•Mit képvisel realisztikus figuratív festészetével, mit jelent Önnek az eszképizmus fogalma?
Munkáimat gyakran jellemzik mesevilágként. A világ zaja elől a fejembe menekülök, ami számomra az eszképizmust jelenti. Ha sok ember vesz körül, akkor is képes vagyok elrejtőzni a gondolatvilágomba. Leginkább az imaginary realism, avagy képzeletbeli realizmus fogalma az, amivel a munkáimat jellemezni lehet. Több ez, mint az a sajátos magánmitológia, amit a vásznaimon megteremtek. Amikor elmerülök a világomban és festek, akkor nem kell köznapi dolgokkal foglalkoznom.
•Hogyan születnek meg a festményei a gondolataiból, a képzeletéből?
Nem egyszerű erre választ adni. Sokféle kérdés foglalkoztat, egyrészt sok vizuális motívum, másrészt számos filozófiai, pszichológiai probléma jár a fejemben, amelyek egy-egy kérdéskör köré épülnek, viszont tudatosan nehezen tudom összekapcsolni őket. Az egész teljesen intuitív módon működik bennem. Amikor valami félautomatikus tevékenységet végzek (zuhanyozás, mosogatás, ismert útvonalon való vezetés vagy pilates), akkor jönnek a legértékesebb gondolataim, a legjobb kapcsolódások. Mindig nagyon vizuális típus voltam. Nagymamám gyerekkoromban sok mesét olvasott vagy fejből mondott nekem, amelyeket el kellett képzelnem hallás után. El is játszottam ezeket a meséket a játékaimmal. Akkor még nem tudtam, milyen fontos lesz ez később. Számomra a festményeim logikusak, de tudom, hogy másoknak sokszor nehéz felfejteni őket. Szeretem a nagy méretű képeket, mert azok messziről is vonzóak a befogadók számára, bennük pedig képes vagyok apró dolgokat is elrejteni. Kell, hogy a képeknek legyen olyan erős absztrakt váza, amely messziről is vonzó, de amikor közel megy hozzájuk a látogató, akkor megjutalmazom őket azzal, hogy egyre több apró részletet tudnak felfedezni benne. Ezeket a festményeket akár órákon át is lehet nézni. „Conversation pieces”-nek is nevezik őket, mivel hosszasan lehet beszélgetni róluk. Mindig is érdekelt, hogy mit látnak a festményeimben a befogadók, milyen emlékeket, benyomásokat ébresztenek bennük, amiket össze tudnak hasonlítani mások tapasztalataival.
•Kortárs elemek mellett antik mitológiai témák, reneszánsz, barokk, illetve rokokó komponensek is feltűnnek a munkáiban. Milyen művészeti irányzatok hatottak Önre?
Valamennyi művészeti korstílus és irányzat hatással van rám. A nyugati művészet története a XIX. század végéig az emberi látás története, amit a figurativitás fejez ki. Az ember célja sok száz éven át az volt, hogy visszaadja azt, amit maga körül lát. Ám ehhez nagyon sok tudást kellett felhalmozni, így nem véletlen, hogy Giotto nem volt realista festő. Figuratív volt, de nem úgy ábrázolta az embereket és a tárgyakat, ahogyan a valóságban kinéznek. Inspirálódni mindenből tudok, nekem leginkább nem kedvenc festőim, hanem kedvenc munkáim vannak bizonyos festőktől. Kezdetben sokat másoltam, amit fontosnak tartok. Az alaptudás a mesterségbeli tudás, azaz a craft, amit másolással lehet elsajátítani, ám ha valaki ezt birtokolja, attól még nem lesz automatikusan művész, ahhoz szükséges a saját mondanivaló is. Szerintem jó dolog, ha valakinek sok példaképe van, mert akkor kisebb az esély rá, hogy benne ragad egyfajta stílusban.
•Művészeti tanulmányokat először New Yorkban, majd Budapesten végzett, kik voltak a mesterei, hogyan változtatták meg a látásmódját a tengerentúli művészeti trendek?
A Szegedi Orvostudományi Egyetem elvégzése és négy év orvosi praxis után New Yorkban tanultam, ahol párhuzamosan jártam a School of Visual Artsba és a The Art Students League-be. Szabadon lehetett felvenni ezeken a helyeken a kurzusokat, és össze lehet hozni a kettőt egymással. Amerikában nem az a gyakorlat, mint itthon; ott mesterválasztás van, tehát ahhoz megy az ember, akit választ, ha befér, mert mindenkinél várólista van. Először oda kerül, ahol hely van, és akkor mehet a választott mesterhez, ha megüresedik egy hely. Costa Vavagiakis, Marvin Mattelson, Frank Mason, Michael Burban voltak a mestereim. Miután hazatértünk, felvételiztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol Drozdik Orshi osztályában tanultam majdnem három évig, ám az egyetemet nem fejeztem be. A gyakorlati órákat leginkább Kósa János osztályában töltöttem a festő-restaurátor tanszéken, majd az egyetem után Schatz Zoltán magániskolájában képeztem magam.
•Mit jelent Önnek az emberi test ábrázolása, mint orvos végzettségű művésznek? Segíti-e a test, sőt akár az állatábrázolást az anatómia pontos ismerete?
Az orvosi anatómiatudás egészen mást jelent, mint lerajzolni tudni az emberi testet. Amikor az ember felrajzolja a nagy tömegeket, akkor az arányok megtalálásában nem segít az orvosi tudás, legfeljebb a finomhangolásban. Sokféle képességnek kell együtt lennie ahhoz, hogy valaki jó rajzoló legyen; arányérzék, szem-kéz koordináció, negatív terek látása, illetve a 3D érzékeltetésének képessége 2D-ben. Később ehhez a festészetben hozzájön a színek térfogatnövelő vagy -csökkentő hatása is. Az, hogy egy festményen látható valami, ami anatómiailag helyesnek tűnik, ahhoz az orvosi anatómiatudás legfeljebb csupán öt százalékban járul hozzá. Ez olyankor segíthet, ha például izmos férfimodelleket szeretnénk ábrázolni, hangsúlyozva az izomzat apró részleteit.
• Pályája első négy évében nemzetközi karriert futott be; jelentős sikereket tudhatott magáénak Németországban, Barcelonában, New Yorkban, Londonban és Baselben is. Olyan díjakat is nyert, amelyek kevéssé ismertek itthon. Hogyan figyeltek fel Önre külföldön?
Amikor a Lena Roselli Galéria először állított ki az Art Marketen, Budapesten, ott figyelt fel rám egy regensburgi német galéria (Art Affair), akikkel azóta is együtt dolgozom. Ezenkívül folyamatosan indulok nemzetközi pályázatokon. Legtöbbet Németországban állítok ki, most is van egy kiállításom Berlinben, a BBA Galériában, ahol tavaly nyertem a BBA Art Prize-on bemutatkozási lehetőséget. Hozzájuk évente szerte a világból majd húszezer pályamunka érkezik, amelyekből az elmúlt évben a berlini tárlatra húszat választottak ki.
A galériában a húsz díjazott közül négy művésznek (köztük nekem is) további kiállításunk nyílt 2024 nyarán. Jelenleg az elmúlt tíz év felfedezettjei között tartanak számon az idei tárlaton, immár harmadjára. Korábban a baseli Voltán szerepeltem a Lena Rosellivel a Luxemburg Art Prize-on, amely Magyarországon is ismert; itt két éve jutottam be a döntőbe. A regensburgi galériával dolgozom legtöbbet, velük szeptemberben huszonöt éves jubileumuk alkalmából lesz kiállításom, valamint a karlsruhei vásáron is rendszeresen képviselnek. Ezeken a jelentős vásárokon látja a munkáimat a többi galéria is, így ott is kaptam több felkérést egy würzburgi és egy nürnbergi kiállításra. Már német közgyűjteményben is szerepel festményem, a karácsonyi kiállítást követően a Rosenhang Múzeum vásárolta meg az egyik munkámat. Londonban a Visual Arts Association felhívására szervezett pályázaton – amely olyasmi, mint nálunk a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) –, tavaly nemzetközi kategóriában elnyertem a Best International Artist díjat, az év nemzetközi művésze lettem. Idén pedig már mint zsűritag segítem a szervezet munkáját. Szintén tavaly az Arte Laguna Art Prize finalistájaként a velencei Arsenaléban állítottam ki, ezt követően az idén meghívtak Sanghajba is kiállítani. Talán soknak tűnik, de mindez négy év alatt folyamatosan zajlott. Itthon még nem volt jelentősebb önálló kiállításom.
•Mit jelentenek az Ön számára a nemzetközi pályázatok, mi a titka a sok részvételnek, a magas szakmai színvonalon kívül?
Azért fontos számomra a nemzetközi pályázatokon való megmérettetés, mert egyrészt az érdekel, hogy a nemzetközi mezőnyben hogyan állom meg a helyem, másrészt mert így biztos lehetek benne, hogy a nemzetközi szakma képviselői látják a munkáimat, még ha nem feltétlenül nyerek is valamit. Amióta zsűritagként is dolgoztam a londoni pályázatnál, tudom, hogyan működik ez. Hiszek a személyes jelenlétben, ezért minden kiállításra, amelyen részt veszek, saját költségen kiutazom, és személyesen megismerkedem a szervezőkkel. Sokat ad hozzá, ha a festményeimet tudják archoz és személyiséghez is kötni. Pontosan tartom a megbeszélt határidőket. Hosszú távra tervezek mindig, ami sokszor apróságokon múlik. Szerencsésnek mondhatom magam, mert csupán négy éve vagyok a piacon, de már viszonylag sok tapasztalatot szereztem. Eleinte tartottam a visszautasítástól, mi lesz, ha nem sikerül egy pályázat, de most már tudom, hogy minden nem sikerülhet.
•Mi vezetett az orvosi pályától a képzőművészethez?
Amikor tizenhét évesen pályaválasztás előtt álltam, nem nagyon láttam, hogy Magyarországon értékes lenne az, amit szeretnék csinálni. A szegedi orvosi egyetemre jelentkeztem, majd négy évig dolgoztam Budapesten, a SOTE-n szülész-nőgyógyászként. Emellett folyamatosan jártam rajziskolákba is. Mivel nagyon szerettem ezt csinálni, ezért egyre többet akartam megtanulni a képzőművészetből.
A választóvonalat a gyerekeim születése jelentette. Az orvosi munkám mellett képtelenség volt a gyermekeimet nevelni és képzőművészettel is foglalkozni. Miután láttam, hogy New Yorkban mennyire értékelik a realista figuratív festészetet, az orvoslás helyett azt választottam. Tíz egészségügyben töltött év után újabb tíz tanulással töltött év következett. Kíváncsian várom, hogy négy éve kezdődött új pályámon mit tartogat még számomra a jövő.
Képek a művész archívumából és engedélyével.
