A Jézus halála, sírba tétele után olyan dolgok történtek, amire senki nem számított. Megmondta ugyan előre, hogy be fog következni az ő szenvedése és kereszthalála, s azt is megmondta, hogy a harmadik napon feltámad. Legyőzi a halált. De amikor bekövetkezett, amit előre megmondott, úgy látszott a tanítványainak, hogy összedőlt a világ. Vége mindennek.

Bíztak ugyan benne, de hinni nem tudtak.

A hit sokkal több, mint a bizalom, a barátság, több, mint a mester és tanítvány életet formáló kapcsolata.

Úgy látszott, vége mindennek (a szerző fotói)

 

Sokan és sokat beszéltek arról, mi is a hit.

A hit nem tanítás, annál sokkal mélyebb, az embert létezésében érinti meg.

Voltak sokan, akik úgy gondolták, azért olyan a kommunizmust átvészelt magyar társadalom, azért van annyi feszültség, gond, betegség, mert a fiatalok nem tanultak hittant. Be kell vezetni a hittant az iskolákban, el kell magyarázni a tízparancsolatot, és meg fog változni a világ. Vissza kell adni az egyházaknak az elvett iskolákat, és rend lesz a társadalomban.

Az élet ennél sokkal bonyolultabb. Nem nagyon szoktunk arra gondolni, hogy azok, akik az ötvenes–hatvanas években az országot irányították és alsóbb szinteken is vezető pozícióban voltak, és tagjai voltak a Magyar Dolgozók Pártjának vagy a Magyar Szocialista Munkáspártnak, akik kiszolgálói voltak egy mindent maga alá gyűrni szándékozó ideológiai egyeduralomnak, szinte kivétel nélkül jártak iskolai hittanra.

A kommunista párt vezetőinek többsége is járt hittanra...

 

Ne értsen félre senki: nem arról beszélek, hogy nem fontos az iskolai hittan. Csupán azt szeretném világossá tenni, hogy a hit sokkal több, sokkal mélyebb titok, mint az az ismeretanyag, amit ésszel és szorgalommal el lehet sajátítani. Nem a hittanóra tesz bárkit is vallásossá. Valami más is kell még hozzá.

Az apostolok – mondhatjuk így:

első kézből, magától Jézustól hallottak a teremtő, a gondviselő, az irgalmas, a tékozló fiút is tárt karokkal hazaváró atyáról.

Közvetlenül Jézustól hallottak az élet kenyeréről, amikor Jézus azt mondta: a kenyér, amit adok, az én testem a világ életéért. Kemény beszédnek tartották. Ki fogadhatja el? – fogalmazták meg a véleményüket.

Hallottak a mezők liliomairól, az ég madarairól, csodálkozva voltak tanúi, hogy ahol Jézus megjelent, ott megváltozott a világ.

De hogy Jézus föltámadjon a halottak közül, azt egyikük sem hitte el.

Tapasztalásra volt szükségük. Arra, hogy találkozzanak azzal a Jézussal a sírba tétel és az üres sír élménye után, akivel együtt járták Galilea és Júdea útjait. (Lk 24,35–48)

Viharos tengeren hajózók...

 

Az evangélisták szükségesnek érezték, hogy a Lélek indítására leírják, amit láttak, hallottak, amit közvetlenül megtapasztaltak. Arról, hogy az élet megjelent, arról, hogy a világosság a sötétségben világít, csak a feltámadás utáni találkozások bizonyságot adó megtapasztalása után tudtak beszélni. Nem riporterként kísérték Jézust azok, akiket maga mellé hívott. De tanúi voltak mindannak, amit Jézus tett. És

tanúi voltak annak is, hogy akit megfeszítettek, újra él.

Amiként korábban a viharos tengeren hajózók megtapasztalták, hogy a szél és a víz is engedelmeskedik neki, és ahogy a viharos tenger lenyugodott, ők is megnyugodtak. Igaz, csak egy időre. Addig, amíg be nem következett a számukra elképzelhetetlen vég. Az a vég, amiről elképzelni senki sem tudta, hogy ezzel nem ért véget a történet. Az a vég, amelyet végül is az élet teljességére nyíló föltámadás követett.

Nem ért véget a történet, a föltámadás következett (a csempeszkopácsi templom kaputimpanonja )

 

Emberi ésszel felfoghatatlan. Mert felfogni csak a végességet vagyunk képesek. A végtelen azonban felülmúl minden emberi erőfeszítést. A végtelent legföljebb megsejtjük. De felfogni nem vagyunk képesek.

Az apostolok találkoznak a feltámadt Úrral. Nem csupán Tamás, a kételkedő. A többiek is, a félve-remegve, zárt ajtók mögött tehetetlenül várakozók is. És

a találkozás változtatja meg az életüket. A közvetlen megtapasztalás. Jézus bátorító kijelentésének befogadása: Ne légy hitetlen, hanem hívő!

Merem-e rábízni az életemet? Tudnom kell, ami tudható. De ez az élethez még kevés. Bizalomra van szükség, ráhagyatkozásra. Hitre. Hitre, amit kívülről kikényszeríteni senkiből sem lehet. A hit szabad döntés. Ajándék. Kegyelem.

A hit nem zár be magamba. Jézus üzenete az emberek szolgálatát kívánja meg a tanítványoktól. Az élő Jézus az élet szolgálatát kéri mindannyiunktól. A velünk közösséget vállaló Jézus közösségvállalást kíván, amikor az emberek közé küldi a tanítványokat az élet üzenetével.

A hit nem zár be magamba

 

Egy neves teológustól idézem a következő sorokat: „Őrá, a Megfeszítettre és Élőre tekintve képes az ember a mai világban is arra, hogy ne csupán cselekedjen, hanem szenvedjen is. Ne csak éljen, hanem meghaljon is. És számára ott is fölragyog az értelem, ahol

a tiszta értelem csődöt mond, csődöt mond az értelmetlen szükségben és bűnben. Így a Jézus Krisztusba vetett hit békességet ajándékoz Istennel és önmagammal,

ugyanakkor nem fordul el a világ problémái elől. Az embert igazán emberivé teszi, mivel igazán köze van az emberhez: a végsőkig nyitott a másik számára, akinek éppen őrá van szüksége: nyitott a »felebarát« számára. – Miért legyek keresztény? A választ a következő rövid meghatározásban foglaljuk össze: Jézus Krisztus követésében az ember a mai világban valóban emberként tud élni, cselekedni, szenvedni és meghalni: boldogságban és szerencsétlenségben, életben és halálban, az Isten kezében és segítve az embereket.” (Hans Küng: Christ Sein, 594.)

 

Nyitókép: Tiziano: Az emmauszi tanítványok