Jézusnak határozott üzenete van az emberekhez. Közvetlenül találkozik velük és tanítja őket. Tudja, hogy kivétel nélkül mindenki boldogságra vágyik.

Máté evangéliumában a boldogsággal kapcsolatban nyolc kijelentést találunk. Lukács evangélista négy boldogmondást foglal írásba, amelyeket négy fenyegető kijelentés követ. Jaj nektek! – mondja Jézus.

Jaj a gazdagoknak, a jóllakottaknak, a nevetőknek, a tekintélyükben tetszelgőknek.

(Lk 6,17,20–26)

Érdemes először a jaj-mondásokat sorra vennünk. Rossz volna talán a gazdagság? Rossz volna, ha van mit enni? Rossz a jókedv? Rossz lenne a tekintély?

Tévednek, akik úgy gondolják, hogy a gazdagság betöltheti az életüket (a szerző fotói)

 

Másról van szó. Azok, akik úgy gondolják, hogy a gazdagság betöltheti az életüket, súlyosan tévednek. Jaj nekik. Akik úgy gondolják, hogy elegendő az eszem-iszom, ugyancsak nagyot tévednek. Akik úgy gondolják, hogy a pillanatnyi öröm betölti az életet, nagyot csalódnak, mert az öröm elillan. S jaj azoknak, akik a tekintélyben, a hatalomban látják emberségük kiteljesedését. Csalódni fognak.

Jaj azoknak, akik úgy gondolják, hogy az ideig-óráig tartó dolgok jelentik a teljességet. Súlyosan

tévednek mindazok, akik a végest végtelennek tekintik, akik abszolutizálják azt, ami relatív.

Sosem találják meg a boldogságukat. Pedig mindannyian boldogságra szomjazunk. Ürességet tapasztalunk az életünkben, s szeretnénk, ha a bennünk lévő űrt, hiányt betöltené valami.

 

Ne gyűjtsetek kincseket

 

Boldognak mondja Jézus a szegényeket. Nem a szegénységet dicséri, nem a nélkülözést, hanem azt az embert, aki nem az ideig-óráig tartó gazdagságban látja az élete értelmét. Ne gyűjtsetek kincseket, figyelmeztet máshol. Olyan kincsekre törekedjetek, amelyeket a moly nem rág meg és a rozsda nem emészt. Arra is figyelmeztet, hogy nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába.

Nem a gazdagsággal van a baj, hanem azzal a móddal, ahogy az emberek az anyagi javakkal bánnak.

A gyűjtés, a felhalmozás sokaknak örömöt okoz, sőt el is vakítja az embert: lám, mi mindennek vagyok a birtokosa.

Jézus nem a szegénységet, a nélkülözést dicséri

 

De minden vagyon egyik pillanatról a másikra semmivé válhat. Jöhet egy természeti katasztrófa, jöhet egy gazdasági csőd, és oda van minden. S akkor értelmetlenné válik az embernek az élete? Sokan vannak, akik a birtoklásvágy foglyai. Nem tudnak betelni, mindig többet akarnak birtokolni, s közben nem jut idejük arra, hogy éljenek.

Az ember boldog lehet a szegénység ellenére is. Mert

valami más jelenti a boldogságot, nem a birtoklás.

Boldognak mondja Jézus azokat, akik most éheznek. Talán értékesnek tartja Jézus a nélkülözést? Szó sincs róla. Csupán arra figyelmeztet, hogy nem az teszi boldoggá az embert, ha megvan látszólag mindene. Jézus nem divatos életvezetési tanácsokkal látja el hallgatóit. Sokkal többről van szó. Az élet értelmére szeretné rádöbbenteni az embert.

Nem az teszi boldoggá az embert, ha megvan látszólag mindene

 

Az ember kapcsolatairól van szó. Vajon felismeri-e az ember létezésének igazi forrását? Vajon rádöbben-e arra, hogy

nem mindegy, mihez kötődik? A vallás lényege a tiszta kapcsolat az élet forrásához és céljához.

Latinul religiónak mondják a vallást. Az igazi vallásosság tulajdonképpen nem más, mint a világhoz, a valósághoz, az Istenhez való tiszta kapcsolat.

Hogy mi is az igazi boldogság, sokan sokféleképpen gondolkodnak róla. Biztos, hogy sokat számít, egészségesek vagyunk-e, megvan-e a mindennapi kenyerünk, van-e földél a fejünk fölött. De nagyon érdekes és elgondolkoztató a tény, hogy

az embert igazán boldoggá az tudja tenni, ha nem önmagáért él.

Az önző ember ideig-óráig lehet elégedett, de előbb-utóbb megtapasztalja, hogy önmagába zártan meglehet ugyan szinte mindene, mégis valami nagyon lényeges hiányzik neki: hiányzik a boldogság.

Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, szükséges a testi-lelki egyensúly – úgy szokták mondani, hogy a jól-lét. De ezt az egyensúlyt nem a birtoklásban találjuk meg.

Az egyensúlyt nem a birtoklásban találjuk meg

 

Tolsztoj elbeszélését, A cár és az ing című tanmesét bizonyára sokan ismerik. Beteg volt a cár, nem volt, aki meggyógyítsa. Birodalma felét is odaígérte annak, aki képes arra, hogy segítsen rajta. Valaki bölcs azt tanácsolta, hogyha találnak valahol egy boldog embert, annak az ingét rá kell adni, és akkor meggyógyul. Körbejárták a fél világot, sehol senki, aki boldog lenne. Kinek ez, kinek az a nyomorúsága. Egyszer csak találtak egy embert, akinek hangja kihallatszott a házából: ettem, ittam, dolgoztam, mindenem megvan. Kell ennél több? – Nosza, megvan: vegyük el az ingét, vigyük el a cárnak! Bementek hozzá, de ennek az embernek még inge sem volt…

A boldogság forrása nem a birtoklásban van.

A rendezett kapcsolatok teszik boldoggá az embert.

Rendben lenni önmagammal, az emberekkel, a ránk bízott világgal.

Ha valaki úgy gondolná, hogy nem ilyen egyszerű az élet, annak azt mondanám: igaza van. Mert nem egyszerű megteremteni és megtartani a rendet. Egymásra vagyunk utalva. Nem lehetek önmagamban boldog. Másokért kell élnem. Másokért kell élnünk. S akiknek hatalmuk van – márpedig a hatalom valós, létezik, de nem lehet sosem öncélú –, úgy kell elrendezniük a társadalom életét, hogy megvalósuljon benne – ne ijedjen meg senki a kijelentéstől – a szabadság, az egyenlőség és a testvériség. Krisztusi értékek ezek.