•Lírai absztrakcióhoz közel álló munkáid középpontjában vonalakból építkező formák állnak. Mit jelentenek ezek számodra, milyen gondolatiságot fejezel ki velük?
Pályám elején, amikor az egyetemre felvételiztem, leginkább lírai absztrakt jellegű gesztusfestészettel foglalkoztam, később pedig rétegzett képeket készítettem. Az lett a vezérelvem, hogy festményeimen a formák ne fedjék egymást, ne legyen közöttük kapcsolódás. Kezdetben erőteljes rajzi motívumok tűntek fel a vásznaimon, majd egyetlen vonallal akartam kifejezni az alakzatokat, hogy a rajzolt motívumok minél feszítettebb módon jelenjenek meg. Mikor elkezdek festeni egy képet, nem színekben gondolkozom, hanem a vonalakból alakuló formák az elsődlegesek. Vázlataimat ennek megfelelően golyóstollal készítem, bennük már a kompozíció is feltűnik, hogy belőlük a vásznakon körvonalak alakulhassanak.
•Munkáidat gyermekrajzokat idéző, illetve ősi, természetben is fellelhető formákból építed fel, hogyan tudod kifejezni magad ezek segítségével?
A gyermekrajzok rendkívül egyszerűek, azért választom őket, mert formailag nem akarok bonyolult alakzatokat használni. Színhatásaiban természetesen ehhez képest eltávolodom ettől, emelem a tétet, és komplex módon foglalkozom velük. Absztrakt képekként tekintek munkáimra, noha azoknak időnként asszociatív vagy figuratív jellegű olvasatuk is van. A gyermekrajzszerű alakzatoknál könnyed, gyors, lendületes, spontán motívumokat használok, amelyek törzsi rajzokra is emlékeztetnek. Leginkább az óceániai kultúrákból származó alakzatok, a perui Nazca-vonalak, illetve a népi motívumok inspirálnak. Emellett a Jankovics Marcell legkorábbi animációs filmjeiben látott képi világból indulok ki. Különböző nemzetek jellegzetes motívumai érdekelnek, de szándékosan nem ásom magam jelentéstartalmaik és szimbólumrendszerük legmélyére, hogy sajátomnak érezhessem és „konrádosítva” fessem meg őket. A vásznaimon feltűnő naiv formák ugyanakkor nagyon is megtervezettek, határozott vonalvezetésűek, amelyek folyamatosan alakulnak. Leginkább a körvonallal való játék foglalkoztat, hogy az miként definiálja át a formákat. Munkamódszerem alapján a vonalakból alakuló formák megfestési módja mindig a legszigorúbb, majd ezt kissé könnyedebb fázis követi.
•Vásznaidon használt színeiddel képes vagy megteremteni a dinamizmust és a mozgás illúzióját, hogy kizökkentsd a nézőt a megszokott látványból. Hogyan használod a különböző koloritokat, hogy elérd ezt?
A komplementerek használatával, vagy a színharmónia megteremtésével érem el ezeket a hatásokat. A vonalakból létrejövő formák felrajzolása után töltöm meg őket különféle árnylatokkal, ugyanakkor igyekszem megtartani a kiinduló rajzszerűséget is, illetve a vonalak látványát. Azután, hogy a színekkel a formákat térbe hozom, törekszem arra, hogy látszódjon az is, hogy a képek ecsettel készültek. Színeimet tudatosan választom, ugyanakkor sok ösztönösség, spontaneitás is van benne. Amikor az első színflekket felfestem, a többit ahhoz idomítom.
A képeim alapozása után mindent egymás mellé festek, így időt nyerek, nem kell várnom, ameddig megszáradnak a rétegek, hanem azonnal fel tudom vinni az újabb színeket a vászonra. Mindig izgalmas követni, hogy az alapozott színekre felvitt újabb tónusok, árnyalatok hogyan változtatják meg az alapszíneket. Gyakran alkalmazok optikai játékokat a vásznaimon, amikor azzal kísérletezem, hogy egy-egy szín milyen derengést képes létrehozni. Amikor kicsi képeket készítek, erőteljesebben sűrítek, míg a nagyobb munkáimnál jobban el tudom engedni magamat, mert amikor van tér, otthonosabban mozgok benne.
Leggyakrabban a vásznakra hordom fel a színeket, de előfordul, hogy kivonom őket a már ott lévőkből. Időnként a nyers vászonra egy formát festek, majd erre ráfeszítek még egy nyers vásznat, így a kettő között alig lesz láthatóvá, hogyan viszonyulnak egymáshoz a rétegek. Az egész olyanná válik, mintha egy fotótechnikai eljárást használnék, bennük az az izgalmas, hogy hogyan vesznek el rajtuk a színek.
Egy másik képalkotási folyamatban kivonom a színt az addig megszokott környezetéből, hogy az színtelen alakzatként terüljön el a felület egészén. Ezt leginkább egy nyári fürdőzés utáni pillanathoz tudom hasonlítani, mikor azt követhetjük nyomon, ahogyan a vízből kilépve a tűző napon a kifröcskölődött víz felszárad a kövön.
Általában tudatos színkomponálást alkalmazok, ami olykor felülírja önmagát a kép készítése közben. Sárga képeimnél azonban nem szabad eltérnem a tervezett színtaktusoktól. Nagyon szeretem a sárgát, évente legalább egyszer festek egy képet csak sárga színekkel, ilyenkor különösen fontos számomra az árnyalatok, vonalvastagságok, formák kialakítása.
•Egymás mellett használt színeiddel alakítod ki a jellegzetes, gyakran vibráló felületeket. Organikus kompozícióidban a monokróm jellegű háttér és az előtér markánsan elkülönülnek egymástól. Mit jelent számodra ez a fajta kettősség?
Volt egy monokróm időszakom, amikor kizárólag egyetlen színnel festettem, azóta vissza-visszatérek ehhez a fajta vizualitáshoz. Van, amikor érzem, hogy milyennek kell lennie a háttérnek, illetve ehhez képest hogyan alakuljanak az előtérben lévő formák színei, amelyek vagy nagyon eltérnek egymástól és kiütik egymást, szinte kiégnek, vagy pedig harmonikusan illeszkednek egymáshoz. A harmadik típus pedig az, amikor kifejezetten tervezem, hogy eltűnjenek a kontúrok, majd engedem, hogy a színes vonalak segítségével plusz fényerőt vagy megvilágítást kapjanak a különböző árnyalatok. Azonban az előre tervezés folyamata mindig felrúgható, véletlenül vagy akár szándékosan is. Nem görcsölök rá, ha maga a kép saját identitásával magához veszi a vizuális irányítást. Természetesen én vezérelem a folyamatokat, viszont magának a képtestnek is van olykor meglepő döntéshozatala.
•Alkotásaidat leginkább hagyományos módon, olajjal és akrillal vászonra fested. Tavaly viszont deszkalapokra is dolgoztál, hogy kilépj velük a térbe. Miért volt fontos számodra ez a fajta dimenzióváltás?
Ezek a munkák tavaly egyetlen kiállításra, a Nézőpont (kérdésé) című tárlatra készültek, egyfajta kísérletként, amelynek célja a különböző látásmódokon keresztül detektálható műalkotások értelmezése. A tárlat helyszíne az Artus kiállítótere volt, ahol egyszerre másik két művésszel, Csekő Andreával és Szlávik Barbarával közösen mutatkoztunk be. A tér adottságai lehetővé tették azt a fajta alkotási módot, hogy falhoz nyomjam a munkáimat, méghozzá úgy, hogy kizárólag a képtestek élei/oldalai érintkezzenek a fal síkjával. A vászonképet mint hordozót teljesen elvetettem, inkább egy testében tömörebb és természetesebb anyagot kerestem, ami végül a fadeszka lett.
•Radák Eszter tanítványaként miként formálódott művészeted a Képzőművészeti Egyetemen töltött évek alatt?
Radák Eszter személyisége fogott meg, már az egyetem megkezdése előtti nyílt napon is megtapasztaltam ezt. Olyan rendkívül intelligens művészként ismertük meg, aki szinte minden művészeti és műveltségi kérdésre tudja a választ. Mindig azt kértem tőle az egyetemi időszak alatt, hogy a pozitív dolgok mellett mondjon negatívat is a munkáimról, amiből tanulni, építkezni tudok a későbbiekben is. Időnként mostanában is találkozunk, hiszen rendszeresen szervezi az alumni összejöveteleket, illetve az egyik megnyitómra is eljött, ami szintén sokat jelentett nekem.
•Mely mesterek hatottak a művészetedre eddigi pályád során?
A már említett Jankovics Marcell mellett Keith Haring, valamint Ellsworth Kelly munkái fontosak számomra. Rajtuk kívül nem igazán tudok kifejezetten alkotókat kiemelni, inkább egyes klasszikus és kortárs munkák hatnak a művészetemre. Több visszajelzést kaptam arra, hogy a munkáim rokonságban állnak a graffiti művészetével, vagy a pop-art vizuális jelrendszereivel. A pop-art bizonyos mértékben valóban felsejlik a munkáimban, a graffitivel kapcsolatos megfigyeléseken azonban inkább csak mosolyogni szoktam.
Képek a művész archívumából, engedélyével. Nyitókép: Simándi Nóra
