Jézus ezt mondja a körülötte lévőknek: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12–12)

János evangéliumának bevezetőjében olvassuk: A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Jézus magát a világ világosságának mondja. Amikor a gyermek Jézust Mária és József bemutatja a templomban, az agg Simeon karjára veszi, és dicsőíti az Istent: Most már elbocsáthatod, Uram, a te szolgádat, mert meglátták szemeim az üdvösséget: világosságul a pogányok megvilágosítására…

Rácsodálkozhatom a naplementék varázsára (a szerző fotói)

 

A fény és az élet elválaszthatatlanul összetartozik. Minden a fény felé törekszik. Életem legmélyebb élményei közé tartoznak a napfelkelték és a napnyugták. Nagy ajándék, hogy szobám ablakából fél éven keresztül láthatom a felkelő napot, és rácsodálkozhatom a naplementék varázsára is.

A régi templomokat nem akárhogyan építették, hanem

a felkelő és lenyugvó naphoz igazították a templom hajóját. Mert a felkelő nap számunkra Krisztus.

A fény minden kultúrában az életet jelenti. Sokszor volt alkalmam nem keresztény kultúrkörből származó vendégeknek megmutatni a tihanyi apátsági templom középkori altemplomát. Megilletődve álltak az alapító András király sírja előtt, és elgondolkoztak azon, hogy nem mindegy, mihez igazítjuk az életünket. A nap mindig keleten kel, nyugaton nyugszik. A szél hol innen, hol onnan fúj… Ahhoz, hogy életünket igaz emberként tudjuk leélni, biztos igazodási pontokra van szükség. A keresztény ember számára ez a biztos pont a Názáreti Jézus. Aki bennünket is hív: jöjjetek utánam!

A tihanyi apátsági templom középkori altemploma

 

Péter, Jakab és János, a kiválasztott tanítványok a Tábor-hegyen megtapasztalhatták a színében elváltozott Jézust, látva istenségének fényét. Szent Benedek atyánk szerzeteseitől megkívánja, hogy valóban Istent keressék. És figyelmeztet: siessünk, míg miénk az élet világossága, hogy a halál sötétsége meg ne lepjen bennünket.

A bizánci egyház liturgiájában az evangélium olvasása előtt hangzik el az imádság: Ragyogtasd fel szívünkben, embereket szerető Uralkodónk, a te istenséged ismeretének tiszta világosságát…

Berzsenyi így fohászkodik:

 

„Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,

Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:

Léted világít, mint az égő

Nap, de szemünk bele nem tekinthet.”

(Fohászkodás)

 

Sokszor elvakultan élünk. Elveszítjük szemünk elől az Istent. Elveszítjük tiszta látásunkat. Nem vagyunk képesek tájékozódni. Elvakítanak ennek a világnak különféle lehetőségei: a birtoklás kísértése, a hatalomvágy, nemritkán a gyűlölet, az irigység. Olyan jó volna, hogy tisztán lássunk. Hogy tudjunk különbséget tenni igaz és hamis, jó és rossz között. 

Keserűen tapasztaljuk, hogy a birtoklási vágy mennyire szűk látókörűvé tudja tenni az embereket. Elvakulttá. Nem vesszük észre a közvetlen közelünkben élők nyomorúságát, fájdalmát. A hatalomvágy ugyancsak képes elvakítani az embert: ha nem a köz javát tartja szem előtt, aki a hatalommal rendelkezik, elsötétül a világ. 

Amikor Jézust a Getszemáni-kertben elfogják, ennyit mond: Ez a ti órátok. A sötétség hatalmáé. (Lk 22,53) Amikor Jézus haláltusáját vívja, majd meghal a kereszten, sötétség borul az egész világra. (Lk 23,44)

Ez a ti órátok. A sötétség hatalmáé

 

Sokszor úgy érezzük, hogy elborít bennünket a sötétség. Félünk. Szorongunk. Reménytelennek, kilátástalannak látjuk az életet. Még pislákoló fényeket sem látunk. Bár úgy tűnik sokszor, hogy az ember fényessé teszi még a városi éjszakákat is, a belső sötétség, a gonoszság uralkodik ezen a magát felvilágosultnak képzelő világon. 

Helyzetünk minden, csak éppen nem fényes: mintha képtelenek volnának a hatalmasok arra, hogy véget vessenek a gyilkos háborúknak. Amikor fényes győzelemnek hirdetik repülőgépek vagy tankok megsemmisítését, tulajdonképpen szörnyű sötétséget okoznak családoknak, életben maradt embereknek.

A háborúk, amelyek az egyik oldalnak fényes dicsőség, a másiknak gyász: özvegyen maradt asszonyok, katona fiukat gyászoló anyák, apa nélkül maradt árva gyerekek. Hol van itt az igazi fény? – hazug ez a világ, ördögi: a sátán a hazugság atyja. (Jn 8,44)

De nem hagyhatjuk szó nélkül a szinte természetessé váló karaktergyilkosságokat sem.

A politikai vetélytársat meg lehet semmisíteni, hazug állításokkal befeketíteni, ellehetetleníteni. Világos beszédre vágyunk, értelmes gondolatmenetekre. Helyette azonban indulatoktól fűtött, gyűlölettől izzó szónoklatokat hallunk úton-útfélen, amelyeket az elvakult csoportok a maguk módján torzítanak tovább. Ahelyett, hogy elrendeződnének a dolgaink, egyre nagyobb a bizonytalanság, a káosz, a sötétség. 

A világosság a sötétségben világít

 

Ki gyújt ebben a zűrzavaros világban fényt? „A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta őt be.” Kétezer éve jelen van világunkban a világ Világossága. Rajtunk áll, befogadjuk-e, elfogadjuk-e őt. Rajtunk áll, hogy továbbadjuk-e az ő világosságát. Kétezer év óta szól a testvériség evangéliuma. De a világ elzárkózik előle. Vagy ha mégis vannak, akik hitelesen megélik a krisztusi életet, ugyanúgy elpusztítandóvá lesznek, mint ahogy Jézust megfeszítették. 

Meg kell változtatnunk az életünket.

Hinnünk kell, hogy az emberi gonoszságon úrrá tud lenni az Isten kegyelme.

Jézus legyőzte a halál sötétségét. Bennünket pedig meghív az ő követésére. „Jó volna, ha tudatosítanánk: a világ helyzete sosem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne.” (Hamvas Béla) Urunk, Jézus, te vagy a világ Világossága: erősítsd hitünket! „Krisztus, ki vagy nap és világ, / minket sötétségben ne hagyj!”