A Magyar Képzőművészeti Egyetemen személyre szabott oktatásban lehet részük az ezt a programot választó hallgatóknak, ami izgalmasan szélesíti a művészeti felsőoktatás képzési palettáját. Erős István rektorral beszélgettem.
•Miként definiálhatjuk a természetművészetet, mit jelent ez a fajta alkotási mód a művészeti gyakoratban?
Legfontosabb a természetművészet szempontjából a művész attitűdje, ami elsősorban az anyagválasztásban és a természethez való viszonyban nyilvánul meg. Aki márványhoz, kőhöz, fémhez, bronzhoz nyúl, az hosszú távban gondolkozik. A természetművészet esetében azonban egész más a helyzet. A természet kontextusában természetes anyagokból, a lehető legkevesebb beavatkozással hozunk létre műveket, hasonlóan az Arte Povera irányzathoz, amelyben a kreativitás pótolja az egyszerű anyaghasználatot.
Meggyőződésem, hogy egy mulandó anyagokkal megvalósított briliáns ötlet ugyanolyan minőségű esztétikumot hozhat létre, mint a klasszikus módon alkotott művek. Persze a természetművészet alkotói között is sokféle hozzáállás létezik; konceptuális, improvizatív vagy anyaghasználat-fókuszú utak egyaránt érvényesek, de az alkotómunka és a természet iránti alázat minden esetben elsődleges, gyakran a természeti környezet kontextusa nyújt plusz dekódolási réteget. A nature art kifejezés a koreaiaktól származik, elsőként Ko Seunghyun írta le, aki kiállító művészként szerepelt a Műcsarnok nemrég bezárt Szárhegy 50 Kortárs Anzix című tárlatán is.
•Mióta létezik természetművészet, milyen előzményeket követően indult el a művészetnek ez az irányzata, hol és hogyan fejlődött ki?
Koreában az 1980-as évek elején indította el a Yatoo csoport a Four Seasons Workshopot, egy sárgatengeri szigeten, ahova a művészek minden évszakban kihajóztak, csupán élelmet szállítva magukkal. A szigeten kizárólag abból alkottak, amit ott találtak. Ezt a hagyományt és alkotási módot azóta is tartják, minden évszakban megrendezik workshopjukat, az 1990-es évektől pedig már természetművészetként definiálják alkotási metódusukat.
Japánban is a kilencvenes évek végén kezdték el használni az alkotásnak ezt a típusú megközelítését, de ott leginkább a rurális tér volt az alkotás színtere. Ők elsősorban arra fókuszáltak, hogyan lehet a kortárs művészet segítségével életet lehelni a kiürülő falvakba, számukra a mai napig nagyon fontos a szimbiózis a vendéglátó településsel és a közös munka a helyi mesterekkel. Az ebben a szellemben szervezett első eseményre, az Echigo-Tsumari Art Triennaléra a legnagyobb sztárokat hívták meg, köztük Marina Abramovicsot és Christian Boltanskit, ami hatalmas vonzerőt jelentett, s növelte sok művész részvételi kedvét a következő években.
•Milyen irányzatai vannak külföldön és itthon a természetművészetnek? Kik a műfaj meghatározó képviselői, akiket feltétlenül meg kell neveznünk?
Sokaknak a műtermen kívüli alkotásról a land art jut eszébe. Az 1960-as évek úttörő land art művészei gigantikus munkákat hoztak létre, hatalmas földmennyiség felhasználásával, ekkor még kevés figyelmet szentelve a természetes táj megőrzésének. Amerikában a land artból kiinduló irányzatok sokfélék, mint például az öko art, az environment art, a bio art, amelyeknek közös megnevezése a természetművészet lehet. Európában az Arte Povera képviselői, majd később Udo Nils vagy Andy Goldsworthy az 1960-as években a keleti filozófiák szellemiségére építve alkottak, az alkotási folyamatot egyfajta meditatív aktusként értelmezve. Európában tehát a klasszikus land arttól eltérő megközelítés volt érvényben, tehát Richard Long vagy Dénes Ágnes művészetét nem a gigantikusságra való vágyakozás jellemzi, sokkal inkább a tapintatos jelhagyás igénye, melyből teljesen hiányzik a természet uralásának vágya.
A Távol-Keleten már kezdettől más az alapvető hozzáállás. Ázsiában az ember, természet és Isten hármasságát egységként kezelik, így ott a művészek is mindig otthonosan mozogtak a természetben.
A távol-keleti alkotók nem kitörtek a műteremből és visszatértek a természetbe, hanem autentikus módon használták a természeti környezetet az alkotás színteréül. Doktori értekezésemben és más írásaimban is sokat foglalkoztam azzal, hol ért össze mindez egységgé. Szinte napra pontosan meg lehet határozni: a kilencvenes évek elején az említett koreai Yatoo csoportot meghívták Hamburgba, ahol jelentős kiállítást szerveztek nekik – ez volt az első alkalom, amikor az európai és ázsiai természetközpontú alkotási mód művészei találkoztak. Később a koreaiak nagyszabású szimpóziumot rendeztek, amelyen több mint százhúsz művész vett részt a világ minden tájáról. Ezzel vette kezdetét annak a nemzetközi kapcsolati hálónak a létrehozása, amely ma már szinte az egész világot lefedi. Az ázsiai és a nyugati kapcsolat létrejöttében oroszlánrésze volt Anke Mellin hamburgi művésznek, majd a kétezres évek elejétől én is bekapcsolódtam, továbbszőve ezt a folyamatosan bővülő hálózatot Kelet-Európa irányába.
A Yatoo 2004-ben már nemzetközi biennálét szervezett Koreában, Kjongdzsu városa mellett, a régi főváros egyik szent hegyén. A biennálé második alkalmára 2006-ban én is meghívást kaptam. Azóta ez a hegy jelentős kiállítóhellyé vált, ahol az elmúlt majd két évtizedben számos alkotás jött létre és semmisült meg a természet körforgásának ritmusában. Nemzetközi rezidens program is működik ebben a hegy lábánál létrejött kiállítókomplexumban.
•Mi a szerepe az időnek a természetművészeti alkotásokban?
Az efemeritás, tehát a múlékonyság miatt az idő bele van kódolva a munkákba. Vannak alkotások, amelyek csupán egyetlen óráig láthatók, mások egy hónapig, egy évig, vagy akár hosszabb ideig is, de az idő mindenképpen új faktorként jelenik meg, hiszen a végesség szembetűnő. Ezeknek az alkotásoknak ez az aspektusa a keleti filozófiához köthető, amelyből a nem ragaszkodás tudása a leglényegesebb. A természetművészet esetében érthetően nincsenek tárolási nehézségek.
A természetművészetben nem a fizikai valósághoz ragaszkodunk, hogy a mű örökké látható legyen, mivel a technika eszközeivel minden dokumentálható, és a világ másik végén is azonnal láthatóvá tehető. Mindezek ellenére a vágy megvan az alkotókban, hogy kiállítóterekben is megtekinthetők legyenek a munkáik, ahogyan 2016-ban a Műcsarnokban is megvalósult a Természetművészeti változatok című kiállítás.
•A Magyar Képzőművészeti Egyetem nagy hangsúlyt fektet a természetművészet oktatására. Hogyan jelenik ez meg a kétlépcsős bolognai rendszer képzési struktúrájában?
A természetművészet a curriculumban nincs intézményesítve az egyetemen, viszont 2022-ben elindítottuk a Vizuális művész BA és a Képzőművész MA szakokat, amelyek lefedik azokat a területeket, amelyek nincsenek a korábban meglévő szakjaink kínálatában. Az egyetemen több mint három évtizede létező intermédia-képzés a tudomány, a technika és a művészet hármasságában gondolkodik, ami mellett a festészet, a szobrászat és a grafika klasszikus szakjai voltak eddig elérhetők. Két új szakunkon a jelenleg több mint hatvan hallgatót személyre szabott program szerint oktatjuk. A képzés szerves része a minden évben kötelező részvétel a tihanyi alkotótelepen, ahol a hallgatókban a természettel való interakció vágya szinte automatikusan feltámad. Azt tapasztaljuk, hogy a tanszék hallgatóinak körülbelül húsz százalékát érdekli a természetművészet, így itt is lehetőséget teremtettünk az ez irányú képzésre; az installáció, a performansz, az objekt művek mellé könnyedén beilleszthető volt a természetművészet is.
Emellett a szobrász szakosoknak az első évben van egy tárgyuk, amelyben természet és szobor viszonyát vizsgálják, ami újabb lehetőség a hallgatóknak, hogy ebbe az irányba induljanak el. Tavaly például Glauser Liza szobrászhallgató nagyszabású természetművészeti diplomamunkája nyerte el a rektori különdíjat, alkotását azóta több helyen is kiállították.
Úgy gondolom, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen működő Természetművészeti specializáció mellett nem bírna el az ország még egy ugyanolyan jellegű képzést, Eger előnye emellett, hogy Budapesthez közel nincs olyan izgalmas gyakorlóterep, amilyenek a noszvaji barlanglakások az egri hallgatók számára.
•Miben más az egri Természetművészet specializáció, mint a budapesti részképzés?
2008-tól voltam vezetője az egri egyetem Vizuális Művészeti Tanszékének, 2009-ben pedig felvetettem az akkori rektornak a Természetművészet Tanszék alapításának gondolatát, illetve a természetművészeti specializáció elindítását. Mindez 2010-re valósult meg, s a képzésre azóta is egyre többen jelentkeznek. Az oktatás igen lényeges eleme, hogy a közeli Noszvajon található barlanglakásokba (ahol Balázs Péter kollégám koordinálja a munkát) a hallgatók az év során bármikor ki tudnak menni alkotni, ami kivételes lehetőség számukra. Természetesen év közben a műteremben alkotás is folyamatos, erre teljesen új programot dolgoztunk ki. A BA diploma megszerzése után tanári diplomát is kaphatnak az itt végzett hallgatók.
Külön büszkeség számomra, hogy az elsőként végzett természetművészeti osztályból jelenleg hárman doktorálnak; Egervári Júlia Egerben, illetve Lipkovics Péter és Kopacz Kund Pécsett, egyúttal mindannyian oktatói is az egri Természetművészet specializációnak. Nem mellékesen a most
Egerben oktató kollégáim meghívott művészekként mindannyian részt vettek már a korábban említett ázsiai természetművészeti rezidens programokon.
•Személyesen Önnek is szívügye a természetművészet. Hogy került kapcsolatba külföldi természetművészekkel?
Először 2002-ben hívtak meg Japánba, azután egyre több kapcsolatot építettem ki hasonló gondolkodású, érdeklődésű művészekkel. Első természetművészeti munkám egy 3 × 3 × 3 méteres úszó szélcsengő volt, majd egy öt méter magas, kinetikus, szél hajtotta zenélő hangszert illesztettem össze szög és csavar helyett bambusz evőpálcikákkal. Később is rendszeresen alkottam külföldi meghívásoknak eleget téve, és ha időm engedi, a mai napig szívesen veszek részt szimpóziumokon, konferenciákon, előadásokon a világ minden táján. A távol-keleti művésztelepeken amellett, hogy szakmai tapasztalatokat szereztem, sokat tanultam a professzionális szervezésről, finanszírozási és logisztikai technikákról is. Eközben sok személyes barátság alakult ki művészekkel a nemzetközi szcénából, akiket később én is meghívtam az erdélyi Gyergyószárhegyi Művésztelepre. Természetművészetből írtam a doktori disszertációmat, két könyvet és számost tanulmányt publikáltam ebben a témában. Az utóbbi időben egyre gyakrabban kérnek fel kurátori feladatokra is, ami lehetőséget biztosít arra, hogy ezt a nemzetközi kapcsolati hálót életben tarthassuk, és friss, az ökológiai problémákkal kapcsolatos izgalmas kérdéseket feszegessünk.
Fotók: Erős István archívumából/engedélyével
