Jézus olyan kijelentéseket tesz, amelyek nehezen érthetők, nehezen elfogadhatók hallgatói számára. Kenyérnek mondja magát, élő, éltető kenyérnek. S ezt kiegészíti azzal, hogy az égből szállt alá ez a kenyér. A pusztai vándorlás idején az éhező nép táplálékot kapott, mannát – mégis meghaltak. Az a kenyér, amit Jézus ad, az örökkévalóságot biztosítja. A kenyér, amit ő ad, az ő teste a világ életéért. (Jn 6,41–51)
Ki az, aki ezt képes fölfogni? Jézus a titkok világába vezeti hallgatóit. Bennünket is.
Az Ő teste a világ életéért (a szerző fotói)
Egész életünk küzdelem, mindannyian tapasztaljuk. Küzdelem az életben maradásért. Nem egyszerűen a fizikai táplálék megszerzéséért. Sokkal többről van szó. Küzdelem a békés, boldog emberi életért.
De hát érdemes-e egyáltalán küzdeni, gyötrődni, fáradozni, amikor előbb-utóbb úgyis meghalunk?
Horatius így ír:
„Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire
ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és
ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
a szerelem gyönyörét s a táncot.”
Élvezni az életet… Nagyot tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy Jézus nem akarta, hogy tanítványai boldogok legyenek. Jézus boldogságfogalma azonban túlmutat a pillanaton. Érdemes figyelni a boldogmondások megfogalmazását: tanítványait boldognak mondja, ha éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
A boldogság forrása a helytállás, a vállalás, a tiszta szív, itt és most, – mert majd…
Nagyot tévednénk, ha egyetértenénk azzal a vulgármarxista felfogással, hogy az egyház egy fennálló igazságtalan társadalmi rendet támogat, mert arra biztatja a szegényeket, az elnyomottakat, hogy tűrjenek, viseljék el a nyomorúságot, mert majd odaát megkapják a jutalmat.
Márk evangéliumában olvassuk a következő felszólítást: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok
zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok,
és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” (Mk 10,43–44)
Jézus új világrendet akar. Nem ért egyet a fennálló renddel, és tanítványait arra biztatja, hogy ne kövessék ennek a világnak megszokott rendjét.
Jézus új világrendje lényegesen különbözik e világétól. Manapság nem kevesen gondolják, hogy a világ hatalmasai olyan új világrend megteremtését tűzik ki célul, amelyben a gazdasági érdekek uralkodnak, akár népek, nemzetek pusztulása árán. Mindennap találkozunk a feszültséggel: van-e egyáltalán létjogosultsága a különálló nemzeteknek, vagy föl kellene oldódnia mindenkinek egy piacközpontú világszervezetben. Olyan világ kibontakozásának vagyunk a tanúi, amelyben valóban
felülírják a gazdasági érdekek mindazt, ami egyes népek számára biztonságot és otthont jelentett:
háttérbe szorítják a nemzeti öntudatot, a nemzeti kultúrát, kiiktatni próbálják mindazt, ami összetartó erőként jelen volt a népek életében.
Jézus új világrendjét világosan kifejezi az új parancsolat: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34–45)
Jézus tanítása világméretű szolidaritásra szólít fel. Nincs különbség ember és ember között. És nem lehet különbség népek, nemzetek között. A mindennapi tapasztalás nem ezt mutatja. Elég csak európai léptékben gondolkodnunk. De Jézus a tanítványait nemcsak Európába küldte, hanem az egész világra. Hol van a világot átfogó szolidaritás, amelyben megtapasztalhatnánk az igazi testvériséget? Mindannyian ugyanarra az életre születtünk, éljünk bárhol is a földön!
Nem lehet eléggé hangsúlyozni és ismételni, hogy
az érdekelvű, a pénzközpontú világ gyilkos. Ferenc pápa számtalan megnyilatkozásában találkozhatunk ezzel a tétellel.
Az egyház mint intézmény nem érthet egyet az egész világot behálózni kívánó olyan törekvéssel, amelyben a gazdasági érdekek felülírják az emberi élethez való, mindenkit kivétel nélkül megillető jogot.
Jézus táplálója akar lenni minden embernek. A kenyér, amelyet ő ad, az Ő Teste – a világ életéért.
Pénzközpontú világrendszer helyett az emberi méltóságot középpontba állító világrendre van szükség. Azt az embert kell a középpontba állítani, aki teremtmény, aki az Isten képmására és hasonlatosságára teremtetett, hogy őrzője és gazdája legyen ennek a földnek.
Háborúk pusztítanak a világban
Napjainkban, amikor azt tapasztaljuk, hogy háborúk pusztítanak a világban, nem hallgathatunk. Az emberi élet nem rendelhető alá hatalmi gazdasági vagy politikai érdekeknek. Bármelyik oldalon esik is el „hősi halottként” egy ember, családok csonkulnak, apák, férjek, emberi életek semmisülnek meg. Emberek, akik arra születtek, hogy boldogok legyenek.
Nincs joga senkinek sem ahhoz, hogy életet oltson ki.
Ha valóban Krisztus tanítványai vagyunk, nem hallgathatunk. Ha valóban emberek vagyunk, tudnunk kell, hogy nem vagyunk urai az életnek. De felelősek vagyunk érte mindnyájan. Mert ahogyan Babits mondja: „vétkesek közt cinkos aki néma”.
