Apró bronzcipőket körülölelő könnyed, hófehér dróthálókat, megmunkált, hajló fagallyakat, s szilárd betontömböket fotókartonra készített finom grafikai munkák tesznek teljessé.
Letisztult formavilágú szobrai és reliefjei különféle matériákból alakulnak szerves egységekké. Az installatív munkák figurális elemeit absztrakt formavilágú, természeti vagy architektuális idomok veszik közre. A központi motívum mindig a legféltettebb kincs, a parányi öntött bronzcipő pár, amelyeket különféle anyagok; drótháló, fa, illetve beton fognak körül.
Mindez biztosítja a lábbelik többszörös védelmét, amit a munkák címe is erősít, különösen az Őrző és az Oltalom megnevezésű alkotásokban. A finoman szőtt hálók sűrű szövedéke az élet komplexitását, összefüggéseit és bonyolultságát jelképezi, amelyekben a dobozszerű részek megállásra késztetnek, jelképezve velük a nehézségeket és az életet kísérő traumatikus hatásokat. A szenvedést felidéző, Megfeszítve című szakrális jellegű mű konnotációja egyfajta feloldást is magában hordoz. Az apró lábbelik mindig markánsan közvetítik az ember lenyomatait, hogy végül az üresség jelképeivé váljanak, érzékeltetve velük a hiányt, mégis kiemelve és ráirányítva a figyelmet a humánus értékekre.
Rugalmas ellenálló képességét jelent a kiállítás címének reziliencia kifejezése, amellyel az egyén vagy a társadalom képes adaptálódni a gyorsan változó külső hatásokhoz. A napjainkban egyre gyakrabban használt kifejezést főleg pszichológiai értelemben alkalmazzák, arra vonatkoztatva, hogy az egyes ember milyen gyorsan képes visszanyerni korábbi ideális lelkiállapotát az őt ért traumatikus hatások után. A tárlat arra keresi a választ, hogy az élet megrázkódtatásai miként hatnak az egyénre, és hogyan lehet továbblépni belőlük. Milyen reakcióink lehetnek a bennünket megviselő élethelyzetekre, és mi segíthet utána a felépülésben. A reziliencia fejleszthető képesség, amelyet az egyén elmélyült önismerete és a személyes megküzdési stratégiák elsajátítása erősíthet. Az üresség rezilienciája cím tehát vizuálisan jeleníti meg a hiány sajátos lelki feldolgozási folyamatait, amelyeknek központi kérdése, hogy miként élhető tovább az élet a veszteséggel együtt is.
A lábbelik a pars pro toto elve alapján fejezik ki a teljes embert és szimbolizálják különféle értékeit, élethelyzeteit és alapvető jellemvonásait. A lábat védő és óvó cipők teljes életünkön át örök kísérőnk, velük szinte minden elmondható egy-egy emberi sors esszenciájáról.
A cipő a történelem során mindig a társadalomban betöltött szerep, az anyagi lét és az egzisztencia kifejezője volt, aminek hiánya – a szükség és szegénység okozta mezítláb járás is – elemi erejű üzeneteket hordoz. Somogyi Emese főként női lábbeliket mintáz, amelyeket bronzba, az egyik legidőtállóbb anyagba önt, majd cizellál, hogy velük a különféle társadalmi szerepeket fejezze ki.
A női cipők az idők során hatalmas változáson mentek keresztül, szemben a férfi lábbelik csekély formai módosulásaival, amit a nők társadalmi szerepének viharos átalakulása, fejlődése magyaráz. Így érezhetjük át Somogyi Emese szobrait látva a különféle lábbelik szimbolikáját; az otthonosság élményét felmutató papucsot; a csábítás eszközeként vagy az üzleti életben betöltött jelentős, akár vezető szerepet hangsúlyozó magassarkút; illetve az anyaságot és a nőkre háruló sokféle hétköznapi feladat ellátását is kifejező, kényelmes, lapos talpú cipőt, valamint a sportcipőt, amely a fittség és az egészséges életmód jelképévé válik.
Van Gogh cipőcsendéleteit idézi fel a lábbelik fókuszba állítása, amely olajfestmények csupán egyetlen pár lestrapált cipő megmutatásával képesek kifejezni a paraszti élet valamennyi nehézségét és kilátástalanságát, s a jövő reménytelen voltát. A műtárgyakként láttatott kis méretű lábbeli a hágai Virtuális Cipőmúzeum már hazánkban is többször szerepelt anyagát is eszünkbe juttathatják, amely a formatervezés, a művészet és az építészet elméleti és gyakorlati irányaiból közelíti meg a cipőt mint hétköznapi használati tárgyat és státusszimbólumot, illetve valódi funkcionális iparművészeti dizájnterméket.
Somogyi Emese miniatűr cipőszobrai felidézik a pesti Duna-part holokauszt-emlékszobrának, Pauer Gyula alkotásának tragikumát is. Az elhurcolt és Dunába lőtt civil lakosság emlékére állított szoboregyüttes tipikus sorsokat, társadalmi helyzeteket szimbolizál, azokét az egykori ártatlan tulajdonosokét, akiket kizárólag származásuk miatt pusztítottak el.
Somogyi Emese első cipőszobrai némiképp ehhez hasonlóan mementónak készültek, velük olyanok emléke előtt tisztelgett, akik szerencsétlen baleset áldozataivá váltak, miután egy figyelmetlen sofőr belehajtott egy buszmegállóban várakozókba.
A humánus értékeket jelképező cipők és az őket tartó absztrakt, installatív elemek kettőségének kissé groteszk arányai, mégis dinamikus léptékváltásai egyszerre hozzák közel és távolítják el mindazt, amit Somogyi Emese a munkáival kifejezni szeretne. A cipők állandó fókuszba állításával az egykor jelentős, napjainkra mégis egyre inkább jelentéktelenné váló emberi értékek és erkölcsök felértékelődését jelképezik a munkák, hogy a szobrokat szemlélve segítsen bennünket az erényekre és az élet pozitívumaira fókuszálni. Mindez a velünk született vagy tanult rezilienciát felhasználva hozzájárulhat, hogy gondolkodjunk sorsunkról, a bennünket ért negatív hatásokról, és ezekből merítve továbblépésre sarkalljuk magunkat.
Újdonságként hatnak a kiállított munkák között Somogyi Emese sík alkotásai; a fekete fotókartonra fehér ceruzával készített, érzékeny, éterien könnyed, mégis súlyos tragédiákat hordozó grafikák. Bennük felfedezhetjük a plasztikáknál is tapasztalt sűrű szövetű hálózatokat, ám az üresen hagyott négyzetek ábrázolásával a hiány érzése válik hangsúlyossá. Bennük semmi nem látható, a szobrok lényegi esszenciáját megjelenítő cipőkre sincs utalás. A grafikákban a leglényegesebb elem hiánya a legszembetűnőbb, ami az élet velejárója, és talán legmélyebben ható élményeként tűnik fel. Mégis saját lelki rugalmasságunkba és a transzcendensbe vetett hitben reménykedve erősíthetjük magunkat, hogy a hiányt végül mindig körbenövi az élet, ahogyan azt Somogyi rajzaiban és a szobraiban is tapasztalhatjuk, s ez a tudás segíthet reziliens képességeink kiteljesítésében.
