Női test általi identitáskeresés, ontológiai kérdések, illetve a kirekesztettség és az ellene való szelíd küzdelem állnak Horváth Anita józsefvárosi Bura Galériában látható kiállításának fókuszában.

A debreceni, Széchényi utcai Új Galéria tágas terében olajjal lenvászonra festett, finom rézkarcok csendje fogad. Király György, Barcsay-díjas festőművész Belső tengely című kiállításának monokróm, uralkodó kék, vöröses-barnás, illetve fehér árnyalatai olyan meghittséget teremtenek, amelyben érdemes elmerülnünk, a festett tárgyak mögé néznünk.

Absztrakt vásznainak időnként figuratív olvasata is lehetséges. Egyszerű gyermekrajzokból, firkákból, ősi népek használta motívumokból indul ki, hogy belőlük egyetlen vonallal fesse meg sajátossá tett formáit, amelyeket végül élénk koloritokkal tölt meg. A fiatal alkotóval, Kaszás Konráddal műtermében, az Artusban beszélgettem.

Egy időben több helyszínen állítja ki munkáit Erős Apolka szobrászművész. Dea Roma című, interpretációs kísérletként felfogható szoborpárja a Műcsarnokban látható Nem helyettesíthető tárgyak címmel a III. Nemzeti Képzőművészeti Szalon tárlatán.

Műveinek befogadása aktív szemlélődést és nyitottságot kíván, hogy festményei kizökkentsenek bizonyosságainkból, megszokásainkból, s kérdésfelvetésekre ösztönözzön. Végh András Munkácsy-díjas képzőművész, ahogyan mondja; szeret fő művek közelében „melegedni”.

Évről évre helyet ad a Nagykáta – Erdőszőlő Nemzetközi Művésztelep kiállításának a MAMŰ Galéria és a Magyar Műhely Galéria, ahol a klasszikus műfajokban alkotott művek mellett fotó-és videómunkák, különleges, szobor jellegű installációk és projektdokumentáció is szerepel.

Expresszív erejű festészete különleges világba repít, monumentális méretű, olajjal vászonra vagy farostra festett figuratív munkáira leginkább a képzeletbeli realizmus jellemző. Műveinek struktúrája első pillanatban megragadja a figyelmet, részletgazdagságuk művészettörténeti távlatokat nyit. Boda Anikó festőművésszel beszélgettünk.

A Távol-Keletről, Dél-Koreából indult természetművészet – melyben valamennyi, amerikai és európai, a természetet középpontba állító művészeti irányzat elemei megtalálhatók – sajátos módon lelt otthonra hazánkban. 

Tizenegy alkotó egyéni módon értelmezi, s különbözőképpen fejezi ki a repetícióhoz fűződő sajátos viszonyát. A műfajilag sokszínű tárlat izgalmas válogatást nyújt, a kiállított munkák és alkotók pedig lakóhelyük szerint is kapcsolódnak egymáshoz, hiszen valamennyien Budapest XII. kerületének művészei.

Tolnay Imre művészete egyszerre absztrakt és figuratív, transzcendens, ugyanakkor realisztikus, geometrikus, mégis gesztus jellegű. Jellemző rá az organikus formák használata, s a szimbólumgazdagság és a töredékességükben kiteljesedő struktúrák használata. A Műcsarnokban látható Térgesztusok című kiállítása kapcsán beszélgettünk.

Impozáns kiállításon mutatkoznak be a Sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban – az EMŰK-ben – a MAMŰ Társaság művészei, a Mátrix hívószavára reflektálva.

Városi utcarészletek, tükröződő kirakatok, síkból kilépő formák, két- és háromdimenziós víziók, s illuzórikus látomások jellemzik a klasszikus táblaképektől eltérő formavilágú festményeket.