Életre szóló, életet szolgáló közösséghez tartozni a kereszt vállalása nélkül nem lehet. Isten országáért kilépve szűk körünkből, megszabadulva ösztönös önzésünktől válhatunk méltóvá Krisztushoz, aki nem megy el közömbösen a rászorulók mellett.

Jézus ügyének képviseletéhez egy elbizonytalanodott, érdekvezérelt világban meggyőződés kell és bátorság; szembeszállni azokkal, akik az ember lelkét pusztítják, kiszakítva múltjából, népéből, családjából, kultúrájából, vallási közösségéből, megfosztva jövőképétől.

Mintha megfoghatatlan átok ülne a világon; ellenségeskedés, pusztuló természet, kiábrándult, céltalan emberek. A feladat ma sem lehet más, mint Jézus idejében: világosságot vinni a halál árnyékában élők, reményt a reménytelenek közé, gyógyítani a betegeket, kiűzni a gonosz szellemeket.

Csak akkor lehetünk közösségben az élő Jézussal, ha magunk is az életet jelentjük másoknak, ha kenyérré őröl bennünket a múló idő. Enélkül meddő az életünk, önzésünk magunkba zár. Kenyeret kell adnunk az éhezőknek, és szellemi kincseinkből juttatni az igazságra szomjazóknak.

Minden létező az egy, igaz Isten teljességének része. Három Személye a közösségek ősmintája. Nem önmagamnak élek; nincs emberi élet egymásra utalt közösségek nélkül, amelyek továbbadják a megtartó hagyományt, a világ megismerésének tudományát, az együvé tartozás erősítő tudatát.

A soknyelvű, különböző kultúrájú nemzetek ma sem képesek egyetértésben élni. Oly sok testvérünk nélkülözi Jézus Krisztus barátságának erejét és vigasztalását. Az Úr cselekvésre szólít, hogy valamennyien részesülhessünk pünkösd csodájában: mindenki a maga nyelvén, érthetően hallja az örömhírt.

Jézus búcsúszavai útnak indítják az apostolokat; az Élet igéjének hirdetését kapták feladatul. Miután a Mester közvetlen jelenlétét már nem tapasztalhatták, a Lélek erejével elvitték az Örömhírt a föld végső határáig, életüket adva bizonyságul.

Sokan nem találják a helyüket a technikailag fejlődő, de emberségében egy helyben topogó világban. Létezem, de miért? Kiért? Aki meg akarja találni az életét, elveszíti azt; rajtunk múlik, hogy Jézus igéi szerint alakítjuk-e az életünket.

Időnként kockázatot, bizonytalanságot vállalva útra kell indulnunk. Ha van bennünk bátorság Jézus követésére, mások szolgálatára, akkor nem lesz értelmetlen az életünk. Krisztus szenvedéseiben részesülve szárnyaló szívvel járhatunk az ő parancsainak útján.

Jézus országának összetartó ereje nem a parancs, hanem a bizalom. A lelkipásztorok feladata, hogy utat mutassanak az embereknek, ismerjék és segítsék őket. Ne egy intézmény jogrendjét hirdessék; a Mester nem hagyományaink ápolgatását várja, hanem az élet radikális szolgálatát.

Két évezreden át, az emmauszi tanítványokéhoz hasonló találkozásról szóló tanúságtétel által, megszámlálhatatlan ember találkozott az Úrral, aki önmagát adta értünk. A Kenyérben és a Borban velünk marad a világ végezetéig, hogy akik hisznek benne, életet, szabadulást nyerjenek.

Jézus feltámadása fölülmúl minden emberi elképzelést. Szinte lehetetlen hinni abban, hogy a megfeszített, eltemetett Mester újra él, de Ő néven szólít, bátorít, bizonyságot kínál, átvezet a hitetlenség kísértésein és sötét éjszakáján. Létezésünknek célt, értelmet ad.