Utazás előtt gyakran halljuk a kérdést: elkészültél? Induljon az ember hivatali útra, családi látogatásra, ismerősök, barátok felkeresésére vagy akár szabadságra, pihenni: Készen vagy? Elkészültél? Felkészültél?

Utazás előtt (a szerző fotói)

 

Ugyanígy kérdezzük, amikor vendéget várunk: rendben van minden? Készen vagyunk? Kész vagyok? A vendég általában bejelentkezik. Aki találkozni akar velem, küld egy üzenetet, fölhív telefonon, levelet ír. Bejelenti. Számíthatok rá. S ahogy megbeszéltük, megszólal a csengő – vagy újabban a telefon: itt van,

jó, hogy megérkezett! Vártam rá!

Évek óta nem láttuk egymást…

Vannak kellemetlenebb látogatások. Váratlanul megérkezik az adóellenőr. Vagy az élelmiszer-biztonsági felügyelettől megnézik az éttermet, a konyhát, a raktárt. Vajon rendben van-e minden?

Hányszor tapasztaltuk alighanem mindannyian a vizsgadrukknak nevezett furcsa érzést. Számot kell adni arról, amit megtanítottak: vajon megtanultuk-e? Átmegyünk-e a vizsgán? Aztán ahogyan múlnak az évek, úgy következik egyik vizsga a másik után. A legtöbb már nem hivatalos. Nem adnak bizonyítványt. Újra és újra kihívásokkal kell szembenéznünk, nehéz helyzetekben kell helytállnunk. Emberségből kell vizsgáznunk.

Átmegyünk-e a vizsgán?

 

Balassi Bálint írja, megtanultuk az iskolában:

 

„Az jó hírért névért s az szép tisztességért

ők mindent hátra hadnak.

Emberségről példát, vitézségről formát

mindeneknek ők adnak.”

(Egy katonaének – A végek dicsérete)

 

Ajándékba kaptunk egy kincset, az életünket, amely titkokkal van tele. Csodálkozunk. Keressük az életünk értelmét. Keressük a célját. Ahhoz, hogy célba érjünk, szabadságra van szükségünk.

Nem hagyhatjuk, hogy fölösleges vágyak, értelmetlen kísértések eltérítsenek az útról.

Világosan ki kell jelölni a célt, meg kell válogatnunk az eszközöket, amelyek segítenek, hogy célba jussunk. Jézus az Isten gyermekeinek szabadságára hívja követőit. Szabad vállalásra. Elköteleződésre. Szolgálatra. Ez ad értelmet az életnek.

Ahogy múlnak az évek, úgy döbben rá az ember, mennyi minden fölösleges terhet cipel magával. Amiről azt gondoltuk, hogy nélkülözhetetlen, egyszerre csak értelmetlen nyűggé válik. A birtoklás vágya ösztönösen ott él minden emberben. De újra és újra fölmerül a kérdés: mi az, aminek valóban értéke van, mi az, ami valóban szükséges.

Ahogy múlnak az évek...

 

Vannak, akik belevetik magukat a munkába. Annyira, hogy észre sem veszik, hogy közben elszálltak az évek, évtizedek. S ott állnak magukban, a nyugtalanító kérdéssel: mi értelme volt az egésznek? S nehezen válaszolnak, tulajdonképpen miért is éltek.

Vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy hatalomhoz jussanak. Hogy mások fölött rendelkezhessenek. Akár olyan áron is, hogy másokat eltipornak, megaláznak – vannak helyek a világon, ahol a hatalom érdekében a gyilkosságtól sem riadnak vissza. A „karaktergyilkosság” pedig jelen van a mindennapi életünkben.

Amíg élünk, feladatunk van ezen a földön, aminek lényege: emberibbé tenni az életet.

Előbb-utóbb rádöbbenünk, hogy ehhez a mi erőnk kevés.

Az apostol írja: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak.” (Jak 1,17)

Emberibbé tenni az életet

 

Feladatot kaptunk mindannyian. Nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét – írja Szent Pál Timóteusnak (2Tim 1,7). Így, ebben a szellemben kellene élni az életünket. Nem élhetünk rettegésben: örömre, szeretetre vagyunk teremtve mindannyian. Ha valóban átjár bennünket az Isten szent Lelke,

félelem nélkül járhatjuk az utat, amelyet az Isten kijelölt számunkra.

Nem tudjátok sem a napot, sem az órát: ez így rendeltetett az ember számára. (Mt. 25,14.) Az elköteleződésre nem a jövőben, hanem most van szükség. Mert mindannyiunk számára megadatott a mai nap lehetősége. Most kell megtennünk, amire képesek vagyunk. Ha fölösleges terheket cipelünk, most kell megszabadulnunk tőlük, nem várhatunk. Amit ajándékba kaptunk, azt most kell kamatoztatnunk, nem pedig majd, valamikor… A kihívásokkal, a feladatokkal most kell szembenéznünk. A körülöttünk lévő világot most kell emberibbé formálnunk, nem valamikor máskor, és nekünk, nem pedig másoknak.

A magunk lelkiismeretével mindennap nekünk kell elszámolnunk, nem pedig a mások lelkiismeretét vizsgálnunk.

Jézus boldognak mondja azokat, akiket az Úr érkezése ébren talál. (Lk 12,35–40) Boldogságra születtünk. Arra, hogy szebbé tegyük a világot. Azt a világot, amit az emberi gonoszság újra és újra lerombol. Azt a világot, ami az Isten jó teremtése, s amit sátáni erők ismét és ismét élhetetlenné tesznek. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mondja Jézus. (Mt 5,6)

Isten jó teremtésének rendje

 

Boldogok lehetünk, ha elfogadjuk az Isten jó teremtésének rendjét, és minden erőnkkel arra törekszünk, hogy megőrizzük azt. Egy szétesőben lévő világban az egység munkálóinak kell lennünk. Az életet nem tisztelő világban az élet őrzőinek kell lennünk. Egy gyűlölettel telt világban

a békesség, a testvériség, a közösségteremtés és közösségőrzés hiteles képviselőinek kell lennünk.

Eljön az Úr. Bármikor eljöhet. A válasszal készen kell lennünk. A találkozást nem kerülheti ki senki. Rajtunk áll, hogy az evangéliumban szereplő boldog szolgák módjára találkozunk-e vele. Készen a találkozásra.

 

Nyitókép: Jan Luyken: A hűséges és bölcs szolga (forrás: Phillip Medhurst, FAL, Wikimedia Commons)