Higany

Tranzitzóna a jelen
és váróterem a pillanat
nem terem koszorú
a flaszteron
térdig kell gázolni névtelen
kapcsolódásokba
félistenektől féligazságokat
felmondani szóról szóra
igésíteni a jeligét
rőfre mérni megvenni kilóra
kifőzni a félnivalót
kifakítani a fekete dobozt
megvakítani a belső szemet
a vitrin üvege nem véd az maga
a vád
széttartó pórusaid iszaplazák
Minden mi nemtelen a szádon
alaktalan folyik át
olvadásnak indul
a szorongatott hőpapír
hogy mikor szólítanak azt
a természetes egész számok
sorrendje nem határozza meg.

 

Matt

Úgy akarom elmondani ahogy nem lehet
milyen előhangja lenni valaki végjátékának
aki olyan táblán játszik ahol szabály
nincs csak kivétel nélküliség
mégis vigyázni kell: csak a nyitásnál kettőt
a királlyal mindig egyet
amikor muszáj de lehetőleg akkor sem
és aki minden erényt akar
mit felsorolhatnak egy nekrológban
mindet sehogy vagy semmit egészen
tudja királynő nem lehet egy lépésben
vállalja hát a bástya szerepet.

A kritikus pillanatban
megszűnik a két lépés távolság
ekkor érti meg a király
hogy soha nem volt saját
árnyéka sem
majd berosált, hogy egy mozdulattal
mindent magával ránt
és a bástya nem tudja hogy a király
sakkban önmagát tartja
akire felesküdött soha
nem léphet se édes
se mostoha helyébe

 

És mit gondolt Hegymegi Flóra?

 

A Higany egy merengő vers, ami abból a szólásból ered, hogy ,,hallgatni arany", ami számomra mindig is egy befejezetlen félmondatnak számított, amit én úgy fejeznék be, hogy beszélni higany. Erre szőttem fel a vers egészét, az idő, a várakozás és a megszólalás sajátos viszonyrendszerét. A jelen váróterme az egy helyben toporgás színtere, ahonnan két út ered: egy a múltba és egy a jövőbe, és a tranzitzónában pont ezt a döntést latolgatjuk. Persze a jövőbe vezető kimondáshoz szükségképpen ismerni kell a félistenek féligazságait, és még sok mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez sikerüljön. Hiszen folyamatosan beszélünk, mégsem leszünk tőle nemesebbek, és attól, hogy elvileg a holnap felé haladunk, nem állunk feltétlenül irányba.

A Matt az én tisztelgésem a sakk előtt, ami leginkább csak egyetlen bábunak, a bástyának szól. Van persze ennek egy gyöngéd bethharmonos, polgárjuditos rajongói áthallása is, de feminista olvasatban legfőképpen a másodhegedűs szerepét sikerült fetisizálnom. A sakkal kapcsolatban régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy melyik a legerősebb bábu, mert abban a kezdetektől biztos voltam, hogy a király nyilvánvalóan nem az. A királynő (vezér, csak a miheztartás végett) adja magát, de mégis a bástya képes egyedül sáncolásra. Innen már csak egy lépés volt eljutnom odáig, hogy a bástya a király szeretője, hiszen korlátozottabb játéktérrel ugyan, de majdnem olyan erős, mint a vezér (itt kérem a sakkmesterek szíves elnézését). A bástya ugyanakkor nyílt játékos: egyenes vonalon halad. Nem ugrik, nem vágja le az utat átlóban, önfeláldozása a királyért pedig sakktaktikai és filozófiai szempontból is páratlan. És páratlanul hálátlan is.

Hegymegi Flóra (1993, Eger) költő, műfordító, az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomázott anglisztika szakon, majd az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen szerzett angoltanári diplomát. Verset és prózát ír, angol nyelvből fordít. Szövegeit az Agria, Kortárs, Könyves Magazin, KULTer, Litera, Népszava, Parnasszus közölte. Első verseskötete 2024 decemberében jelent meg Kismegszakító címmel az erzsébetvárosi chapbook sorozatban. A Fiatal Írók Szövetségének tagja.