Hogy lett egy első gyerekkönyvből rögtön sorozat – holott erre a piacra betörni nagyon nehéz? Valamit nagyon el kellett találnod. Mi volt az, mit gondolsz?

Az egyik okot abban látom, hogy én nem hiszek az úgynevezett gyereknyelven írt könyvekben. Nem szeretem, ha a gyereknyelv azonos egy butított, egyszerű kifejezésmóddal. Ez egyébként a gyerekeimet is idegesíteni szokta. Én azt gondolom, hogy nem baj, ha egy könyvben találhatók olyan kifejezések, amelyek újdonságok számukra, választékosabbak, és nem feltétlenül találkoznak vele a hétköznapokban. Igyekeztem szépirodalmi kidolgozottságú balatoni miliőt mutatni a gyerekeknek, és ez tetszett a kiadónak.

A másik talán az a felismerés, hogy

a gyerekek egyre kevésbé értékelik azokat a történeteket, amelyekben a felnőtteknek meghatározó szerepük van.

Az ő életük is elképesztően felgyorsult, és én azt vettem észre, nagyon frusztráló hatással van rájuk, hogy ebben az egyre öntudatosabb, önmegvalósítóbb világban elég kevés beleszólásuk van az életükbe. Ez persze így helyes, nem is szabad a felnőttek döntéseibe bevonni egy gyereket, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy megértsük, borzasztó nehéz azt az állapotot elfogadniuk, hogy az eseményekre semmilyen hatásuk nincsen. Iskolát választunk számukra, családok átrendeződnek, új testvér érkezik, vagy elveszítenek valakit. Ezért szerettem volna olyan szereplőket írni, akik nem elszenvedői, hanem alakítói a saját történetüknek.

Bakos Barbara rajzai nagy beleérzéssel jelenítik meg a történet világát

 

Gyermeket nevelsz, gyakorló anyuka vagy. Mennyiben járult ez hozzá az elhatározáshoz? Nehezítés volt a munka során vagy könnyebbség? Mesélj a könyv születésének körülményeiről!

Három fiam van, és természetesen nem született volna meg ez a sorozat, ha ők nem lennének velem.

Még két gyerek után sem akartam gyerekkönyvet írni, évekig vártam azt a pillanatot, amikor a felnőttkönyvekhez visszatérhetek. De most úgy látom, volt ebben egyfajta kisujjeltartásos hübrisz. Ikrek születése után, Pomázról nagyon gyorsan kikerül az ember mindenféle alkotóközösségből, pedig ez az együttgondolkodás, elmélkedés számomra mindig is nagyon fontos volt. A fiaim már több száz könyvön vannak túl, olykor már erősen túlzó és beteges módon daráltuk a könyveket. Aztán eljutottunk oda, ahová nagyon sok szülő, hogy saját történeteket követeltek, amelyek róluk szólnak. Ez pedig egy iszonyúan fontos kapocs lett közöttünk, kicsit meg is mentett minket.

Amikor a nagymamájuk már hospice osztályon feküdt vidéken, és én péntekenként odautaztam, ott aludtam, majd másnap tértem haza, édesanyám lakásában az estéimet egy-egy fejezet megírásával töltöttem. Miután hazaértem, kicsit sírtunk, aztán felolvastam, hogy mit írtam pénteken, azon pedig jókat nevettünk. Ez a kettősség pedig mindannyiunk számára könnyebbé tette ezeket a heteket. Őszintén mondom, ha nem adták volna ki ezt a könyvet, már akkor sem lett volna fölösleges a megírása.

Anélkül, hogy spoilereznék: a címből is látszik, hogy ez egy hazai történet, a Balatonon és partjain játszódik. Miért pont itt? Egy kalózos, csempészes történet nem lett volna egzotikusabb, mondjuk a Karib-tengeren?

Én Mezőtúron nőttem fel, földjeink és állataink voltak, mi nemhogy a Balatonra, nyaralni sem jártunk. Az első élményem a Balatonról Jókai rianásleírása, ami szerintem mai szemmel is egészen kivételes. Nekem a Balaton sokáig inkább a vágyakozást testesítette meg. Ez persze nem baj, egy bizonyos kor után rájövünk, milyen fantasztikus dolog vágyakozni valami után.

A Karib-tenger a legtöbb ember számára az elérhetetlenség homályába vész.

A Balaton viszont elérhető. A szigligeti vár, Füred, a keszthelyi kikötő, Vonyarcvashegy elérhető. Persze ezt a megoldást, hogy a hétköznapi világ és a varázsvilág egybeolvad, azzal megerősítve, hogy a csodák nem egy távoli univerzumban léteznek, hanem itt, a jól ismert hétköznapokban, az avatatlan szemek előtt jól elrejtve, nyilván nem én találtam ki. A közhiedelemmel ellentétben még csak nem is Rowling. Mary Norton az 1952-es A kölcsönkérők című regényében már egy teljesen koherens, a hétköznapi emberi világban rejtőzködő miniatűr társadalmat mutatott be a padlások alatt, de Mary Poppins alakja ezt a történetet is húsz évvel megelőzi.

Novák Zsüliet írói fantáziája nem enged helyet az utánérzéseknek: elég rápillantani a kalandok kezdetét jelentő hirdetésre

 

Olvasván a történetet, hamar kitűnt, hogy nemcsak szórakoztatni óhajt, de burkolva, burkolatlanul nevel, illetve ismeretterjesztő jelleggel is bír. Kikerülhetetlen volt, vagy szándékosan adagoltad ezeket a korosztálynak való adagokban?

Nem nevezném tudatos nevelési szándéknak.

Inkább annak a tiszteletéről van szó, hogy a gyerekeket nem nézzük hülyének. Ők pontosan tudják, hogy a mese is megkíván bizonyos hitelességet. Érdekes módon nem a beszélő állatokat, a repülő hajókat vagy a krakent kérdőjelezik meg, hanem azt, ha valami nem következik logikusan abból a világból, amit a történet korábban felépített. Ha egy könyv komolyan veszi az olvasóját, akkor természetes módon kerül bele tudás, történelem, helyismeret vagy akár környezetvédelem is. Nem tanítani akartam, hanem egy olyan világot építeni, amelynek valódi súlya és következményei vannak.

A főszereplő gyerekek Lady M. kapitány csempészhajójára elszegődve nagyot vállalnak: mentsük meg a Balatont! De nemcsak azt, hanem a mesevilágát is. Ez lenne a könyv küldetése?

A könyv csupán egy izgalmas kalandregény akar lenni, ami megszeretteti az olvasást az alsó tagozatos korosztállyal. Az nyilván szándékos volt, hogy a bullying korszakában megmutassam azt, hogy az eminens diákújság-szerkesztő, a bukott diák, a szemüveges zseni vagy egy lelkes, kicsi lány pont ugyanolyan értékes és fontos tagja lesz a csempészek közösségének. Azt csak mi, felnőttek tudjuk, hogy senkinek sem dőlt el még egy témazáró egyesen, egy nem megkapott szülinapi meghívón vagy egy elveszített sportversenyen az élete. És mivel a szülőknek (nekem is) kevéssé hisznek a srácok, amikor ilyen blődségeket szajkózok, ezeket igazából csak megmutatni lehet.

Egyelőre úgy tűnik, a könyv „sikerre van ítélve” – amihez drukkolunk. És a távolabbi jövő? Folytatható a történet, akarod folytatni? Elképzelhető, hogy explicite „gyerekkönyvíróvá” válsz?

Egy sorozat első kötetéről beszélünk,

őszre be kellene fejeznem a Somló-hegyi obszidiánpontyokról szóló második részt.

Most ebben a fura alkotóközösségben nagyon jól érzem magam. Ennek a tagjai a gyerekeim, a szerkesztőm, Varga Betti, aki egy nagyon okos angyal, a főszerkesztő, Csapody Kinga, akinek különös érzéke van ahhoz, hogy fontos pillanatokban felbukkanjon, és mindig tudja, olyankor mit kell mondania, a Cipruson élő illusztrátor, Bakos Barbi, aki ezernyolcszáz kilométerről hangolódott úgy a történetre, mintha csak beköltözött volna a nappalimba. Azt hiszem, nekem is nyitottabbá kellett válnom a nem hétköznapi módszerekre. És ebbe talán az is beletartozik, megengedtem magamnak, hogy imádjak ebben a balatoni varázsvilágban élni. Most jó nekem, őszig befejezem a második részt, a téli kiadói fordulók alatt (feltételezve, hogy elfogadják) pedig visszaülök a felnőttkönyvemet befejezni. Mert a világok átjárhatók, azt tanultam a könyvből.

 

Nyitókép: Novák Zsüliet (Székelyhidi Zsolt portréjának felhasználásával ChatGPT)