Belső világunk több tudati régióban létezik, egymásba oldódva, összekapcsolódva vagy a tudattalan szférában rejtőzve, konkrét fizikai érzetek, álmok, hatások és kapcsolatok, de az elme is saját formáit, érzéseit építi.
Mentális világok a durva fizikai, anyagi régiótól elkülöníthetetlenül léteznek. Általunk teremtett tudatsíkokban élünk ébren és álmodva, tapasztalat, képzelőerő, vízió és intuíció kölcsönös változásában. A materializált elme burkait áttörve világokat találunk, túl a szokások és beidegződések automatizmusán, a társadalmi lét beidomított reflexein túl kezdődhet a szellemi operáció. Megpillantani pőre önmagunkat mégsem lehet, mert a lecsupaszítottság örök folyamatában menthetetlenül átalakulunk, újra és újra. Megfoghatatlanul az örök átalakulásban.
Nem kellett stílust teremtenie, mert a folyamatos alakítás összetéveszthetetlen karaktert adott Nagy Marcell műveinek. A csiszolt, statikus és állandóságot sugalló tökéletesség ideája idegen tőle, akárcsak az ideologikus kizárólagosság, a monolit eszmeiség. Nem lázad ez ellen, nincsenek robusztus, lehengerlő axiómái. A változó, alakuló stílus nem formaelvű, hanem spirituális, melyben a spirituális nem misztifikáció, hanem az átélés, a megélés és a cselekvés szellemi foka. Ez az alkotói módszer az elengedettség, a tudatos éberség és a zsigeri megérzések hullámzása. A lélegzés ritmusával cselekszik, ahogy a vegetatív létállapotban rejlik a világegyetemet átható energia. Nagy Marcell is tanult tradicionális festészeti technikát, formaalakítást, de saját útját járva a kifejezési vágyaihoz rendelte képépítő módszerét.
Kereső tétovaság
A spontaneitás és a rögtönzés módszerét tartja a legfontosabb alkotó energiának, az alakítási folyamat a befejezett befejezhetetlenség által nyitott mű marad, mert a rétegzett improvizációk nem katartikus ütközések, hanem áttűnő különbségek együtthatása. A nyitott mű elmélete nem kategorikus, jól meghatározható szemlélet – a rátaláláson kívül a véletlen ráeszmélés kegyelmi állapota és a megidéző kísérletezés intuitív módszere miatt a modern művészeti műfajok, műformák sajátossága. Valójában a rétegzettségből összeálló gesztusszövedék jókor félbehagyott folyamata dinamikus képállapot, mikor a kohéziós összetevők a művész számára éppen a megérzett és nem tudatosan vágyott rendszerben összeállnak. Az a pillanat, amikor az alkotó számára is a begyakorlott stíluson és szabályosságon túllépve új szépség állandósulhat a vásznon. Nagy Marcell festészetének lényege a kép szisztematikus összeszerelése és szétszedése, amelyben a spontaneitást felváltja az érzések vizualizálásának rétegzett, de mindig szakadozott építése.
A part of me, destroyed 2024
A kereső tétovaság szépsége a nyitott mű kategórián belüli típusa, ahogyan a kitörlés, az elfedés, a sejtető kitakarás, az elemek részleges pillanatnyiságában felvillanó szerepeltetése is. Az egymásra festett, destruáló részleges kifedés és jelentéskioltás Albert Oehlen festőhöz hasonlítható, de Nagy Marcell festészeti módszere a rétegzettség általi jelentésmódosítás. Nála a végeredmény nem jelentéskioltás és tárgyiasultság, hanem összetett jelentésrétegek ambivalens szimbólumhálózata, amelyben a motívumok más formában folytatódnak a festményein. A képrétegek formailag és tartalmilag is nyitott állapotú viszonyrendszerré állnak össze. Kevesebb a töredezettség, ez jellemzi a matricás kifedéssel csíkozottan festett festménysorozatát is, benne az elfedett háttér és a sávok dinamizáltan kapcsolódnak.
Conscious psychic aspirations (a pszichikum tudatos törekvései) 2024
Képépítő logikája nem kapcsolható össze a digitális kollázs módszerével, csak az első benyomás tévesztheti meg a nézőt. A technofília neutralitása és mechanikus automatizmusa idegen ettől a zsigeri festészettől. Amíg a posztdigitalizmus kategóriába sorolható festészet inkább csak technikai dizájn, addig Nagy Marcell tudatállapotok, létsíkok egybevetését próbálja ábrázolhatóvá, érzékelhetővé tenni. Nem akarja tárgyiasítani, képarchitektúrává alakítani a valóságot, hanem a belső képzetek rétegzett, állandóan alakuló viszonyát érzékelteti. Élénk színei is inkább kapcsolhatók az indiai miniatúrák, tibeti tankák, festett sztúpák világához.
Rétegzett fragmentumok
A spontán képi improvizálás nem engedi meg a részletezést, ezért az expresszionista felfogás és a stilizált – sokszor ornamentális – felületkezelés egyfajta art brut stílus nyers és egyben lírai kettősségét sugallja. Látszólag összefügg a terápiás művészetek pszichologizáló felfogásával, melyben a belső traumák, emlékképek általi önanalízis eszköze az alkotás, de ebben az esetben az ego kerül előtérbe, az önkifejezés korlátainak lebontása még nem elég az összetett mű létrehozásához.
Hálózatrendszerek 2024
A tudatosság és a tudattalan energiák fluktuáló együtthatása önreflektív folyamat, amely a preverbális képiség és a verbálisan megközelíthető szimbolikus, jelképes rendszer együttese. Az alkotás önkívületi vagy módosult tudatállapotra vonatkozó elképzelése ellenében inkább a belső valóság kiterjesztéséről, a külső valóság bekebelezése valósul meg. Az eksztázis és az érzékek kitágulása általi éberség inkább a rejtett összefüggések felszínre hozása. A rétegzett fragmentumok nem adják az egész illúzióját, ellenkezőleg: marad a részletek inkább széttagolt, tünékeny átmenetisége. Legutóbbi korszakánál a sávos roncsoltság már egybecseng a digitális képiség kvázi víziót generáló, de valójában mechanikus rendszere.
Megtisztulás (fekete eső) 2024
A látszólag mechanikus horizontális sávokat feloldja az emberi arcok, testelemek sokszorozódása, gyakran beleolvadva a vegetatív, növényi ornamentális burjánzásba. A sávosan matricázott munkákban is fellelhető a hindu és buddhista falképek, tekercsképek, tibeti tankák, miniatúrák, tantrikus ábrák egymásba olvadó áttűnései, káprázatai. A tradíciók dekonstruálása, egyben újrahasznosítása lehet az egyik olvasata – egyben demonstrálva, hogy minden káprázat, szamszára, még a keleti doktrínákat kifejező ábrák is. A szintézissé tömbösített ábrázolási tradíció nem ennek a festészeti felfogásnak a sajátossága – a nyitott mű esztétikája a sejtetés és a formai disszonancia, ami paradoxonokat generál, s egyben a kollázselv szabad játékosságával párban jár.
Portrait of the destroyed 2024
Nagy Marcell töredékfiguráiban az ornamentális növényi indák – sokszor a képet a testet feloldva vagy befonva és áthatva – mintha az életerő körjáratai lennének, az áthatások és metszések energiafonadékok, véráramok, érhálózatok, melyek csomópontokká sűrűsödnek. Mindez inkább elillanó illúzió, a festői massza gesztusaiba oltott, sejtető szimbólumfelhő, ami csak a festménysorozatok együtthatása által érzékelhető. Szellem és érzékek kettőssége között, mint két pólus közti játékos és teremtő potenciál számunkra a káprázatban megsejtett tudatlényegiség, az ábrázolhatatlan, világot újra- és újrateremtő energia.
Portrait of the destroyer 2024
Tudatállapotok átmenetisége
Az individuális túlhaladása nem jelenti a perszonális egyéniség felszámolását, az ego legyőzése nem önmaga felszámolása, hanem a szabad cselekvés tágassága az alkotásban és a létben. Nagy Marcell festészetében még inkább igaz a közhely, hogy a művész minden munkája önábrázolás, önarckép, de nem a külső, leképző hasonlóság, hanem a lét- és lélekállapot kivetülése által. Ahogy a gondolatok felépülnek, majd feloldódnak egy másik gondolatban, a személyiség is állandó átalakulás, emlékek, régi érzelmek, traumák és vágyak befolyásolják az újabb gondolatot – képek, múltból bevillanó jelenségek determinálják a jelen érzéseit.
Reality not enemy (valóság nem ellenség) 2024
A valóság megszámlálhatatlan lehetőségekből létrejött töredékes pillanatok sorozata. A felszíni lény valósága csak elillanó jelenségek, mégis az egység illúziója lesz a sok véletlen füzére. A meditáció és a festészet találkozásából lehet belső pszichológiai munka, önvizsgálat által a felszíni tudatosság megváltoztatása. A hétköznapi perszónánk az immanens kollektív tudatprogramba olvadva csak sodródik. Valódi önmagunk megtalálása inkább a burkok lefejtése, a beidegződések lebontása, az öntudatlanul is automatikus rutintól való megszabadulás. Az összetett lelki, pszichikai részek megismerése által többszemélyiségű lényt szemlélhetünk önmagunkban, Nagy Marcell számos képén az önábrázolás a tudatállapotok átmenetiségének réteges ábrázolása, de ez a nyitott állapot a természetbe ágyazott kozmikus behálózottság állapota is.
The illusion personifies and visits me (Az illúzió megszemélyesül és meglátogat) 2024
A megnyitott és lebontott perszonális burok nem feladása pszichikus lényünknek, hanem ellenkezőleg: a vitális és mentális valóságunk összekapcsolása a Léttel. Ez az energiaáramlás, indázó, gyökérszerű behálózottság számos kép jellemzője. Életfa, erezet és gyökér pulzálása tartja össze a képi rendszert. Külső és belső, szellemi és pszichikus, tudatosság, racionálisnak nevezett tudatunk és vitális, vegetatív tudattalanunk, ösztönösségünk szinte prizmaszerű bontottsággal mutatja az átmenetet.
A tudat feletti tudatosság, a felsőbb elme vagy a megvilágosodott elme már ábrázolhatatlan tudatfokozatok, a megformázható képzetek talán az odavezető út fázisai…
