Furcsa, hogy ennyien mosolyognak. Pedig olyan ez a hang, mint egy mennydörgés. Jóllehet, egy sivatagi országban szeretik, amikor megdördül az ég, tényleg elhiszik, hogy ilyenkor maga az Úristen szólal meg. Akár van neki kiválasztott népe, akár nincs, az esőt ugyanúgy nem pazarolná csakúgy bárkire, ahogy az olajat sem. Hosszú évszázadok munkája van mindkettőben, és nem csak az emberek, hanem az Úristen részéről is. A bölcsességet, ami neki van, még isteni mértékkel sem lehet egy nap alatt megszerezni, a jövőbe látást tanulni kell, mi emberek csak öt lépésre látunk előre sakktáblán, míg ő évszázadokra a földgolyón. Amikor az Öbölben olajat fakasztott, vagy, hogy esőt küldött Abu-Dzabi felé, már előre tudnia kellett: egyszer lesz itt egy nép, ami amellett, hogy meggazdagszik, arra is méltó, hogy ne haljon szomjan.
Jézus Anyjáról, Máriáról elnevezett mecset a Szent József Katedrális közvetlen szomszédságában. Mária a muszlimok körében is nagy tiszteletnek örvend
Ha arabok lennének, érteném, miért mosolyognak, de az arabok délután négykor mind otthon vannak. Hiába van a templom mellett egy mecset, ezt ramadan idején elkerülik, egészen iftarig, az esti imáig, amikor megtörhetik a böjtöt. Addig senkivel nem akarnak találkozni, még az Úristennel sem, az arcaik úgy megrémítenék, hogy ijedtében ő is böjtölni kezdene. Márpedig egy éhező Istennel senki nem akar együtt élni, az Öbölben most nélküle is elég kiszámíthatatlan minden. Filippínók és indiaiak tartanak a Szent József Katedrális felé, tegnap azt hittem, a miselátogatottság le fog csökkenni.
Építkezés Al Maryah szigetén. Abu Dzabiban, ahogy az Emirátusok többi nagyvárosban, állandóak az építkezési nagyberuházások, maga Al Maryah is egy mesterséges sziget a mai városközpont mellett
Bezárkóznak, mint az arabok, és várják, hogy ez az idegesítő zaj elmúljon. Elvégre náluk maga a mennydörgés mást jelent: éppen csak annyit, hogy tessék behúzódni a házba. Ezeknek a népeknek a tájfun ugyanazt jelenti, mint egy légiriadó, könnyű lehet alkalmazkodni, és mégis. Ugyanannyian vannak, mint bármikor máskor. És mosolyognak. Pedig ez csakugyan egy légiriadó, a jelzés késett kicsit: előbb hallottuk eldurranni a rakétákat a fejünk felett, utána kezdődik ez az elviselhetetlen sziréna a telefonunkon. Óvóhelyre kéne menni. Ami nem tudjuk, mit jelent. Hiába ismerjük a szót, épp úgy nem tudjuk elképzelni, ahogy egy vak ember a fehér színt.
Van itt pince valahol? Elég, ha fedél alá megyünk? Akárhogyis, a templom közel van, akkor is odamennénk, ha nem lenne most mise. A sziréna visít a telefonokon, ahogy átmegyünk a parkolón, sajnálom, hogy sem malajálam, sem tagalog nyelven nem beszélek, mert akkor hallanám, hogyan nyugtatják a szülők a gyerekeket. A magyar közösségi média-csoportban olvastam néhány praktikát: van, aki azt mondja, hogy szerelik a repülőt, nem tudnak még indulni. Aki el sem akar indulni, annak a robbanásokat kell megmagyaráznia, szerencsére ez összeköthető a hasznossal: a pukkanásokkal érkezik az inverzfogtündér, hogy elvigye a rossz gyerekeket, akik nem mosnak fogat. Ha pedig a gyerek kevesebb, mint kétéves, beszélni sem kell hozzá, a hangok épp annyi kárt tesznek benne, akár a turmixgép, amit még az anyaméhben hallott. Ezek a gyerekek viszont az utcán vannak, a szüleiknek már valamit súgnia kell a fülükbe, össze kell kötniük valahogy a füstfelhőt az égen, a szirénát a földön, és a lőporszagot a földön és az égen úgy, hogy a gyerek annyira se ijedjen meg tőle, mint egy kifordított fogtündértől. Ennyi embert még nem láttam mosolyogva suttogni, mintha pletykálnának a gyerekekkel: valakiről, aki szintén itt van a tömegben, és nevetségesen idióta, akkor sem fog gyanút, amikor száz emberből ő az egyetlen, aki nem sugdolódzik.
Iráni rakéta elfogása Abu-Dzabi felett
Csaknem felbotlok egy filipínó kislányban. Négy-ötévesnek mondanám, a bal szeme le van ragasztva, a jobbat kérdőn húzza fel, nincs se vidámság, se rémület benne, csak az a rideg közöny, amivel a Barbie-babák végtagjait szokták vizsgálni. Szétnézek, úgy látom, ő az egyetlen, akinek egy szülő sincs a fülénél, az apja a feleségével társalog, míg a feleség a kisebbik fiúgyereket vonszolja maga után. A lány egy zöld tollat tart a kezében, ami egy manófejben végződik, mintha karóra tűzték volna Pumukli fejét. Nem szól, ahogy hozzá sem szólnak, az egyetlen látható szeméből annyit tudok kiolvasni, hogy megzavartam, tíz másodpercig nem tudja vizsgálni a manófej kócait. Mintha éppen miketten lennénk az a két idióta, akit mindenki más kibeszél.
Áldott Anya szobor a katedrális kertjében. Szűz Mária kultusza, különösen filipínók körében kiemelten fontos (a Fülöp-szigetek védőszentje)
A katedrális ajtánál ketten vagyunk, akik nem sugdolódznak, és akikhez senki nem szól. Megkérnek minket, hogy kapcsoljuk ki a telefont, a misét mégse zavarjuk vele, erre bólintunk, de még tudja az atya, hogy rázhatnánk a fejünket is. Ki az a bolond, aki most kapcsolná ki, feleslegesen magyaráztuk el a gyereknek vagy egymásnak, miért szól a sziréna? A pléh Krisztusra nézek az oltár fölött, ez szó szerint pléhkrisztus, olcsó fémből készült, és a testét sem sikerült emberszerűre megcsinálni, az arca szögletes, mint az ujjai, vagy mint bármilyen szobor ebben a templomban. Nem kapcsoljuk ki, Krisztusom, te se azért magyaráztál annyit, hogy utána meggyőzz minket: maradjunk csöndben, mert a halálod csak rád tartozik.
Kellemes ramadánt kívánó sütemény az egyik helyi plázában. A rakétatámadások az ünnepi időszak második hetében kezdődtek
Magyar misén ünnepnapokon is melankolikusan éneklünk, Abu-Dzabiban viszont a rakétákat kell túlujjongani. A lány nem utánozza a szüleit, és minden mozdulatával felfedezi, hogy a frufruja mennyire hasonlít a manóéhoz. A terem egyetlen pillanatra csöndesedik el. Az evangélium közben, és esküszöm, hogy először az atya zsebéből hallom a hangot, amire, akár egy kánon, válaszol az összes többi hívő zsebe. Pittyenés hallatszik, akár egy válaszos zsoltár: mindenkinek a telefonján egyszer, azt jelzi, hogy véget ért a légiriadó. Az atya szünetet tart az olvasásban, halljuk amint a szamáriai asszony fellélegzik. A lányra nézek, a jobb szeme most döbben meg igazán, mire az atya újra kezdi az olvasást, a padló felé fordul, de látom, hogy a bal szemén átnedvesedik a tapasz. Olyan jó mesét kaphatott a légiriadóról, hogy már jobban fáj, ha véget ér.
Az Umm El Emmarat vagyis Nemzet Anyja park a Katedrális közelében. Annak ellenére, hogy fizetős a belépés, csak a légiriadók tüntették el a látogatókat
Nyitókép: Abu Dzabui látkép
A cikk képeit a szerző készítette, azokat az ő engedélyével közöljük.
