogatták, olyan lila vót. Nem a rendőr, hanem a tulaj kapta el. Döfit akart csórni, tudja, kenyeret, de belefutott egy péklegény ölébe, az átadta a tulajnak, az meg dirr, a péklapáttal. Másnap aztán bosszút álltunk, egy zsák friss brúgót csóreltünk. Általában nem is adnak hekus kézre, mert kár a fáradság, másnap megint az uccán vagyunk. Megkapjuk a magunkét tasli meg rúgás formájában, oszt azokat a helyeket messze kerüljük. Hát ilyenek szoktak lenni, bácsi, de most már engedjen, mert elment a fele délelőtt, s még nem vót semmi balhé. Hogy mégis inkább iskolába, hagyjon már a bácsi, ez itt az iskola, az ucca, csak nézzen szét, többet tudok, mint maga! Na, csókolom, bácsi… Aztán ne murálja el a dógainkat, mert nem szeretjük a flammosokat, mindig megtaláljuk őket.

 

Nyitókép: Grafika: Rónai Balázs Zoltán (Gemini)