Jézus sokszor használ képes beszédet. Hallgatósága egyszerű emberekből áll, akiknek nem sajátja az elvont gondolkodás. Ő pedig szemléletes megfogalmazással tud nagyon mély gondolatokat közvetíteni nekik.

Jézus nem önmagáért él. Azok, akik arra vállalkoznak, hogy a követői legyenek, nem élhetnek önmaguknak. Csak a másokért való életnek van értelme. Az önzés bezár, elszigetel,

az önző ember nem találja önmagát sem. Pedig amikor úgy gondolja, hogy megszerez mindent, amit csak lehet, nem törődve másokkal, falakat épít maga köré,

és kilátástalanná válik az élete.

Pásztor és bárány: nagy ritkán láthatunk még juhnyájat legeltető pásztort. Aki gyakran járt Erdélyben, még találkozhatott ezzel a látvánnyal. Birkanyáj, nem messze tőle botjára támaszkodó pásztor.

Kitartás, hűség nélkül képtelenség ott állni (a szerző fotói)

 

Nyáj és pásztor összetartozik. Lehet valaki pásztor úgy, hogy fizetett munkát vállal, de ezt hosszú ideig pusztán csak pénzért lehetetlen végezni. Ha nem szereti a munkát, ha nem él együtt a rábízott nyájjal, előbb-utóbb ott fogja hagyni. Látszólag egyszerű, sőt sokszor semmittevésnek tűnik, amit a pásztor tesz. Csak áll, mintha nem is nézne semerre. De kitartás, hűség nélkül képtelenség ott állni.

Ha nem találná örömét abban, hogy együtt lélegzik a természettel, már régen másutt lenne.

Sokan ismerik a történetet, hogy a neves színész, akinek görögkatolikus pap volt az édesapja, abban az időben jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, amikor még nagyon megnézték, kinek mi a származása. Voltak csoportok, amelyek osztályidegennek számítottak. A vallásosak különösen is. Az apja foglalkozása rovatba beírta: pásztor. Igen, nem füllentett: lelkipásztor…

Ti adjatok nekik enni!

 

Jézus mondja: szánom a tömeget, olyanok, mint a pásztor nélküli nyáj. (Mk 6,34) Elcsigázottak, éhesek. A tanítványok figyelmeztetik, bocsássa el őket, hadd vegyenek maguknak élelmet. Jézus azonban határozottan mondja: Ti adjatok nekik enni!

A pásztor törődik a rábízott juhokkal. Tápláló mezőre vezeti őket, miként a Zsoltáros mondja: Az Úr az én pásztorom, ínséget nem kell látnom. (23. zsoltár)

Bensőséges kapcsolatról van szó. Kölcsönös ismeretről. A juhok figyelnek a pásztor hangjára, a pásztor pedig ismeri a juhait.

Ínséget nem kell látnom

 

Amikor Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy ti adjatok enni a fáradt embereknek, tulajdonképpen azt a feladatot bízza rájuk, ami a pásztoré. Törődni az emberekkel. Mert éhezik és szomjazzák az igazságot. Elcsigázottak. Kimerültek.

Gondoljunk csak a mai időkre, a körülöttünk lévő emberekre. Mennyien vannak, akik kilátástalannak érzik a sorsukat. Milyen sokan értelmetlennek érzik az életüket. Mennyien vannak, akik éheznek. Nemcsak a fizikai éhségre gondolok: bár vannak a világon nagyon sokan, akik éheznek. Egyes számítások szerint több mint negyedmilliárd ember éhezik. Naponta huszonnégyezer ember hal éhen, miközben az úgynevezett fejlett világban a túltápláltság komoly egészségügyi kockázatot jelent. Gondolnunk kell a szellemi alultápláltságra is: majd egymilliárd ember nem tud írni és olvasni.

Gondolnunk kell az érzelmi éhínségre is: a világon átlagosan minden negyedik családból hiányzik az egyik szülő.

A gyermeknek pedig ösztönös vágya, hogy biztonságos családban éljen.

Biztonságos családban éljen

 

Bár Jézus tudja, hogy „kisded nyáj” az őt követők csoportja, mégis határozottan az egész világra küldi tanítványait az örömhírrel, az Isten országának örömhírével. A szinte lehetetlen feladattal: Ti adjatok nekik enni!

Hol vannak az örömhírvivők? Találkozunk-e biztos lábon álló pásztorokkal, akik törődni tudnak a rájuk bízott emberekkel? Sokszor azt látjuk, hogy

maguk a pásztorok is elcsigázottak, fáradtak, reményvesztettek.

Egyre többször nem látunk pásztort a rászorulók mellett.

A pásztort erősíteni tudja, ha érzi, ha látja, hogy szolgálatára szükség van. Nem csupán arra van szükség, hogy a pásztor szolidáris legyen a rábízottakkal: fordítva is áll. Kell, hogy megbecsüljék a pásztori szolgálatot.

Mondjuk ki nyíltan: a közvélemény előtt nincs becsülete a papságnak. Általánosító ítéletekkel találkozunk széltében-hosszában. Hírértéke a botránynak van, az elkötelezett, odaadó szolgálat nem érdekli a véleményformálókat.

Jézus tisztában van azzal, hogy az Atyától kapta a küldetést. Tanítványai kell, hogy szívükbe véssék: Jézus küldi őket a szolgálatra.

Az Istennel való személyes kapcsolat nélkül nem lehet vállalni a szolgálatot.

A kapcsolatot pedig ébren kell tartani.

Hadd legyek személyes: hat évtizedes papi szolgálat nehézségeit elhomályosítják azok az élmények, amikor az ember megtapasztalhatta, hogy gazdájának akaratát teljesítve csodák történnek. Emberi életek tisztulnak ki, reménytelenségben élők számára a legváratlanabb pillanatban felragyog az élet világossága. Kell, hogy a pásztor tudja, mi az, ami valóban életet táplál, szomjat csillapít. S arra is szükség van, hogy maga a pásztor is igyon a tiszta forrásból.

Felragyog az élet világossága

 

Jézus mondja: ismerem enyéimet, enyéim is ismernek engem. Jézus pásztori szolgálatát az egyház folytatja. Az a közösség, amelyik az ő nevében formálódik. Ferenc pápa mondja az egyházról: „szívesebben látok olyan Egyházat, amelyet baleset ért, amely megsebesült és bepiszkolódott, miközben kiment az utcákra, mint olyan Egyházat, amely belebetegedett a zártságba és a kényelembe, mert a saját biztonságához ragaszkodott.” (Az evangélium öröme 49. pont)

Amikor Jézus példázatát olvassuk a pásztorról és a bárányról (Jn 10,11–18), vegyük észre: minden emberi közösségnek szüksége van odaadó vezetőkre. De azt se felejtsük el, hogy

az igazi pásztor nem fizetett béres. Nem is a meggazdagodás a célja.

Küldetése és hivatása egyszerűen csak az élet szolgálata. Ez pedig az elképzelhető legnagyobb feladat és kihívás. Ezt a feladatot csak odaadással, elkötelezetten, önzetlenül lehet vállalni. Úgy, hogy személyes kapcsolatban vagyok azzal, aki elhívott és aki küldött. Csak így érdemes. Így lesz rajta az Isten áldása.