Belső világunk több tudati régióban létezik, egymásba oldódva, összekapcsolódva vagy a tudattalan szférában rejtőzve, konkrét fizikai érzetek, álmok, hatások és kapcsolatok, de az elme is saját formáit, érzéseit építi.

Amikor kiérünk az utcára, rutinszerűen haladunk napi útvonalainkon, vagy maradt még némi kíváncsiság néhányakban és figyelik az épületeket, a járókelőket, az utcán zajló életet? Vagy itt is az útvonalat böngészve a képernyőre meredünk? Bács Emese kiállítása Rólunk szól.

Műveiben organikusan vegyíti különböző korok és kultúrák emblematikus részleteit, avantgárd kísérletező módszereit a klasszikus festészeti hagyománnyal. Verebics Katalin festményei egyszerre nagyon személyesek, ugyanakkor a kollektivitás felől is olvashatók.

Az Országút Galéria szervezésében nyílt meg az Eötvös10 pincegalériájában a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő, Szobrász és Grafikus tanszéke hallgatóinak közös tárlata, melyen három művésztanár: Gaál József festőművész, Szurcsik József grafikus- és festőművész, illetve Polgár Botond szobrászművész hallgatói mutatkoznak be.

Nincs abban semmi meglepő, inkább azt mondanám, tipikus, hogy egy műtárgy valahol, mondjuk egy művészeteket népszerűsítő folyóirat címlapján reprodukcióként megjelenve kommercializálódik. Átmegy azon a természetes metamorfózison, melynek végén az eredetileg a grand art magasztos kategóriájába tartozó elem immár az alkalmazott művészetek talán kevésbé elegánsnak tartott területén köt ki.

Nosztalgia, elvágyódás, magány, elidegenedés. Színpadszerű tájak, képzelt labirintusok, szürreális szüzsé. Zöld egek és kék fák. Avagy mi a közös Kafka Kastélyában és Mozart Varázsfuvolájában? Hol találkozik De Chirico, René Magritte és Giotto világa? Ezekre a kérdésekre Mayer Hella művészetében találhatjuk meg a választ.

Különleges csendéletek, portrék, tájképek fogadják a látogatót a Selyemgombolyító Országút Galériájában. A művész élénk koloritokkal festett alkotásai a világ és az ember spirituális viszonyának örök harmóniáját közvetítik. Most látható festményeit főként az 1970-es években, Rómában készítette, melyekből az eddig talán kevésbé ismert alkotásait mutatom be.

Magánlakásoktól köztereken át egészen a híres Materfad Barcelona Collectionig sok helyen láthatók Hegedűs Andrea, Ferenczy Noémi-díjas textiltervező, a METU Divat és Textil Tanszéke tervezőtanárának munkái.

Joggal emlegetik, hogy Baksai József alkotói módszere valójában egyfajta mítoszgondolkodás. Minden megnyilvánulásában a képi metafora egy központ irányába mutat, a képi jelentések füzére a mindent egybefogó, mitopoetikus világmodell rendszerét szándékozik bizonyítani.

Akármennyire fáj is kimondani, vagy jelen esetben leírni, korunk elsődleges médiuma a képernyő, amely egy mikroszkopikus lámpácskákból összeállított felület, s így közvetíti számunkra világunk szemmel érzékelhető jelenségeit.

A képekből áradó szelíd nyugalom, a meghatóan időtlen, mégis oly jól ismert helyszínek ködbe vesző részletei, a hiányok és a tűpontos megfigyelések együttes alkalmazása, a vágyott és létező helyek egybemosódása. Ez az a festészeti világ, melyet Kondor Attila képvisel a mai magyar képzőművészeti életben.

Az ősi kelmekészítési módja, a szövés az elődök történetét, üzenetét hordozza a kései nemzedékek számára. A népi szőttesek kézműves technikáinak sokfélesége a világ szinte valamennyi kultúrájában évezredek óta virágzik.

Void, a hazai street art élet egyik legismertebb alakja, akit esélyes, hogy mindenki ismer, aki gyakran járja Budapest utcáit. Azonnal felismerhető, furcsa, absztrakt fejei ugyanis a többméteres kapukon, falakon felbukkanó változatoktól kezdve a kis utcatáblákon, oszlopokon meghúzódó matricákig mindenhol megtalálhatók.

„Világos, miről van szó. Átutazóban vagyok, egy idegen nagyvárosban. S ekkor, váratlanul, érdekessé válik a Nagykörút és az Oktogon és az emberek és a csilingelő villamosok. Az idegenség pezsdítő izgalma fog el. Vizsgálom a típusokat, próbálom ellesni a beszélgetők szavát.” (Karinthy Frigyes: Lekéstem a vonatot)

A Jakatics-Szabó Veronika (1983) kiállításának otthont adó óbudai Selyemgombolyító neve nyelvi játékosságot, lágyságot sugall, amihez a maga természetességével illeszkedik a festményeken játszó gyermekek képe. Akár valamelyik mű címében is szerepelhetne a selyem gombolyítása, gurítása egyfajta misztikus játékként értelmezve.

Egy fiatalember a művészeti szakközépiskolában szobrászatot tanul, majd a Képzőművészeti Főiskolán grafikusként végez, és mára a kortárs magyar festészet egyik legismertebb alkotója. Átalakuló, mégis következetes pálya Szurcsik Józsefé.

Az élet folyama, annak lenyomatai az arcba vannak írva. Az időbeli átalakulások rétegekként fednek és feltárnak, az arc ezáltal az idő rétegzettsége. A jelként megjelenő arc és figura egyszerre perszonális, a személyiség egyedi látványa, de hordozza a közösségi lét sajátos jeleit.

"Akt in Landschaft” – olvashatjuk számos német expresszionista festő képei alatt a címet. Tóth Angelika festményeit nézve gyakran ez a képzettársítás jut eszembe, nem csak a képek expresszív karaktere miatt.

Régi utcák, macskakövek a lakótelepek árnyékában… Az óbudai Selyemgombolyító ovális épületébe lépve mintha nem egy zárt kiállítótérbe, hanem egy kis térre érkeznénk: felettünk az ég az átriumos udvaron, és a téren plakátok függenek.