Irgalom
A szerelem egy nagy verem,
az öröklét vize benne,
túl van már az üveghegyen,
szomját oltja a szerencse.
Magam mögé fésűm dobom,
erdővé lesz, bejárhatom.
Nincs irgalom!
Üveghegyen áll egy törpe,
tenyere az eget tartja,
óriás lesz őbelőle,
ahogy zsibbad válla, karja.
Megunt varázsszőnyeg várja,
üssed, üssed, botocskám ma!
Angyal szárnya.
Hamuban sült a pogácsa,
nyelvem alá kavics helyett
teszi a hatalmas éhség,
kérdésre vár a felelet.
Ott jársz, ahol madár se jár,
miből lesz a cserebogár?
Égi betyár.
Rátok hagyom hibáimat,
tanuljatok most belőle,
okosabbak lesztek, mint én,
a mese a kígyó bőre,
ha levedli, ha elhagyja,
elmúlást adja parancsba.
Vers van rajta.
Szájról szájra repül a csönd,
elég hozzá egy légycsapó,
éhes vad lett az igazság,
szinte mindenre kapható.
Üveghegyen innen és túl,
a fény verdes és kifakul.
Vén kőre hull.
Gyertya mellett a nagyapám
napot rajzolt a tükörre,
poros volt a kicsi tükör,
néma pók bújt meg mögötte.
Mint a beszédes múlt, üzent
a kicsorbult kétélű rend.
Hogy nem felejt.
A tétel
Verset írok. A vegetariánus
Pitagorasz irtózott ennyire a
babtól, a legenda szerint, amikor
üldözői elől menekült, inkább hagyta,
hogy utolérjék, végezzenek vele,
mintsem átgázoljon egy lóbabföldön.
Ezért a pillanatért már érdemes
volt megszületnie, mi ehhez képest
a nevét viselő tétel, semmiség.
Előbb vagy utóbb felismerte volna
valamelyik tanítványa, vagy ellen-
lábasa, egy szemtelen demokrata.
A lóbab felfúvódást okoz, baljós
szellentéssel jár, a bélgázokkal a
lélek egy jó része is eltávozik,
hirdette az ökörnek, aki végül
nem evett belőle. Pitagorasz nagy
szám volt, igazi hírhedt számmisztikus.
Egy örökletes genetikai rend-
ellenesség, színtiszta favizmus.
Úgy vélte, ami neki rossz, másnak is,
vagy ne egyék, amit neki nem lehet,
mert a csírázó növény magva maga
a bimbózó magzat az anyaméhben.
Verset írok. A kannibál várja a
szigetnek örülő hajótöröttet.
Az alkotó a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Petőfi Irodalmi Múzeum Térey János-ösztöndíjasa.
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán by Copilot
