Jézus megtisztítja a templomot. Kötelekből font ostorral kergeti ki az árusokat. Indulatos, felháborodott: Atyám házát ne tegyétek vásárcsarnokká! (Jn 2,13–25)
Az evangélisták Jézus indulatairól, érzelmeiről ritkán beszélnek. Egy alkalommal megsiratja a várost, Jeruzsálemet. Majd az Olajfák hegyén, az utolsó vacsora után halálfélelem vesz erőt rajta. Máskor mintha kicsit távolról figyelné a történéseket. Amikor azonban
a templomban árusokat, pénzváltókat lát, haragra lobban, felháborítja, amivel találkozik. Nem szabad vásárcsarnokká tenni a templomot.
Az Isten háza szent!
Korunkban kiveszett az érzék a szent iránt. Semmi sem szent már. És mindenből üzletet lehet csinálni. A pénz uralma mindenek felett… Mintha a pénz határozná meg az életet.
Veszélyes dolog a pénz. Sokan úgy gondolják, hogy pénzzel mindent el lehet érni. Boldogságot, szerelmet, hatalmat, befolyást, kapcsolatokat. Jézus figyelmeztet: senki sem szolgálhat két úrnak, az Istennek és a mammonnak. (Mt 6,24) A pénz veszélyes eszköz. Ferenc pápa figyelmeztet: Az a gazdagság, amelyik nem szolgál, az gyilkol.
A pénznek szolgálnia kell, nem kormányozni.
(Vö. Ev. Gaudium 57.)
Jézus a kőből épült szent helyről kergeti ki a pénzváltókat, az árusokat. Arról a helyről, ahová kötelessége elzarándokolni minden hívő zsidónak.
Akinek volt alkalma elzarándokolni Jeruzsálembe, láthatta, hogy a lerombolt templom nyugati falánál, amelyet Siratófalnak neveznek, nagy felirat figyelmezteti a látogatókat, hogy szent ez a hely. Az Isten jelenlétének a helye.
Bár a végtelen Istent nem lehet falak közé szorítani, hiszen
az Isten mindenütt jelen van, mégis vannak kiemelt, fontos helyek, amelyek figyelmeztetik az embert az Isten valóságára.
Szent helyek, égre mutató tornyokkal, elcsendesedésre, magunkba tekintésre késztető belső terek, ívek, oszlopok. Nemcsak a zarándokokat vonzzák ezek a helyek. Jönnek a kereskedők, az árusok, akik az üzlet lehetőségét látják: emléktárgyak, kegytárgyak, füzetek, mindenféle csecsebecsék a szent hely képével… és még sok minden más.
A szent helyek figyelmeztetik az embert az Isten valóságára
Nagy a kísértés, hogy a szent hely, az Istennel való találkozás kiváltságos szentélye üzleti vállalkozássá váljék.
A pénz a világon mindenütt veszélyes kísértés. Egy szent helyet, egy épületet, egy templomot fenn kell tartani, gondozni kell, takarítani, világítani, karbantartani: ez mind pénzbe kerül. Vigyázni kell rá, őrzőkre van szükség: a munkásokat meg kell fizetni. De józanul
figyelni kell a felelősöknek, ne váljék üzletté, ne tegyük vásárcsarnokká azt, ami szent.
Jönnek kíváncsi turisták is, akiket nem a hitük vonz ezekre a helyekre. Nem sokban különbözik számukra egy kalandparktól a szent helyek sokféle látnivalója. Nem mindegy, mivel találkoznak: zsibvásárral vagy olyan környezettel, amely arra készteti őket, hogy elcsendesedjenek, eltűnődjenek: „ez a sok szépség mind mire való”. (Babits Mihály)
Nem mindegy, mivel találkoznak a turisták, akiket nem a hitük vonz ezekre a helyekre
Összeszorul a szívem, elkeseredem, amikor látom a szentföldi szent helyeken tolongó, egymást szinte taposó tömeget, és az ott szolgálatot teljesítő szerzeteseket. Hogyan tudnak igazi lelki élményt kapni ezek az emberek?
Nagy baj van akkor, ha az emberben lévő vallásos érzésből bárki üzletet akar csinálni. És semmiben sem különbözik ettől, hogyha bárki arra használná föl a politikai hatalmát, hogy beleavatkozzon a hívők vagy a keresők szent helyeinek az életébe.
Nemzeti kincs mindenütt a világon a megszámlálhatatlan építészeti, művészeti érték, ami az idők folyamán, évszázadok alatt felépült. Közös tulajdona ez az országoknak. Meg kell őrizni, fenn kell tartani.
Akkor sem volna szabad lerombolni, ha senki nem látogatná, mert hozzátartoznak ezek a szentélyek egy nemzet közös múltjához.
Elnéptelenedő kicsiny falvak szentegyházai tanúi a történelemnek. Kincsek. Nem csupán műemlékek. Lelkük van.
Kicsiny falvak szentegyházai nem csupán műemlékek, lelkük van
A vallás nem lehet üzleti vállalkozás. És fordítva is igaz: pénzzel nem lehet vallásosságot teremteni. Lehet segíteni intézmények működését, amelyeket vallási közösségek, egyházak tartanak fenn. Lehet, sőt kell támogatni iskolák, kórházak, kulturális intézmények, múzeumok működését: ezek olyan tevékenységek, amelyek a köz javát szolgálják, függetlenül attól, hogy valaki vallásos-e vagy sem. De
a vallási élet, az Istennel való személyes kapcsolat túl van mindenen, ami pénzzel megfizethető.
És nem telepedhet rá ennek a világnak anyagiassága. S ha mégis ez történne, a kötélből indulatosan ostort fonó Jézus kiűzné ennek a világnak pénzváltóit és galambárusait a szent helyek környékéről is.
Van a templom megtisztításáról szóló evangéliumi beszámolónak egy másik üzenete is. Pál apostol figyelmeztet bennünket: „Isten temploma szent, s ti vagytok az.” (1Kor 3,16) A kőből épült templomnál fontosabb az élő kövekből felépülő szent egyház. Péter apostol pedig így biztat:
„magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá…”
(1Pét 2,5) Állandóan törekednünk kell arra, hogy ne legyen bennünk semmi, ami kivetésre való. Engedjük be az életünkbe az Istent, életünk Urát. Távolítsunk el mindent, ami megköt, gátol, ami elvonja figyelmünket a följebbvalókról. Tartsuk tisztán a mi saját szentélyünket, ahová az Úr be akar térni, hogy velünk legyen, hogy értelmet adjon az életünknek. Ezt mondja Jézus: „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn 16,23)
Meg kell tisztulnunk. Ez nem egyszerűen jámbor felszólítás. Élet és halál kérdése. Túlmutat az egyes ember személyes életén. Meg kell tisztulnia az egész társadalomnak.
