Absztrakt, mégis figuratív elemeket is felhasználó művészetének legfontosabb témája a tér, valamint a nehezen ábrázolható idő fogalma. Hogyan fejezi ki ezeket a vásznain?
A térben való tájékozódást gyermekkorunktól kezdve évekig tanuljuk, a művészek pedig a tér ábrázolását tanulják éveken át, sőt, akár tanítják is, miként én is a győri Széchenyi István Egyetem építészeti képzésén. Háromdimenziót két dimenzióban megjeleníteni nagy kihívás, de én nem csupán erre törekszem, hanem tératmoszférákat próbálok létrehozni. A tér jellegét, érzetét, a tér által sugallt tartalmakat próbálom megjeleníteni a vásznaimon.
A képeim szinte mindegyike üres tereket ábrázol, de csak ember által otthagyott tér létezik. Amióta az ember a világon van, a teret nem lehet elválasztani tőle. A jelenlét nemcsak fizikai dolog, hanem szellemi is, az üres tereim tehát az ember létéről is szólnak. A képzőművészet emellett az idő megjelenítésére is törekszik, ami nehezen megragadható a mozdulatlan anyagban. Az ókori görögöknél az időre két fogalom létezett, a kronosz, ami a múló, objektív vagy hétköznapi időt és a kairosz, ami a pillanatot, a szubjektív, megélt minőségi időt jelenti. Ha az idővel foglalkozunk, akkor ennek a kettőnek a szembesítésével alkotunk.
Gesztusokat és geometrikus elemeket egyszerre használ, hogy velük mély egzisztenciális kérdéseket feszegessen. Mit jelentenek ezek az Ön számára?
A két legősibb jelhagyási mód a gesztus és a geometria, ami részben összeköt minket az állatvilággal, hiszen az állatok akaratlanul is gesztusokat tesznek, az ottlétükkel jeleket hagynak a természetben. A geometria az ember legősibb tudatos jelhagyási módja, amely kiemel bennünket az állatvilágból. Ez a kultúránknak, így az építészetnek is az alapja, ami a művészetben leggyakrabban a legősibb formákban, a derékszögű képben; a négyzetben vagy a téglalapban mutatkozik meg. Ha ez a két jelhagyási mód, a gesztus és a geometria társul egymással, az olyan feszültséget teremt, olyan sokféle tartalmat képes megjeleníteni, amiben szinte minden benne van. Amióta az ember művészetet csinál, azóta ősi törekvése, hogy megjelenítsen valamilyen éteri, metafizikus tartalmat. Ezzel nem arra utalok, hogy szakrális művészetet szeretnék létrehozni, hanem olyan megragadhatatlan jelenségek rögzítésére törekszem, ami nehezen verbalizálható, de képi eszközökkel valamiként visszaadható.
A Műcsarnokban is látható egyik sorozata a keresztény liturgia hat részéből indul ki (Kyrie eleison – Uram, irgalmazz, Gloria – Dicsőség, Credo – Hiszek, Sanctus – Szent, Benedictus – Áldott, Agnus Dei – Isten Báránya), címük is erre utal, illetve a Scrinium sorozat képeinek címadása is erősen szakrális töltetű. Miért fontos ez az Ön számára?
Édes kényszer a címadás, ezzel is mindig hozzáteszünk valamit a művekhez. Régóta törekvésem ebben is az archaizmus. Másfelől közelítve a zsidó-keresztény kultúra az európai kultúra alapja, annak gyökere, így az ebben lévő kulturális horizontok az évezredes idő- és térrétegekben is testet öltenek. Ezeket nem narratív módon jelenítem meg a vásznaimon, hanem a geometria és a gesztus, valamint különböző jellegű, matt vagy fényes, sima vagy rusztikus felületek, sötét-világos képi struktúrák által.
Művészetében gyakran megjelenik az úton levés motívuma, hogyan nyilvánul meg ez a festményein?
Mindannyian úton vagyunk, egész életünk úton levés, ami persze több módon is érvényes. Hétköznapi értelemben is szeretek úton lenni a gyaloglástól a biciklizésen át az autózásig vagy a repülésig. Emellett pedig az ember élete során egyfajta belső utat is bejár. Az utakon megélt élmények benyomásait próbálom megjeleníteni a vásznaimon. Egy művész nemcsak alkotó, hanem kutató személyiség is, így folyamatosan próbálok új anyagokat keresni, újfajta nyomhagyási módokat alkalmazni, hogy a gondolataimat, élményeimet, érzéseimet kifejezésre juttassam. Az anyagokkal való kísérletezés és a műfaji határok feszegetése régóta foglalkoztat.
Munkái szinte relief jellegűek, vastagon hordja fel rájuk nem csupán a festékrétegeket, hanem a különféle természetes elemeket: vakolatot, földet, szenet, gyapjút, homokot, sőt, deszkalapokat, deszkadarabokat is elhelyez rajtuk. Hogyan keletkeznek a gyakran rusztikusnak ható felületei?
A minket körülvevő világ széles tárházat kínál az alkotó számára a gondolatai kifejezéséhez. Ehhez mindig azt az anyagot keresem, ami számomra a legerőteljesebben adja vissza a kifejezni való tartalmat, gondolatot. Földet, vakolatot homokot több évtizede használok a munkáimban, ugyanakkor nemcsak az anyagok, hanem azok jellege is fontos számomra. A hatrészes, már említett sorozatomban bársonyt, fényes és matt festéket, felületeket egyaránt megjelenítek. Ez is utal rá, hogy egy matt vagy egy fényes felület, egy komor vagy azzal ellentétes hangulatú felület különféle jelentésű tartalmakat képes kifejezni. Az, hogy rusztikus matériákat használok, az is a kutatásom része. Amikor a kétdimenziós kép ki-kimozdul a három dimenzió felé, azzal nemcsak térrétegeket alkotok, hanem anyagrétegeket is, ami a tartalmi gazdagságot erősíti.
Fakított képek című sorozatában fekete vásznait Domestosszal fakítja, ami a vegyi eljáráson kívül lelki jelentést is hordoz, hiszen a kivilágosítással is a lelki tisztasághoz közelít. Hogyan jutott eszébe ez a fajta fehérítési eljárás?
Egyik kollégám azzal kísérletezett, hogy fekete fotópapírt lúgos anyaggal fakított, amivel szép eredményeket ért el, de láttam, hogy itt nem volt elég intenzív a fakítás hatása. Aztán olyan sötét anyagú pólókkal találkoztam, amelyek valamilyen anyaggal fakítva készültek és akkor kezdtem el kísérletezni azzal, hogy a háztartási boltban kapható hipó, illetve Domestos és ezek különböző hígításai segítségével milyen árnyalatokat és felületeket tudok elérni. Az anyagában festett fekete vászon nem is fehéredik, hanem nagyon finom, először téglavöröses színűvé, majd testszínűvé világosodik a fakítás során. A fokozatokat azzal tudom elérni, ha vízzel hígítom ezt a lúgos anyagot.
A Víz alatt című festményeit videó egészíti ki, amelynek kísérőzenéje a cseh barokk zeneszerző, Jan Dismas Zelenka komponálta zenemű. Hogyan alkotta meg a videót, és miért ezt az éteri zenét választotta hozzá?
Ebben a videóban társul egymással a profán és a szakrális tartalom. Egy autómosóban átélt tapasztalatok ihlették a munkát, aminél profánabb dolog nem nagyon van. Az ember a mosatás alatt bent maradhat az autóban, amiközben alulról szemlélődik. Ez a profán iránya a videónak. Arra jöttem rá, hogy ha ehhez egy barokk, szakrális üzenetű zenét, tartalmat társítok, akkor az autómosás szakrális töltést kaphat, egyfajta megtisztulást adhat. Aki autót vezet, többször jár autómosóban, miközben rájöttem, hogy ezt az élményt, ami ott ért, meg akarom festeni. Mosás közben fényképeket készítettem a fázisokról, arról készült a Víz alatt című sorozatom, amelyben földet, vakolatot, homokot egyaránt használok az akrilfestéken kívül. Aztán úgy gondoltam, hogy az időbeli folyamatnak, illetve a pillanatok sorozatának legjobb megragadási módja, ha mozgóképpel is rögzítem mindezt. A vízre, mint őselemre is reflektálok, ugyanakkor egy utazó közegre is, így az egész több jelentéssel bír.
Fotók: Nyirkos Zsófia / Műcsarnok
A Térgesztusok című kiállítás szeptember 21-ig látható a Műcsarnokban (1146 Budapest, Dózsa György út 37.).
