Az érdekelvű, pénzközpontú világ gyilkos világ. Jézus tanítása világméretű szolidaritásra szólít fel. Nincs különbség ember és ember, nemzet és nemzet között. Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. A boldogság forrása a helytállás, a vállalás, a tiszta szív.

Akarja-e vállalni ez a világ azt az életstílust, amelyet Jézus élt meg közöttünk? Ő az élvezetközpontú világban is azt kívánja követőitől, hogy vegyék föl keresztjüket mindennap, úgy hirdessék örömhírét, amely adott esetben ország-világ előtt gúny tárgyává válhat. Amint a Mestert is kigúnyolták, meggyalázták, s megfeszítették.

Reménytelenül sok a megoldatlan probléma, nincs erőnk megváltoztatni a világot. De tudunk figyelni, törődni a környezetünkben élőkkel. Ti adjatok nekik enni! Az öt árpakenyér és két hal látszólag semmiség, de ha megosztjuk másokkal, megváltozik körülöttünk a világ.

A szerezni, birtokolni vágyás bezárja az embert önmagába. Már nem tud örülni a másik ember mosolyának, a felkelő napnak, a kinyíló virágnak. El kell csendesednünk, hogy meghallhassuk az örökkévalóság szavát, az evangélium évszázadok óta változatlan üzenetét.

Jézus egyháza nem szolgáltató üzem, ahol a hívek elvárhatják, amire éppen igényük támad. Tanítványaitól nem beilleszkedést kíván, hanem küldetést ad nekik. A békesség üzenetével küldi őket, hogy akik szavukra hallgatnak, változtassák meg az életüket, s testvérként, egymásért éljenek.

Visszautasítják az ács fiát a názáretiek, mert bár rendkívüli dolgokat mond és művel, semmibe veszi a törvényt, a szokásokat, szóba áll az idegenekkel, az ellenség szeretetéről beszél. Ha szakítunk a magunk alkotta torz istenképpel, kézzelfoghatóvá válik Isten jósága és emberszeretete.

Reklámfogásnak aligha mondható Jézus hívó szava tanítványaihoz: én emberhalászokká teszlek titeket! De megérzik a belőle sugárzó erőt. Jairus is minden emberi reményen túl hittel, bizalommal fordul feléje, s kérése meghallgatásra talál.

Életünk viharaiban gyakran érezzük elhagyatottnak magunkat, mint az apostolok a haragvó Genezáreti tavon. Erőnk fogytán néha azt gondoljuk, hogy az Úr is magunkra hagy, nem törődik velünk. Ám Ő képes lecsendesíteni lelkünk viharait is, békét teremtve az aggályoskodó emberekben.

Hihetetlen erőfeszítések állnak olykor a legkisebb emberi teljesítmény mögött; a föld ellenben valami megfoghatatlan erő hatására magától hoz termést. Részesei lehetünk az élet titkának, s a testvériség és a béke új jézusi korszakának, ha elfogadjuk határainkat, s nem uralkodni akarunk testvéreinken.

Ki tartozik igazán Jézushoz? Aki megteszi az Isten akaratát, s az élet szolgálatát választja a halál kultúrája helyett. Tiszteli embertársai méltóságát, segíti az elesetteket, megóvja a ránk bízott sokszínű világot, s a hatalmat nem saját gazdagodására használja.

Színjátékká válhat az úrnapi körmenet, ha nem képviseljük Jézust hiteles életünkkel. Ahogy ő értünk adta az életét, mi sem mehetünk el társaink éhsége, szomjúsága mellett. Olyan Krisztus-követőkre van szükség, akik táplálják, erősítik a reményüket vesztett, elcsüggedt embereket.

Ránk is kiáradt a Lélek, hirdetnünk kell az Úr nagy tetteit abban a világban, amely tudni sem akar Istenről. Elmondani, hogy Ő nem a messzi távolban él, hanem személyesen, létezésemben szólít meg. Ő maga a Szeretet, s nincs üdvösség senki másban, csak Fiában, a Názáreti Jézusban.