Rólunk szól

Rólunk szól

Amikor kiérünk az utcára, rutinszerűen haladunk napi útvonalainkon, vagy maradt még némi kíváncsiság néhányakban és figyelik az épületeket, a járókelőket, az utcán zajló életet? Vagy itt is az útvonalat böngészve a képernyőre meredünk? Bács Emese kiállítása Rólunk szól.

 

 
 

 

Bács Emese kiállítása, Eötvös10. Budapest, Fotók: Hernád Géza
 
 
Sokan már körbejártuk a galéria terét, megnéztük a festményeket, biztosan mindenki számára akadt rajtuk ismerős tér vagy helyzet. Mi, mindannyian – ha máskor nem is, de idefelé tartva biztosan – ugyanezeken az utcákon haladtunk, hasonló közlekedési eszközöket használtunk, és azonos hétköznapi szituációkat éltünk át. Rólunk is szólnak tehát a most bemutatott festmények. Áttételesen mi is ott szerepelünk a vásznakon, bármelyik figura helyére behelyettesíthetők vagyunk.
 
  
Képzeljük most is el, hogy ott ülünk a metrón. Ilyenkor mit csinálunk? Körülnézünk? Elővesszük a telefonunkat? Figyeljük egymást? Vagy van itt esetleg más is, aki előveszi a vázlatfüzetét, mint Bács Emese, és vázlatokat készít? Amikor kiérünk az utcára, rutinszerűen haladunk napi útvonalainkon, vagy maradt még némi kíváncsiság néhányakban és figyelik az épületeket, a járókelőket, az utcán zajló életet? Vagy itt is az útvonalat böngészve a képernyőre meredünk?
 
  
Ezeket a helyzeteket láttatja Bács Emese a festményein. Látszólag semmi különös nincs rajtuk, talán jól is esik az ismerősségük. Vásznain bár más-más helyszínek jelennek meg, mégiscsak ismétlődnek a szituációk. Az ismétlés pedig egyben mindig nyomatékosítás is. A láttatás pedig mindig figyelemfelhívás is.
 
  
És ha valóban rólunk szólnak a képek, akkor felvetődik a kérdés, mit is kezdünk a rajtuk látott helyzeteinkkel? Tényleg beleolvadunk mindannyian a sematizált hétköznapokba? Tényleg a legfontosabb dolgaink a képernyőink mögött vannak? Tényleg elfordítjuk a fejünket az utcán fekvő emberek mellett? Tényleg, mi mit kezdünk a kacatjainkkal, az elhasznált ruhákkal vagy szemétnek vélt dolgokkal?
 
  
Azért kérdezem, mert a környezetünk életének szempontjából ez igen lényeges aspektus, amire itt, Bács Emese kiállításában kapunk is egyféle választ. Érdemes megfigyelni, hogy a vászon és a festék mellett mi minden található egy-egy képének felületén, miből állítja össze a kompozíciót. Védjeggyé vált már, hogy kidobásra ítélt anyagokat hasznosít újra műalkotásaiban. Ezek között előfordul gyógyszeres csomagolóanyag, szívószál – melynek színsávjaival még a festék anyagét is helyettesíteni tudja – gyermekeinek kinőtt ruhái, amelyek személyes pillanatokat is őriznek, de vannak itt hálódarabok, gyufák, puzzle és még mi minden…
 
  
Ezt a módszert egyébként legelőször egy bécsi ösztöndíjas beszámolókiállításra készülve alkalmazta. Szerette volna hatásos módon rögzíteni a városban megélt időszakot, így   térképdarabot vagy az utcán talált kupakokat is ráapplikálta a vászonra. Később a síkból kilépve szobrokat is készített és készít pusztán hulladékként kezelt anyagokból, melyek frappáns, játékos formát öltenek. Természetesen ebben az alkotási módszerben benne van a tárgyak megbecsülése, hogy nem elhasználjuk, hanem megőrizzük őket. De említhetjük az upcycling és recycling fogalmakat is, azonban Bács Emese műveiben túlmutat rajtuk, hiszen mindig visz személyes szálat, kollektíven átélhető történetet a felhasznált anyagok közé. Értékmentése hatványozottá válik azzal, hogy a matériát és a mögöttes érzelmi, szellemi tartalmat is megőrzi. 
 
 
Egy korábbi interjúnk alkalmával így fogalmazott: „Harcolok a közömbösség ellen. Foglalkoztat a folyamatos »kütyüzés« jelensége. Tapasztaljuk, hogy manapság az emberek ahelyett, hogy találkoznának, vagy beszélnének egymással, inkább csak üzeneteket írnak. Észrevétlenül kúszik ránk a közöny, aminek hatására sokan a virtuális terekbe menekülnek. Szerintem ez az álvilágban való létezést jelenti. Kérdéseket teszek fel magamban ezzel kapcsolatban, mert ez a jelenség nekem olyannyira nyomasztó, hogy foglalkoznom kell vele.
 
 
Ugyanennyire zavar az az éles kontraszt, ami a város felújított negyedeiben élő gazdag emberek életmódja és az épületek mellett megbújó hajléktalanok reménytelen helyzetéből fakad. A sok pazarlást és a nélkülözést fizikailag csupán néhány centiméter választja el egymástól. Számomra furcsa ez az ambivalens világ. Nem tudom, mi lehet a megoldás ezekre a problémákra, de a képeimen keresztül szeretném feldolgozni a belőlük fakadó feszültségeket.”  
 
 
 
Bács Emese feladatának érzi, hogy rögzítse annak a városnak a pillanatnyi állapotait, amelyben él. Munkája éppen ezért lesz őszinte és autentikus, mert azzal foglalkozik, amihez nap mint nap leginkább köze van. Kifogyhatatlan téma és inspiráció nyílik számára a mindennapok látványából. Bár a körénk épülő városok kulisszái ugyanazok, benne az ember napról napra más. Ő pedig művészként nyitott szemmel, kíváncsian jár-kel, és keresi a számára érdekes pillanatokat. Ha megpillant egy különleges karaktert vagy egy izgalmas városképi részletet, akkor fotón vagy kézi rajzzal rögzíti azt. Festményei ezeknek az elkapott pillanatoknak a montázsaiból épülnek fel.
 
  
Egy adott kompozícióból többféle technikával is készít kép. A méretbeli eltérések és az egyedi megoldások mindig kicsit más eredményre vezetnek, így soha nem azonos az eredmény. Most láthatunk egészen nagyléptékű művet is, szinte valósághű méretben, s mintha mi is a kompozíció alakjai lennénk, élhetjük át újra a metrózás élményét. Itt igazán részei vagyunk a képnek, valóban rólunk szól!
 
 
 
A kiállítást végigjárva vagy legközelebb, ha meglátunk egy Bács Emese-festményt, próbáljuk meg válaszolni magunknak, vajon mit is kezdünk az időnkkel, a környezetünkkel, a kapcsolatainkkal, az élettereinkkel. A bennük élő értékek megőrzésére fognak buzdítani minket a látottak.
 
A művészről készült filmünket itt nézheti meg:
 
 

Bács Emese Rólunk szól című kiállítása az Országút Galériában (1067 Budapest, Eötvös utca 10.) látható.

 

Időtlen, kortalan festészet
Kocsis Katica
Időtlen, kortalan festészet

Műveiben organikusan vegyíti különböző korok és kultúrák emblematikus részleteit, avantgárd kísérletező módszereit a klasszikus festészeti hagyománnyal. Verebics Katalin festményei egyszerre nagyon személyesek, ugyanakkor a kollektivitás felől is olvashatók.

Képzős Közös többszörös
Fazakas Réka
Képzős Közös többszörös

Az Országút Galéria szervezésében nyílt meg az Eötvös10 pincegalériájában a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő, Szobrász és Grafikus tanszéke hallgatóinak közös tárlata, melyen három művésztanár: Gaál József festőművész, Szurcsik József grafikus- és festőművész, illetve Polgár Botond szobrászművész hallgatói mutatkoznak be.

Barabás Márton Országúton című kiállítása elé
Orosz István
Barabás Márton Országúton című kiállítása elé

Nincs abban semmi meglepő, inkább azt mondanám, tipikus, hogy egy műtárgy valahol, mondjuk egy művészeteket népszerűsítő folyóirat címlapján reprodukcióként megjelenve kommercializálódik. Átmegy azon a természetes metamorfózison, melynek végén az eredetileg a grand art magasztos kategóriájába tartozó elem immár az alkalmazott művészetek talán kevésbé elegánsnak tartott területén köt ki.