Felejthetetlen élmény volt az apostolok számára, amikor Jézus megszólította és elhívta őket, ezekkel a szavakkal: Jöjjetek utánam! Emberi ésszel nehezen felfogható, hogyan voltak képesek arra, hogy egy ismeretlen szavára otthagyjanak mindent, a biztos megélhetést, az otthont, a rokonokat, a halásztársakat. Valami megfoghatatlan erő sugárzott Jézusból. Ennek lehettek tanúi, amikor Jézus tanított, amikor köréje gyűltek az emberek, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék.
Akiben volt bátorság és hit, hogy rábízza magát Jézusra, annak az élete megváltozott.
S ahol Ő jelen volt, ott megváltozott a világ.
Otthagyták a biztos megélhetést, a halásztársakat (a szerző fotói)
Amikor Jézus elhívta az apostolokat a halászháló mellől, nem sejtették, mire vállalkoznak. Jézus követése nem merült ki abban, hogy otthagytak mindent és hallgatták a tanítását. Sok mindenre tanította az apostolokat. Példabeszédekben, szemléletesen beszélt a jó és rossz harcáról, amikor a búzáról és a konkolyról szólt. Példázatban beszélt a mennyek országának semmi máshoz nem hasonlítható értékéről, amikor a kereskedőről szólt, aki egy igen értékes kincset talált, és ezért képes volt eladni mindenét.
Amikor Jézus arra hívja a tanítványait, hogy kövessék őt, nem ígér nekik földi gazdagodást,
nem ígér biztonságos jólétet. A rókának odúja van, az ég madarainak fészkük, de az emberfiának nincs hová lehajtania a fejét…
Jézus mindig az életről beszél. Azért jött, hogy életünk legyen. Azért, hogy megtaláljuk az életünk értelmét. Odaadásról, áldozatról, közösségvállalásról, szolidaritásról beszél. Számára nincs idegen. A rablók kezébe eső zarándokon egy idegen, egy szamaritánus segít. Hallgatói okulhattak a történetből. Bűnösökkel, megvetett emberekkel állt szóba. Nagyon jól tudta, hogy
nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nagyobb öröm van a mennyben egyetlen megtérő bűnös, mint kilencvenkilenc igaz miatt.
Amíg csak hallgatni kell Jézus tanítását és örülni annak, hogy a közelében betegek gyógyulnak, addig – mondhatnánk – rendben van minden. Felnézünk rá. Mindent jól tesz, mondjuk együtt a többi emberrel.
Ám amikor a Mester, akit jeruzsálemi bevonulásakor még királyként fogadnak, vérrel verejtékezik a Getszemáni-kertben, akkor megkérdőjeleződik minden, ami eddig történt. Elfogják, elítélik, megkínozzák, keresztre feszítik, és kivégzik ugyanúgy, mint a két másik igazi gonosztevőt. Elsötétül a világ.
Leveszik a keresztről, titkos tanítványai egy új sírba helyezik, követ hengerítenek a sír elé. Bevégeztetett.
A végtisztességet meg kell adni
Hogyan tovább? A végtisztességet meg kell adni, olajokkal be kell kenni a holttestet. Ezért mennek húsvét hajnalán az asszonyok a sírhoz, azon tanakodva, vajon lesz-e valaki, aki segít elhengeríteni a követ a sír elől.
Ami ezután történik, megváltoztat mindent. Üres a sír. Miért keresitek az élőt a holtak között? – hallják az üzenetet. Nincs itt, föltámadt! Vigyétek a hírt a tanítványoknak!
Hihetetlen mindaz, ami következik. A zárt ajtók mögött félve összegyűlt apostolok számára megjelenik: Békesség! Én vagyok! Ne féljetek! Majd még többször is megjelenik nekik. Valóságosan.
Amit tapasztalnak, nem látomás, nem képzelgés: megtapintják, együtt étkeznek vele.
Az őt gyáván megtagadó, de a tagadást megsirató Péternek ott, a Genezáreti-tó partján fölteszi a kérdést: Szeretsz-e engem? És feladatot ad neki: legeltesd juhaimat!
Legeltesd juhaimat! – szobor a Genezárati-tó partján Tabghában
Majd elkövetkezik az idő, amikor együtt van velük azon a hegyen, amely tanúja volt imádságnak, halálfélelemnek, elfogatásnak: azon a helyen, ahol a remények szertefoszlani látszottak. Egy mindössze három évbe sűrített eseménysor vége következik. A tanítványok még nincsenek tisztában azzal, hogy most még jobban megváltozik az életük, mint amikor Jézus elhívta őket.
Világosan kimondja Jézus: Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön. Menjetek, tegyétek tanítványaimmá a népeket. (Mt 28,16–20)
A meghívás küldetéssé változik.
Nem mondhatjuk, hogy Jézus nem készítette fel apostolait a feladatra. Mégis váratlanul, hirtelen jön ez a megbízatás.
Együtt a hegyen
Mit jelent Jézus tanítványának lenni? Mit jelent megkeresztelkedni az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében? Aki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét és úgy kövessen… Erről kell beszélni.
Aki meg akarja találni az életét, az elveszíti azt… Ezt kell hirdetni.
Az Isten kivétel nélkül mindnyájunk atyja… Ez az örömhír. És hogy Jézus, azáltal, hogy önként vállalta értünk és mindenkiért a halált, halálával legyőzte a halált.
Jó volt hallgatni Jézust. Jó volt a közelében lenni. De most szinte egyik pillanatról a másikra megváltozik a helyzet: akiket meghívott, azokat most küldi az egész világra.
Egy nem várt búcsúzás történik. Igaz, Jézus megígéri, hogy tanítványaival marad a világ végezetéig. De mégis: hogy leszünk képesek teljesíteni a küldetést? Akkor még ők ott, az Olajfák hegyén nem tudják, hogy valósággá válik, amit mondott: hogy kiárasztja Szent Lelkét, és a Lélek megtanít majd minden igazságra.
... a Szent Péter-bazilikát
Remélem, nem ért félre senki: Jézus nem azt a feladatot adta az apostoloknak, hogy építsék föl a Szent Péter-bazilikát. Nem is az a feladat, hogy teológiai főiskolákat vagy egyetemeket alapítsanak a világ minden részén. Nem is az az üzenet, hogy restauráljuk az évszázadok során létrejött és megkopott műalkotásokat. A feladat sokkal mélyebben van, amiből természetesen következhet, hogy templomot építünk, hogy iskolákat hozunk létre, hogy nem hagyjuk veszendőbe menni az előttünk járó nemzedékek alkotásait.
A feladat: az Élet Igéjének hirdetése. Egy igazságos és testvéries világ felépítése.
Röviden: hogy nincs üdvösség, nincs teljes élet senki másban, csak egyedül az értünk emberré lett, kínhalált szenvedett és a halált legyőző Jézus Krisztusban. (ApCsel 4,12)
Nyitókép: részlet Rembrandt Mennybemenetel című festményéből (Public domain, Wikimedia Commons)
