A szőlőmunkások példázata az Atya ajándékozó jóságáról szól, amely fölülmúl minden emberi számítgatást. Adományait nem egyforma mértékkel osztja, de erre nem válaszolhatunk féltékeny irigységgel. Az ajándékba kapott lehetőséggel mindenkinek annak mértékében kell élnie.

Aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát – figyelmeztet János apostol. A harag és a gyűlölet nem old meg semmit, csak megnehezíti az életet. Nem fogcsikorgatva kell megbocsátanunk, hanem nyílt szívvel, önmagunk gyarlóságait is elfogadva.

A világ kezdete, Káin és Ábel óta jelen van a diabolosz, a megosztó hatalma közöttünk. Emberi gyarlóságok szakítanak el egymástól, de ha egyetértve tudunk kérni, s beengedjük az életünkbe Urunkat, Jézust, ő valóban jelen lesz közöttünk, és egyesít bennünket.

Az iskolának nemcsak korszerű ismeretekkel kell felvérteznie a fiatalokat, hanem képessé kell tennie őket önmaguk legyőzésére, az erőfeszítésre, a szolgálatra. Ehhez a felnőttek hiteles példájára van szükség, megmutatni, hogy önzetlen szolgálattal értelmes és élhető az élet.

A kereszt nem csupán jel, hanem teher, megkötöttség, vállalás. Az önzés nem tesz boldoggá, csak a másokért élt élet. Együtt sírni a sírókkal, együtt örvendezni az örvendezőkkel, s az önzés média vezérelte kultúrája helyett építeni az önzetlenség, az odaadás ellentársadalmát.

Kemény beszéd ez, ki hallgatja? – fordult el a csalódott tömeg a csodatevő Jézustól, amikor arról kezdett beszélni, hogy a kenyér, amit ad, az ő teste a világ életéért. Vajon tudjuk-e követni a mellette kitartó apostolokat, hozzájuk hasonlóan alapjaiban változtatva meg az életünket?

Nem a közös jogrend, nem a közös védelmi rendszer, nem a közös gazdasági szervezet tesz bennünket európaivá, hanem az az értékrend, amely Szent István államszervező műve révén a mi örökségünkké is vált, s amit az elmúlt évtizedekben Európa-szerte oly könnyen elherdálnak.

Gyakran úrrá lesz rajtunk a kétely, reménytelennek látjuk a családunk, nemzetünk életét. Nehezen vesszük észre, hogy Jézus ma is jön felénk: Ne féljetek! Amikor ellenszél fúj, az igaz értékeket lesöprő világméretű vihar, bátran rá kell hagyatkoznunk a bennünket szolgálatára hívó Úrra.

A Balaton irtózik attól, ha át akarjuk formálni, ha nem óhajtjuk tudomásul venni az ő természetét. Talpra kellene állítanunk a világot, amit mi magunk állítottunk fejtetőre. Hol véletlenül, hol tudatosan. Mert úgy gondoltuk, hogy mi az urai vagyunk ennek a világnak.

A magaslatokról jobban át lehet látni a világot, az összefüggéseket. A három apostolnak jó volt a Tábor hegyén lennie, ahol fölsejlett számukra Jézus istenségének fénye. De le kellett jönniük, vállalva a tanúságtételt Isten Jézus Krisztusban megjelent jóságáról és emberszeretetéről.

Látszatértékeket próbál ránk erőltetni a világ, de a velünk született vágyat a teljesség után ezek nem csillapítják. Ne csodálkozzunk, ha a virtuális valóságon felnőtt nemzedékek nem találják a helyüket. Jézussal való személyes kapcsolatunk tudja megújítani az életünket.

Az emeritus tihanyi perjel kamaszkora vízi csatáit, horgászemlékeit idézi fel, a leírhatatlan balatoni csodák iránti modern kori érzéketlenséget és a tó különös gyarmatosítását fájlalva kívánja, hogy a Balaton ne váljon árucikké.