Lekésni a vonatot

Lekésni a vonatot

„Világos, miről van szó. Átutazóban vagyok, egy idegen nagyvárosban. S ekkor, váratlanul, érdekessé válik a Nagykörút és az Oktogon és az emberek és a csilingelő villamosok. Az idegenség pezsdítő izgalma fog el. Vizsgálom a típusokat, próbálom ellesni a beszélgetők szavát.” (Karinthy Frigyes: Lekéstem a vonatot)

 
 
 
Eurostar, 2007
 

Nagyon kellemetlen, mikor az ember pont lekési a vonatát. Főleg, ha másokkal utazik együtt. Kiváltképpen akkor, ha a vonat, társainkkal együtt úgy száz éve elzakatolt – mi meg ott állunk a megváltott jeggyel a kezünkben a peronon, és figyeljük a ködbe vesző szerelvényt. Aztán az is gyanússá válhat, hogy mindenki pont a korábbi vonattal ment el, mindenki a Gare du Nordra – miközben az egyikük meg a Gare de l’Estről ír. Szóval valami nem stimmel.

Sötét fellegek (Nestor Burma a Bir Hakeim hídon. Hommage a Jacques Tardi) 2016
 

Takáts Mártonnak az Országút Galériában kiállított képei azt a benyomást keltik, mintha egy posztmodern storyboardot látnánk. Azok számára is ismerős helyszínek jelennek meg, akik még nem jártak Párizsban vagy azokban az ikonikus kávézókban, amelyek a festményeken és a grafikákon megelevenednek. Ezeket a helyeket látogatja végig művein Takáts, mintegy felfejtve a történések szálát. A művész a saját maga által felbérelt magánkopó, aki önnön jelenével párhuzamosan „jegyzeteli” az eseményeket. A jelenidejűség és a néhány pillanattal – vagy akár évtizedekkel – korábbi múlt bújócskázik, egymás szemét eltakarva, egymással versengve az előtérbe kerülés kiváltságáért.

Casanova a Bastille-on I. 2003

 

Takáts képei láttán ezért lehet az a benyomásunk, hogy jelen vagyunk, egy asztalnál az alakokkal, velünk (is) történnek az események; miközben voyeurként csak bepillantásunk van a történésekbe; illetve egészen filmszerű módon a nagytotált látjuk a főhőssel, belső monológot képzelve mellé, amely természetesen a befogadót célozza meg.

Takáts Márton már egyetemi évei alatt is olyan grafikai nyelvet választott, amely anakronisztikusnak tűnhetett, és a médium legnagyobbjait idézte – nemcsak stílusában, hanem nyelvezetében, humorában, fricskáival együtt. Ez az attitűd festményein is visszaköszön, különösen a jelen tárlat anyagában, így bár a kiállításon látható művek technikája eltérő, a bennük megjelenő képi logika és világépítés azonos alapokon nyugszik. Ha egy szóban akarnánk meghatározni, akkor talán a jelenléttel lehetne legpontosabban leírni ezeket az alkotásokat.

Kávészünet a „Deux Magots”-ban
 
 
Takáts Márton képein miliőt teremt: nem egyszerűen vedutákat kapunk vagy illusztrációkat, hanem az ábrázolt helyet a maga teljességében – a genius locit. Minden megjelenik a maga képi redukciójában: a látvány lassan bontakozik ki keszekuszaságából, szándékos zavarosságából. A képek felfedezése jelen idejű, Takáts Mártonnal együtt fedezzük fel az élményt, a hely tapasztalatát. Bizonyos értelemben a művek a magát megtaláló, újra felfedező tapasztalat képi átiratai. Mindezt érezhetően kényelmes, saját tempóban teszi a művész, a ma divatos slow life modell előfutáraként. Magának is felfejti az élményt. Magán az ábrázolás gesztusán keresztül egyszerre veszi birtokba a tereket, amelyeket ábrázol, illetve teremti meg és lakja be azokat. Urbanista vándorként fedezi fel újra a városi tereket, és tölti meg saját jelentéssel. Birtokba veszi Párizs „nem helyeit”. Azokat a referenciát nélkülöző tereket, amelyek a város szövetéből kiesve billegnek fikció és valóság limbójában. Ilyen az Opera Bastille-t ábrázoló mű, ahol a híd lábánál Casanova várja bárkáját. Talán maguk a párizsiak is örülnének, ha az „új” opera a fikció világában maradt volna, de az épület környezetével mutatott éles kontrasztja jól példázza a városi terek szürmodernista jellegét. De a Bastille és környéke – a változásokat követelő nyüzsgő népnek ez az állandó gyülekezőhelye és kiindulási pontja – többször is visszaköszön a maga szürrealitásában, hogy ez az indusztriális tér átfordulhasson egyfajta állandó várakozási állapotba. Egyszerre nyüzsgő és mozdulatlan a maga hangyavár jellegével. Takáts a látványt az akvatinta festőiségével szép lassan, képről képre oldja fel, ahogy az este is leszáll; Casanova a peronon ragad.
 
Kávészünet a „Deux Magots”-ban II.
 

Nyomok, jelek mindenütt és a művész – a nézővel együtt – halad tovább felfedezni, elfoglalni a várost. Jules Maigret egyszerre őrzi Párizs és Budapest városait, ahogy Takáts képein furcsa vonzalma a hidakon való esti korzózásra lelepleződik. Az éjjel mint visszatérő elem is sokatmondó: köztes idő, amely titkokat rejt vagy csodákat hív elő, amikor az élő város mozdulatlanná válik – amikor felborul a rend és a szabályok. Amikor Párizs nevezetes irodalmi kávéházának, a Les Deux Magots-nak szobrai megengedik maguknak, hogy az egész napos műszak után lemásszanak pulpitusaikról, és végre igyanak egy csésze kávét. A dolgok kettőssége a Kör Dámában is megmutatkozik, amely stílusosan éppen az elmúló ifjúság – a változások korának – kávézójában villantja fel két arcát.

Kőr dáma (hommage a P.M.) 2016

 

Ezek a művek azért is érdekesek, mert szépen megmutatkozik bennük Takáts vizuális narratívájának már említett voyeur jellege. A művész felváltva használja a képbe belehelyezett és bevont, illetve a képet, a jelenetet csak szemlélni képes befogadó szemszögét. A várost és a benne kószáló hőst messziről és kicsinek látjuk. Abban a helyzetben, abban a kontextusban, amelyben kicsivé váltak saját maguk számára. A művek belülről kifelé építkeznek, oly módon, hogy az egész kompozíciót ennek a tapasztalatnak rendelik alá.

A vasútállomások, amelyek mozdulatlanságukban az indusztriális jelleg karikatúrái, a mozgás jelképének kimerevítései. A modern vonat kényelmetlenül illeszkedik a fémvázát büszkén felvillantó századfordulós állomás építményébe. A jelen beleragadt a múltba, nem tud attól szabadulni, miközben mégis abból származik. A sínek rendezetten futó párhuzamosai érthetetlenül üresek, és az előtér galambjain kívül sehol egy életre utaló jel – hacsak nem a „pogány pap” az egyik épület tetején, aki a galambokhoz hasonlóan csak érdektelenül vagy tehetetlenül nézi azt, ami még számára elérhető.

Kávéházak bolondja (Café Crème) 2001
 

Ezzel szemben a Kávéházak bolondja (Café Crème) metszeten, a régi mesterekre hajazva, Takáts Márton saját alakját használja és szerepelteti, mint repoussoir: ő maga közvetít néző és kép között, és vezeti be tekintetünket a főtémára – amely valójában csak árnyalakok masszája. Bolondok témája – egy láthatatlan és megfoghatatlan, nem körülrajzolható élmény.

A Kör Dáma jelenti a fordulópontot, ahol már nemcsak szemléljük az eseményeket, hanem magunk is részesei vagyunk. Ott ülünk a pultnál, és látjuk a fényes tükröződést – művészettörténeti csemege ennyi utalás egy képbe sűrítése. Itt már nem kívülről szemléljük Zsuzsannát fürdőzés közben, hanem magunk is ott vagyunk a bokorban az öregekkel, és leskelődünk, ahogy Diderot írta Szalon-kritikájában.

Fekete zongora (New York)
 

Takáts gondolatmenetének és egyben a kiállítás történetének zárása, ahogy Ady Endre flegmán int, hogy menjünk csak beljebb – és ha már itt vagyunk, akár játszhatnánk is neki valamit a zongorán! A néző direkt megszólítása és becsalogatása a vizuális elemekkel régi mestereket idéz. A kép befogadásának aktusa ebben az esetben már nem kibontakozó esemény vagy elénk tárt, kimerevített látvány, hanem a jelen pillanatának végtelenbe való kifeszítése. Ez a múltidéző gesztus és parafrazeálás, a figurális festészet és grafika kérdéseinek hagyományos technikák és témák felőli megközelítése teszi Takáts Mártont kurrenssé a posztinternet világában. Beszélgetőpartnerei azonban egy korábbi vonaton utaztak, a sínek már üresek utánuk – csak a modern vonat vár ránk a peronon.◼

 

A szerző művészettörténész,
a KOGART művészeti igazgatója

 

Takáts Márton festőművész Ady, Párizs, Budapest című kiállítása

2022. május 23-án nyílik az Országút Galériában(1035 Budapest, Miklós tér 1.,Selyemgombolyító).

A kiállított képek egy része a KOGART gyűjteményéből származik.

 

A művészről készült filmünk: 

 

 

 
 
Dorogi János látens szakralitása
Schneller János
Dorogi János látens szakralitása

Akármennyire fáj is kimondani, vagy jelen esetben leírni, korunk elsődleges médiuma a képernyő, amely egy mikroszkopikus lámpácskákból összeállított felület, s így közvetíti számunkra világunk szemmel érzékelhető jelenségeit.

A figyelem szelíd útjai
Sinkó István
A figyelem szelíd útjai

A képekből áradó szelíd nyugalom, a meghatóan időtlen, mégis oly jól ismert helyszínek ködbe vesző részletei, a hiányok és a tűpontos megfigyelések együttes alkalmazása, a vágyott és létező helyek egybemosódása. Ez az a festészeti világ, melyet Kondor Attila képvisel a mai magyar képzőművészeti életben.

Szittner Andrea textilművész kiállítása
Szittner Andrea textilművész kiállítása

Az ősi kelmekészítési módja, a szövés az elődök történetét, üzenetét hordozza a kései nemzedékek számára. A népi szőttesek kézműves technikáinak sokfélesége a világ szinte valamennyi kultúrájában évezredek óta virágzik.