Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a Közös többszörös című kiállítást, melynek ötlete Gyergyák Katalintól, az Eötvös10 kulturális programszervezőjétől származik. Az újszerű és láthatóan sikeres kezdeményezés, a három különböző műfaj és az egyetemi tanszékek együttműködése példaértékű és követendő, hiszen mindenki számára kitűnő lehetőséget biztosít az összedolgozásra és az egyéni kibontakozásra.
Bár a tárlat címe a matematika világát idézi, a Közös többszörös sokféleképpen, átvitt értelemben is felfogható. Gondolhatunk a művek közötti laza összefüggésekre, az együtt szereplés lehetőségeire, ugyanakkor a különböző műfajok között megszülető izgalmas diskurzusokra és átjárásokra is. A kötöttségek nélküli tárlaton mindenki saját egyéniségét képviselheti. A munkák a fiatal alkotók érdeklődése, illetve a művésztanárok útmutatásai, preferenciái alapján kerültek egymás mellé. A több mint ötven kiállító jellemzően két-három művel szerepel a tárlaton, bepillantást adva az ifjú művészek választott tematikáiba és érdeklődési körébe.
A művésztanárok tudatosan válogattak, mégis érzékelhető némi improvizatív gesztus. Heterogenitása teszi igazán izgalmassá a kiállítást: egymás mellett szerepelnek a különféle technikákkal készített grafikai alkotások, a klasszikus olajjal vagy akrillal, vászonra vagy farostra festett festmények, a digitális printek, a reliefek és a szobrok. A sokféle alapanyag és technológia azt a széles spektrumot mutatja fel, amellyel a hallgatóknak meg kell ismerkedniük egyetemi képzésük során, hogy ezekből később mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló formátumot és abból alkosson maradandót. A pincegaléria és annak izgalmas téglafala különféle többletjelentést ad a munkákhoz, akkor is, ha a boltívekre és a téglafalakra időnként nehézkes az installálás.
Örömmel szemlélhetjük a legfiatalabb művészgeneráció, az egyetemi képzésben résztvevők komoly alkotásait, illetve esetenkénti szárnypróbálgatásait. Kiemelten fontos lehetőség, hogy a Képzősök már egyetemi időszakuk alatt kiléphetnek az intézmény falai közül és olyan nagyszabású kiállításon mutatkozhatnak be, amelyet együtt válogattak és rendeztek. A művésztanárok saját osztályukból vagy a tanszékek hallgatói közül választottak, így különösen üdítő, hogy valamennyi évfolyamból, nemcsak a végzős, diplomakiállítás előtt állók szerepelnek a tárlaton, hanem az elsőévesek alkotásait is láthatjuk. Kitűnő lehetőség ez valamennyi kiállítónak, hogy megmutassa magát, és felhívja a kíváncsi galériások, kurátorok figyelmét az új generációra.
Gaál József saját heterogén és sokoldalú festőosztálya mutatkozik most be a festőket képviselve. Valamennyi hallgatói évfolyamból találkozhatunk festményekkel, nem derül ki, hogy ki hány éve Képzős, hiszen a mester szerint az alkotások között ennek alapján nem tehetünk különbséget, valamennyi autonóm alkotásoknak tekinthető, amelyeken már láthatóan megcsillan a tehetség. A válogatás és a rendezés folyamata demokratikusan, jelentős autonómiával zajlott, ami a közös munka örömét biztosította.
Számos szobrot láthatunk a Polgár Botond vezette szobrász tanszékről a klasszikus, tradicionális anyaghasználatú bronzból vagy kőből készült plasztikáktól a vegyes technikájú alkotásokig. A képzési időszak laza hosszmetszetét bemutató kiállításrész jól szemlélteti a tanszék egyik erősségét, az összevont elsős, alapozó évfolyam képzési metódusának hasznosságát. Láthatunk az első évfolyam alatt készült (tavalyi) munkákat, amelyek együtt szerepelnek a felsőbb évfolyamosokkal, illetve a diplomázáshoz elért hallgatók érett plasztikáival.
Fiatalos frissesség és dinamizmus jellemzi az egész kiállítást, és mindezt különösen izgalmassá teszi, hogy a XXI. századra egyre inkább jellemző mesterséges intelligencia előretörésének korszakában ennyiféle hagyományos eljárással találkozhatunk. Az eredmény a végtelenség élményeként megtapasztalható izgalmas és sokoldalúan vibráló tárlat, ami a címként választott hívó kifejezésnek kitűnően megfeleltethető.
Fotók: Eötvös10, Czerkl Gábor
