A tékozló fiú példázata (Lk 15,1–3.11–32) mély értelmű elbeszélés. Üzenete egyértelmű: az atya irgalmas, megbocsátó, a gyermekét visszavárja, nem taszítja el magától, még akkor sem, ha a fiú hűtlen volt, és úgy gondolta, képes a maga útján járni. 

Jézus akkor mondja ezt a példázatot, amikor szemrehányást tesznek neki a vámosok és a farizeusok, mert szóba állt a vámosokkal és a bűnösökkel, sőt még együtt is étkezett velük. A közös étkezésnek mindig jelképes jelentősége van. Közösségvállalást jelent. Elfogadást. 

Jézus nem a bűnt helyesli, amikor nyilvános bűnösökkel találkozik. Jézus mindenkiben az embert látja, aki meghívást kapott az életre.

Elítéli a bűnt, de fölemeli az embert, és erősíti, hogy megtérjen és éljen.

Ádám kiszakítja magát az Isten teremtette, jól elrendezett világ rendjéből. S azóta a bűnre hajlamos ember állandóan vágyakozik az elvesztett paradicsom békéje, rendje, boldogsága után. 

A tékozló fiú példázata is erről szól. Apám, add ki, ami az enyém, és elindulok a magam útján! Madách Az ember tragédiájában így ír:

„Ádám, Ádám! elhagytál engemet, / Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban.”

Amikor az ember arra tesz kísérletet, hogy elszakítsa magát Istentől, és a maga útját járva keresse a boldogságát, kudarcra van ítélve minden próbálkozása. A fiú, aki hátat fordít az atyai háznak, egyszerre csak hontalannak, kitaszítottnak érzi magát. Mindaz, amire a magával vitt vagyont elpazarolta, kevés ahhoz, hogy őt boldoggá tegye. Végzetesen magára marad. Rádöbben arra, hogy vállalkozása értelmetlen volt. Még a szolgáknak is jobb soruk van atyjának házában, mint őneki az idegenben, otthontalanul.

Hátat fordít az atyai háznak, egyszerre csak hontalannak, kitaszítottnak érzi magát (a szerző fotói)

 

Beismeri, hogy vétkezett. Vétkeztem ellened és az ég ellen! Megbánja önzését, megbánja, amit tett, és visszafordul. Vissza, az atyai házhoz. Apja várja. Tárt karokkal fogadja. Visszafogadja. Nagyobb öröm van a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, mondja másutt Jézus. (Lk 15,7)

Kit fogadott vissza? Egy csavargót, az apját megtagadót,

züllésnek indulót… Aki azonban ráeszmélt, hogy nem ez az út, amely a boldogságra vezet. Megfordult. Megtért. Visszatért. 

Ott van a másik fiú, aki sértődötten nézi az egész jelenetet. Ő, aki otthon maradt, ő nem számít? Méltatlankodik, hogy neki nem rendez ünnepi lakomát az apja. Az apa csak ennyit mond: Fiam, te mindig velem vagy… 

Méltatlankodik, hogy neki nem rendez ünnepi lakomát az apja

 

Mintha az idősebb fiút hallanám: Ha tudná az atya, hogy

miféle emberek jönnek ide a templomba! – mondták nekem nemegyszer. Csak annyit válaszoltam: tudom. Sejtem. Hadd jöjjenek.

Semmi előnyük nem származik belőle. Hacsak a lelki békét, a megbékélést, a kibékülést nem tekintjük annak. 

Mintha kiveszett volna világunkból a bűn fogalma. S vele együtt a megtérés is. Dosztojevszkij regénye, a Bűn és bűnhődés nagyon tanulságos. Szó van benne egy fiatalemberről, aki azon töpreng, hogy ki is ő. Kétféle ember van, vannak a férgek, akiket el lehet taposni, és vannak a Napóleonok, akik fölötte állnak a többi embernek. De hát ki is ő? Vajon fölötte van-e a férgeknek? Ha igen, akkor joga van ahhoz, hogy gyilkoljon. Nem akarom a történetet elmondani, csak a lényeget. Hosszas vívódás, szinte az őrületig menő gyötrődés után elhatározza, hogy gyilkol. Egy uzsorás öregasszonyt.

Nem állt szándékában előre, de a körülmények úgy hozták, hogy a testvérét is meggyilkolta. Lelkiismeret-furdalását, bűntudatát, amely eluralkodik rajta, egy utcalánnyal osztja meg. Raszkolnyikovnak hívják ezt a fiatalembert.

Neve beszélő név: raszkol szakadást jelent az oroszban. Kiszakítja magát a rendből, az Isten teremtette erkölcsi rendből,

amikor magát Napóleonnak képzeli, olyan embernek, aki fölötte van az alacsonyabb rendűeknek. 

Elkezdte járni a maga útját

 

Minden bűnnek valójában ez a lényege: az ember kiszakítja magát a rendből. Ahogy a tékozló fiú is kiszakította magát a család kötelékéből, és elkezdte járni a maga útját, úgy gondolva, hogy független mindenkitől. 

Raszkolnyikov az utcalánytól, Szonjától a következő tanácsot kapja: „Menj most mindjárt, ebben a percben, állj ki a keresztútra, hajolj le, és

csókold meg a földet, amelyet beszennyeztél,

aztán hajtsd meg magad az egész világ előtt, a négy égtáj felé, és mondd fennhangon, mindenkinek: »Öltem!« Akkor az Isten új életet ád neked!”

A keresztút, az útkereszteződés: az egész világ. A tékozló fiú mondja: Vétkeztem ellened és az ég ellen! – Minden bűnnek a lényege, hogy hátat fordítok az Isten teremtette rendnek. De van lehetőség arra, hogy visszafogadjon az Úr. Visszafogad, ha őszintén megvalljuk: vétkeztem!

Őszintén megvalljuk: vétkeztem

 

De jó volna, fohászkodom magamban nemegyszer, ha nagylelkűek tudnánk lenni. Ha el tudnánk fogadni a másikat, aki őszintén a közösségünket keresi. De jó volna, ha meg tudnánk változtatni az életünket, és nem csontosodnánk meg gőgünkben! De jó volna, ha ki tudnánk mondani – mert mindannyian képesek vagyunk kiszakadni, hátat fordítani – vétkeztem, Uram, bocsáss meg nekem! De jó volna, ha

nem másokat ítélnénk meg, hanem magunkba néznénk, és elismernénk saját vétkeinket!

Bárcsak vissza tudna térni ez a megbolydult, Istennek hátat fordító világ a teremtés rendjéhez! Bárcsak fölismernénk, hogy mindenkinek, kivétel nélkül mindenkinek van helye az Isten országában! Ne akarjunk kizárni senkit. Bízzuk az ítéletet az Istenre, aki irgalmas, aki megbocsát, aki visszafogad, mert ő a mi Atyánk!

 

Nyitókép: Murillo: A tékozló fiú visszatérése (Washington, National Gallery of Art)