Két évezreden át, az emmauszi tanítványokéhoz hasonló találkozásról szóló tanúságtétel által, megszámlálhatatlan ember találkozott az Úrral, aki önmagát adta értünk. A Kenyérben és a Borban velünk marad a világ végezetéig, hogy akik hisznek benne, életet, szabadulást nyerjenek.

Jézus feltámadása fölülmúl minden emberi elképzelést. Szinte lehetetlen hinni abban, hogy a megfeszített, eltemetett Mester újra él, de Ő néven szólít, bátorít, bizonyságot kínál, átvezet a hitetlenség kísértésein és sötét éjszakáján. Létezésünknek célt, értelmet ad.

Jézus feltámadása életalakító valóság. Tanítványai, akik újra találkoztak Ővele, aki meghalt, akit eltemettek, akinek sírját kővel zárták le, akibe vetett reményük szertefoszlott – később majd az életüket is adják azért, hogy megvallják: Ő újra él.

Virágvasárnap egyszerre emlékezünk a dicsőséges jeruzsálemi bevonulásra és a keresztútra. Azt a Jézust feszíttetik meg, akit pár nappal előtte királyként hozsannával üdvözöltek. Kétezer évünk volt, hogy komolyan vegyük Jézus megtérést sürgető felszólítását. Ma sem késő.

Létünk parányi porszem a világban, életünk halálba torkollik. Az élők ura azonban közénk jött, ki akar vezetni a sötétségből a fényre, a halálból az életre minden embert. Személyesen hív, nevünkön szólít, mint Lázárt: jöjj ki sötétségedből, jöjj ki bűneid fogságából!

Akik nem mernek a lelkiismeretük szavát követve cselekedni, a farizeusokhoz, e vak vezetőkhöz hasonlóan inkább előírások bástyái mögé bújnának az élet szolgálata helyett. A gyógyító Jézus megnyitja szemünket a teljesség, az élet felé, s a sötétségen úrrá lesz a világosság.

Emberségében Jézus olyan, mint bárki más. Elfárad, megéhezik, szomjas. Inni kér – egy idegentől. Számára senki sem idegen. Találkozhatunk vele, az élő víz forrásával. Nekünk kell megszólítani őt: Uram, add nekem az éltető vizet!

Az odafönt valókra figyeljetek! – figyelmeztet Pál apostol. Jézus a színeváltozás hegyére hív bennünket is, hogy a hétköznapok kisszerűségét magunk mögött hagyva megsejthessük a lényeget. A meredek úton velünk tart az Úr, aki fölvitte keresztjét a Golgotára. Elindulunk-e vele?

Mielőtt meghirdette az igazságosság, a béke és az öröm országát, Jézus emberként hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett. A nagyböjt a fegyelem, az elkötelezettség próbája, a jó és rossz között választani tanulás, Istennel való kapcsolatunk elmélyítésének ideje.

Éljetek mindenkivel békességben! – buzdítja a filippieket, s minden keresztényt Pál apostol. Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek! Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Követve a Mestert, ne üss vissza, hogy megtörd a gonosz hatalmát.

A régiek számára kőtáblára írt parancsok a cselekedetekről szóltak: ezt ne tedd, emez kötelező. Jézus szívekbe írt parancsa a szándékot célozza. Aki Hozzá akar tartozni, annak a lelkületét kell átalakítania. A gyűlöletnek, a képmutatásnak, mások kihasználásának nincs helye Isten országában.

Hirdetni az Isten Igéjét, a változatlan igazságot: az egyház prófétai kötelezettsége. A keresztény híveknek és intézményeknek jelen kell lenniük a társadalomban, ha kell, akár kritikus hangon is megszólalva. Nem menekülhetünk el a helyről, ahová állítottak bennünket.