Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Pápai Tanácsa korábbi elnöke szerint Küng nézetei számos ponton, például a fogamzásgátlás, az asszisztált öngyilkosság vagy a nők pappá szentelése terén különböztek a hivatalos katolikus tanítástól, de a fő nézeteltérés a pápai tévedhetetlenség elutasítása volt.
Kasper szerint teológiai nézetkülönbségeik ellenére emberileg mindvégig „egyenes és békés” kapcsolatban maradtak egymással. Küng kemény kritikus volt és néha igazságtalan, de a szíve mélyén mindig az egyházban maradt, és soha nem gondolt arra, hogy elhagyja azt, még ha viselkedése nem is volt mindig olyan, mint egy katolikusé. A legjobbat kívánta tenni az egyház érdekében, a megújulását akarta elősegíteni, azonban túl messzire ment, a doktrínától elszakadva saját teológiát dolgozott ki.
Felix Gmür bázeli püspök, a Svájci Püspöki Konferencia elnöke szerint Küng minden kritikája ellenére „az egyház szerelmese volt”. Megújult egyházat akart, a mai emberek számára. Olyan egyházért harcolt, amely az élet valóságával foglalkozik. Keresztény egyházat és keresztény hitet szeretett volna, és olyan keresztényeket, akik meghallgatják egymást, akikkel beszélgetni lehet, akik Istenbe vetett bizalmukból élnek, akik a többi hívővel együtt szolgálják a békét.
A Vigilia főszerkesztője, Görföl Tibor szerint Küng úgy vélte, a szabadságnak megalapozott ismereteken, tudáson, beható kutatáson és tájékozódáson kell alapulnia. A II. vatikáni zsinat meghirdetése után nyomban programadó könyvet adott ki a zsinat által taglalandó kérdésekről. Avery Dulles 1962-ben úgy nyilatkozott, hogy a zsinat előkészítését szolgáló teológiai munkák közül Küngé a legértékesebb és legátfogóbb. A zsinat munkájából is kivette a részét, a Lumen gentium konstitúció megszületése például elképzelhetetlen lett volna nélküle.

A legnagyobb vitát Küngnek a pápai tévedhetetlenségről 1970-ben írt könyve váltotta ki.

Ebben a kérdésben Karl Rahner SJ is szembefordult Küng álláspontjával, akitől végül 1979-ben megvonták a katolikus teológia tanításának engedélyét. Ettől kezdve a tübingeni egyetem ökumenikus kutatóintézetét vezette, amely jogilag egyik felekezethez sem tartozott. Békefy Lajos szerint „Krisztushoz kötődő és Őt felmutató tanszék volt az övé”. 
Küng sikerének kulcsa „valamiféle egyoldalú felszínesség” volt, jelenti ki nekrológjában Görföl Tibor. A keresztény egzisztenciáról kiadott könyvét annak idején százötvenezren vették meg, míg más, mély és súlyos (például a Hegel krisztológiájáról szóló) könyvei soha nem váltak népszerűvé. Tetszést akkor tudott aratni, amikor úgy próbálta közel vinni a kereszténységet a „modern” emberhez, hogy fontos összetevőit zárójelbe tette.
Kasper bíboros elfogadhatatlannak találta, ahogyan Küng időnként XVI. Benedek pápáról beszélt, akivel annak idején szakértőként közösen szolgáltak a II. vatikáni zsinaton. Amikor XVI. Benedek 2005-ben Castel Gandolfóban magánkihallgatáson fogadta Küngöt, mindketten jobbnak látták, ha nem érintik a vitatott tanbeli kérdéseket. Beszélgetésük két olyan téma körül forgott, amely a kilencvenes évek elejétől különösen foglalkoztatta a tübingeni professzort: az egyik a világethosz terve, a másik természettudomány és hit kapcsolata. 
Az előbbi hatalmas projekt Hans Küng legismertebb vállalkozása. A világvallások közötti békét és párbeszédet nemcsak a vallások beható tanulmányozásával akarta támogatni, de azzal is, hogy minden vallás számára elfogadható etikai elveket fektet le. XVI. Benedek igen nagyra tartotta az alapvető emberi értékek újfajta megvilágítására irányuló küngi törekvést, amely javarészt összhangban is állt saját pápasága alapszándékával.
Vértesaljai László jezsuita szerint Hans Küng a zsinat után mély vallástörténeti kutatásokat folytatott és főként az ábrahámi vallások közös pontjait kereste. Az ő világethosza nem elvont tan, elsősorban a nagy világvallások közös pontjait hangsúlyozza. XVI. Benedek szerint Küng erőfeszítései – a párbeszéd útján – hozzájárulnak az emberiség lényeges morális értékeinek elismeréséhez. 
Kasper bíboros úgy emlékezik Küngre, mint aki mindig készen állt a beszélgetésre és vitákra, és tudta, hogyan kell a vallásról beszélni azoknak, akik nem katolikusok, vagy eltávolodtak az egyháztól. Küng fő érdemének tekinti, hogy 

közérthető teológiai írásai sok embernek segítettek megtalálni a hitet, vagy megmaradni az egyházban. Úttörője volt az ökumenizmusnak és a vallások közötti párbeszédnek is.

Világvallások etikája című könyvében kijelentette: „Nincs esélyünk a fennmaradásra világethosz nélkül”, „Nincs világbéke vallásbéke nélkül”, s „Nincs vallásbéke a vallások közötti párbeszéd nélkül”. A posztmodern emberiségnek közös értékekre, célokra, ideálokra, víziókra van szüksége. Ahogy a népek, kultúrák, vallások sokféleségében mégis létezik egyetlen alapjog, úgy léteznie kell a divergáló erkölcsi sokszínűségben is egy közös „világethosznak”. 
Papp Miklós görögkatolikus morálteológus szerint ez nem a vallások keveréke, s célja nem az etikai minimalizmus, hanem a közös, univerzális értékek tudatosítása. Küng mozgalma nem várt sikert hozott, ami jelzi a vallások találkozásának vágyát, jó szándékát, valamint a valóban létező közös értékeket. A Világvallások Parlamentje 1993-ban számtalan vallás képviselőjével elfogadta a Világethosz Nyilatkozatát. Négy alapelve, amelyet minden vallás elfogad: az erőszakmentesség kultúrája, a szolidaritás, a tolerancia, valamint a férfi és nő egyenjogúsága.
Hans Küng élete alkonyán megbékélt a Vatikánnal. Ferenc pápa 2020 nyarán arra kérte Kasper bíborost, adja át neki üdvözletét és áldását a „keresztény közösségben”. Kasper szerint „Hans nagyon örült. Fontos volt számára. Most megbékélve érezte magát az egyházzal és Ferenc pápával.” Halála után azonban nincs értelme Küng hivatalos rehabilitálására eljárást indítani. Kasper szerint: „Más ítélet vár ránk.”