Különös, mondom, hiszen a reflektorfény ezúttal nem azokat pásztázta, akik az ihletett pillanatokban a szavakat vetik papírra, hanem azokat, akik – sokszor emberfeletti, a nyilvánosság számára teljességgel láthatatlan munkával – a szavak útját egyengetik. A tegnap.ma irodalmi videóportál alapítói, Király Farkas és Döme Barbara immár másodszor adták át hiánypótló elismerésüket, amellyel az irodalomszervezők áldozatos ethoszát díjazzák. Mert valljuk be őszintén: szépírói díjakkal lassan Dunát lehetne rekeszteni, ám a kultúra napszámosait, a szellemi holdudvarokat egyben tartó motorokat méltatlanul ritkán övezi figyelem.
Király Farkas és Döme Barbara, a tegnap.ma portál alapítói köszöntötték az egybegyűlteket
A délután nyitányaként Döme Barbara röviden, de annál nagyobb büszkeséggel vonta meg a videóportál eddigi mérlegét. A számok önmagukért beszélnek: az oldalon már nem kevesebb mint négyszáz rövid felvétel őrzi a kortárs magyar irodalom elevenségét. Kodolányi Gyulától Iancu Laurán át Lackfi Jánosig szinte mindenki felbukkan a képernyőn; egy virtuális mozgókép-antológia ez, amely frappáns rövidségével talán még a képernyőkhöz láncolt Z-generáció figyelmét is képes visszafordítani a betűk – és a hangosan kimondott szó – világa felé. A ráhangolódást Lőrincz P. Gabriella folytatta a színpadon.
Lőrincz P. Gabriella folyóként hömpölygő versei a békéről és az Istenről meditatív áhítatot teremtettek a galéria terében
A lírai felütés után aztán hullott a lepel, és fény derült az idei két díjazott kilétére. A koncepció eleve dicséretet érdemel: az elismerést mindig ketten kapják, méghozzá úgy, hogy az egyik szervező minden esetben határainkon túli magyar alkotó legyen.
Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke a két alapítóval
Elsőként Erős Kingát, a Magyar Írószövetség elnökét szólították, akit Rózsássy Barbara laudált, olyan meghitt közvetlenséggel, ami csak a valódi, emberi ismeretségből fakadhat. Rózsássy szavai pontosan tapintottak a lényegre: Erős Kinga sohasem a maga nimbuszát építi. Aki kicsit is látja a munkáját, tudja, hogy a saját dicsősége helyett a képviselt közösség érdekeit tartja szem előtt, így rajta keresztül az egész hazai irodalom lélegzik. Ahogy elhangzott: Erős Kinga nélkül ma aligha lenne folyóirat-támogatás, és Jókai Mór születésének 200. évfordulója sem kapott volna ekkora volument. Egy olyan jövőt ácsol, amelyben – laudálója szavaival élve – „az íróknak van jövője”. E díj pedig épp ezt a sokszor hálátlan „infrastrukturális” munkát tette láthatóvá.
Szántai János író, költő, az erdélyi irodalmi élet háttérmunkáját végezve érdemelte ki az elismerést
A másik díjat Erdélyből érkezett vendégünk, Szántai János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke vehette át. Őt Király Farkas méltatta, aki egy zseniális párhuzammal élve Sziszüphoszhoz hasonlította őt. De egy sajátos, inverz Sziszüphoszhoz: Szántai ugyanis nem a saját szikláját görgeti hegynek fel, hanem a másokét. Teret, fórumot, közösséget ad, ami a kisebbségi lét keretei között egyszerűen felbecsülhetetlen érték.
A hivatalos szavak után a mozgóképé lett a főszerep: a kivetítőn a két díjazottól láthattunk egy-egy felolvasást. Erős Kinga Reggeli elmélkedése egy hedonista, mégis sokat látott kandúr és a gyerekszoba neszeinek kíséretében engedte be a tavaszt a nézők közé. Egy olyan esszenciális csend lenyomatát érezhettük a szövegben, amely épp az irodalomszervezői hétköznapokból hiányzik a leginkább. Szántai János a Duna partjáról hozta el verseit, majd a Házsongárdi temető melankóliájában tűnt fel – a felvétel groteszk kontrasztját a háttérben száguldozó biciklisfutárok adták, mintegy jelezve: a költészet és a rohanó valóság folyton egymásba csúszik.
A vetítést követő pódiumbeszélgetés során Döme Barbara arra az örök dilemmára kérdezett rá, amellyel minden író-szervező szembesül: mikor marad idő az alkotásra? Erős Kinga válasza mentes volt minden panaszkodástól. Úgy érzi, ha eljön az írás ideje, a szöveg utat tör magának. Ám amikor a teljes feltöltődésre vágyik, Dobogókő vagy Tahi jezsuita elvonulásait választja, ahol a szigorú szilencium és a „wificsend” végre engedi, hogy saját belső hangjára rezonáljon. Szántai János is a csendet tartja a legdrágább kincsnek, és beismerte, hogy az elnöki teendők mellett az alkotói munka nála kissé háttérbe szorul.
Az egybegyűltek két művészeti ág közös gyújtópontjában ünnepelhettek, képzőművészet és irodalom közös jelenlétében
Az igazi szervezői ethosz gyökereiről is szó esett. Erős Kinga az egykori Oláh János-i mintát tekinti zsinórmértéknek: Oláh volt az az ember, aki nem derogált maga cipelni a könyvcsomagokat, s aki nem ismerte, gyakran egy szorgos munkást látott benne, nem pedig a főszerkesztőt. Szántai Jánosnak pedig Kányádi Sándor legendás állítása szolgál iránytűként, miszerint a költő Erdély minden egyes falujában fellépett. Utazásai során az E-MIL elnöke is megtapasztalta: Kányádi egyáltalán nem túlzott.
Nagy Koppány Zsolt átéléssel előadott prózája méltán keltett derültséget a hallgatóságban
Az ünnepélyes, mégis familiáris délutánt Nagy Koppány Zsolt zárta, méghozzá egy ízig-vérig székely humorral és nagyvárosi tapasztalattal átitatott prózával. A sértődős szerző című felolvasása kíméletlen pontossággal és fergeteges öniróniával mutatta be, miként reagál az író, ha a művét kritika éri. (Segítek: nagyon nem jól.) A felszabadult nevetés méltó lezárása volt a programnak, amelyet a jól megérdemelt koccintás és állófogadás követett.
A háttérben állók egy rövid délután erejéig kiléptek a fénybe. És ahogy a borospoharak összecsendültek a BAB Galéria falai között, egy pillanatra mindenki érezte: a magyar irodalom szekere épp az ilyen láthatatlan, konok és áldozatos Sziszüphoszok miatt halad előre.
A nyitóképen balról jobbra: Rózsássy Barbara, Lőrincz P. Gabriella, Király Farkas, Szántai János, Erős Kinga, Döme Barbara, Nagy Koppány Zsolt
Fotók: Rónai Balázs Zoltán
