A nagyböjtben Jézust követve negyven napra jelképesen nekünk is vissza kell vonulnunk a pusztaságba, eltávolodva a mindennapok látszatvilágától, amely elszakad az Isten teremtette rendtől. Otthonkeresők vagyunk, amíg rá nem döbbenünk arra, hogy a mi hazánk az égben van.

Képes vagyok-e elfogadni, hogy rászorulok Isten gyógyító kegyelmére, s Tőle kérni bizalommal segítséget? A találkozás Jézussal megújít, visszaadja az életet. Ennek örömét nem tarthatjuk meg magunknak, meg kell osztanunk másokkal, oldani magányukat, s támogatni őket küzdelmeikben.

Isten országa nem elitklub, az örömhír mindenkihez szól. Jézus ezért járja a vidéket, gyógyít, hív, bátorít. Az élet ereje sugárzik belőle, de ő is szükségét érzi, hogy időnként elcsendesedjen. Szellemi-lelki háttér nélkül nem lehetünk örömhírének tanúi, legfeljebb nyüzsgő aktivisták.

Világméretű lelki-szellemi környezetszennyezésben élünk; a hétköznapi beszédet gorombaság, a közbeszédet erőszak árasztja el, a média kultúrszeméttel van tele. Gyűlölködő, fegyverkező, egymást legyilkoló világunkban elszabadult a pokol, de Jézussal kiűzhetjük életünkből a gonoszt.

Jézus tanítványainak gyógyító, örömhírt sugárzó, közösséget formáló jelenlétére sóvárog a világ. Hagynunk kell a múltat, halogatás nélkül cselekedni a jelenben, miközben előre tekintünk új feladatainkra. Van-e bátorságunk elkötelezni magunkat Isten országának ügye mellett?

András apostol, aki elsőként követte Jézust, a keresztény keleten, testvére, Péter, aki András szavára nézett Jézus szemébe, a keresztény nyugaton nyugszik. Jó volna, ha Kelet és Nyugat ma közösen tudna tanúságot tenni arról, hogy megtalálta a Messiást.

Egész életünk vándorlás, kutatás. Néha fölragyog számunkra is a csillag, amely vezet, biztonságot ad. Jézus, a világ üdvössége törékeny kisgyermekként jelenik meg a világban. Életünk sorstársa lett, meg akar mutatkozni mindenkinek, akinek szívében vágy él az igazság után.

Az Istené helyett a maga útját járó emberiség a folytonos testvérgyilkos háború zűrzavarába hull. Jézus azért vállalta ember sorsunkat, hogy kibékítse az eget a földdel, az embert az emberrel. A béke a szívekben kezdődik: aki befogadja Jézust, mindenkire testvérként tekint.

Az ünnep összekapcsol múltat és jelent, megszólít, szembesít önmagaunkkal. Karácsonykor üzenetet kapunk, hogy a názáreti Jézusban megjelent számunkra Isten életet ajándékozó jósága, emberszeretete. Véget ér árvaságunk, immár Isten gyermekei vagyunk, ha befogadjuk a Világ Világosságát.

A sötétségben botorkálva az elveszett Paradicsomot keressük, de az emberiséget megváltoztatni igyekvő messianisztikus elgondolások rendre kudarcba fulladnak. A Betlehemben megszületett Jézus maga az igazi Világosság, eljövetelének megünneplésével beengedhetjük a fényt az életünkbe.

Milliók válnak földönfutókká az emberi gonoszság miatt, s mert világunkból hiányzik a prófétai szó, a kritikus hang, a figyelmeztető jel, amely arra ösztönözne, hogy legyőzzük önelégültségünket, elforduljunk kényelmes életünktől, egyenessé tegyük az utat ember és ember között.

Karácsonyi cicomákban pompáznak az utak, karácsonyi énekektől hangosak a plázák, tülekedés mindenütt. Feledésbe merül, hogy Jézus születésére készülünk, aki bevilágít az ember éjszakájába. Advent lényege, hogy megtisztítjuk szívünket, csendet teremtünk önmagunkban és környezetünkben.