Az önazonosság rétegei

A női alkotók neve ritkán kerül a kánon előterébe, s ha igen, akkor is gyakran csak nemi identitásukhoz kötődő tematikák révén.

Erre a tapasztalatra reflektál Kovács Csonga Anikó, aki 2023-ban indította el hosszabb távú művészeti projektjét, amely a szocialista korszak által idealizált nőiség egydimenziós képét – az „anya–feleség–háziasszony” konstrukciót – állította szembe a teremtő nő autonóm szerepével. A patriarchális közegben élő falusi nő helyzetét saját élethelyzetén keresztül vizsgálta: fiatal anya, feleség, háziasszony, vállalkozó és közösségi vezető, aki mindemellett művészként próbál érvényesülni.

 

A Nyitott műterem – Konfrontációk (Szentmihályfa, 2023) e kutatás első, személyes hangvételű manifesztuma volt. Anyaság és önmegvalósítás kettős tapasztalatából születő művek – linóleummetszetek, objektumok, grafikai installációk – a mindennapok tárgyaiból (vasaló, porszívó, cumi, textilpelenka) teremtettek új ikonográfiát. A művész a maga női szerepeiből építette fel a „szuperanya” prototípusát – egyszerre hőst és áldozatot, aki humorral és öniróniával lavíroz a család, a közösség és az alkotás háromszögében. Az anonimitás helyett arcával és vállalt társadalmi szerepeivel lépett a nyilvánosság elé.

 

Kiemelkedő példái ennek a Ne állj meg, Stop és Vigyázz, kész, rajt! című nagyméretű linóleum-sorozatok, amelyek a családközpontú anya–háziasszony és a karrierjét építő nő konfliktusait jelenítik meg. A linóleum – az olcsó, hétköznapi burkolóanyag – a művész kezében új jelentést kap: „A linóleum a garnitúra része, amit tisztán és rendben kell tartani (ami ugye a nő feladata); egyfajta szimbóluma és állandó szereplője a projektnek.”

 

Az Identitás (2023) című installációban nyolc szerepkört sorol fel – anya, feleség, művész, vállalkozó, háziasszony, szervező, vezető, nő –, mintha egyfajta láthatatlan szuperhősruhát öltene magára. A textilre írt kijelentések egyszerre működnek önmegerősítésként és önkritikus gesztusként: a társadalmi elvárások és az egyéni vágyak széttartó szálait próbálják egybeölteni.

A Kaleidoszkóp (2023–2024) ötven darabból álló grafikai sorozata hangulatnaplóként működik. A művész különböző lelkiállapotokban örökítette meg önmagát, miközben környezete „nyugalomra inti” – a szájába adott cumi a kimondhatóság és az érzelmek szabad megélésének gátjaként jelenik meg. A monokróm színpaletta és az installációs elrendezés a monotonitás, a dinamika hiánya, a „mókuskerék” tapasztalatát idézi.

 

A Konfrontációk nemcsak tematikailag, hanem módszertanilag is határátlépés volt: a grafika médiumának kiterjesztése, a linóleum mint „háztartási” anyag új funkciója, a textil és buborékfólia áttetsző rétegei mind a női lét sokrétűségét hangsúlyozták. A projekt az anyaság és az alkotás dilemmáját nem ellentétként, hanem lehetséges szintézisként láttatta.

E gondolatot folytatta a 2024-ben, a Liszt Intézet pozsonyi kiállítóterében bemutatott Láthatatlan című tárlat, amely már egy elvált nő belső csendje, meditációja és önreflexiója felé mozdult el. „Azzal, hogy a fókuszom kizárólag az alkotásra irányul, olyan meditatív állapotba kerülök, amelyben az állandóan száguldó gondolatok elcsendesednek” – fogalmazott a művész. Ez a belső nyugalom, a jelenben maradás képessége ellenmozgás mindazzal szemben, amit korábban a társadalmi terhek, a túlterheltség és a női multitasking tapasztalata jelentett.

 

A pozsonyi kiállítás anyagában a női lét már nem csupán külső, társadalmi szerepként, hanem belső tapasztalatként jelenik meg. Az Érzelmek mögött (2024) és az Élet (2023) című művek rétegzettsége és áttetszősége a személyes identitás folyamatos újraépülését jelképezik.

Judith Butler performativitáselmélete szerint az identitás soha nem stabil, hanem ismétlések és törések során formálódik. Kovács Csonga Anikó művei e folyamat vizuális leképezései: az önazonosság nem végpont, hanem állandó mozgás.

 

E kísérleti hang új formában folytatódik a 2025 októberében nyílt Egyedülálló című projektben, amely művészetének új fejezetét nyitja meg. Míg a Konfrontációk az anyaság és a női szerepek integrációját vizsgálta, az új sorozat az elszakadás, a veszteség és az önmagába forduló női lét tapasztalataira összpontosít. Az „egyedülálló” kifejezés többértelműsége adja a projekt magját: egyszerre jelöl társadalmi státuszt – a párkapcsolatát elvesztő, önálló nőt – és pozitív minősítést – a kivételes, az önálló, a megismételhetetlen személyt.

A kiállításon a korábbi, anyaság és női szerepek köré szerveződő művek dialógusba lépnek az újakkal. A két időszak – a válás előtti és utáni – együttese a folytonosságot és a törést egyaránt láttatja: a „szuperanya” mítosza mellett megjelenik a „magára maradt nő”, aki ugyanakkor kiszabadul a társadalmi kényszerek béklyóiból.

 

A Vagyok (2024) című installáció és az azonos című linómetszet vizuális önarcképként jelenik meg: a művész nem a múlt identitáskategóriáit ismétli, hanem a jelen töredékeiből építkezik. A Mozdulj, hogy észre vedd láncaidat! (2024) ironikus felkiáltása a belső felszabadulás gesztusa – a láthatatlan korlátok tudatosítása és meghaladása.

Az Egyedülálló (2025) című nagyméretű linómetszet már a megbékélés jeleit hordozza. A korábbi évek grafikai kísérletei most líraibb, csendesebb irányt vesznek. A monotónia helyét a nyitottság és az egyensúly keresése váltja fel.

 

Technikailag folytatja a grafikai médium kiterjesztését: linóleum, plexi, fólia, babatextil és tükör kombinációjával hoz létre réteges, áttetsző és fragmentált képi struktúrákat. Az anyaghasználat a törékenység és az átláthatóság metaforájává válik.

Hélène Cixous écriture féminine fogalma – a női írás fragmentált, réteges, áttetsző szövete – pontos metaforája e vizuális nyelvnek. Kovács Csonga Anikó képi világa nem lineáris és nem narratív, hanem rétegeken, áttűnéseken, ismétléseken keresztül bontakozik ki.

 

A Konfrontációk „szuperanyája” és az Egyedülálló „önálló nője” így nem egymást kizáró alakok, hanem ugyanazon életív két stációi: az egyik az önfeláldozás és a kötelesség, a másik az önazonosság és a szabadság pillanata. Az Egyedülálló tehát nem pusztán kiállítás, hanem program: a női hang megerősítése, amely a veszteségen túl a szabadság lehetőségét keresi. A művek naplószerűen rögzítik a változás állomásait, s nem csupán személyes történetet mesélnek el, hanem kollektív tapasztalatot artikulálnak a kelet-közép-európai nők nevében.

Az Egyedülálló című tárlat december 2-ig látható az Eötvös 10 kiállítóterében (1067 Budapest, Eötvös utca 10.).

 

Kovács Csonga Anikó (1987, Szentmihályfa, Szlovákia) grafikus, konceptuális művész. Alkotói gyakorlatának középpontjában a női identitás, az anyaság és az önmegvalósítás kérdései állnak, amelyeket a mindennapi élet tárgyain, szimbólumain és gesztusain keresztül vizsgál. Művei a grafika, az installáció és a konceptuális tárgyalkotás határterületein helyezkednek el; munkássága az utóbbi években egyre hangsúlyosabban reflektál a kelet-közép-európai női tapasztalat társadalmi és kulturális összefüggéseire.

Aktív kiállító művész, aki kultúraszervezőként is tevékenykedik. A Magyar Alkotó Művészetk Szlovákiai Egyesületének (MAMSZE) elnökeként kiemelt aktivitással és lelkesedéssel dolgozik a szlovákiai magyar képzőművészekért.

Fotók: Hernád Géza