Nem vagyok biztos benne, hogy jó eredményt kapnék, ha közvélemény-kutatást végeznénk: mit ünnepel az egyház – Keleten és Nyugaton egyformán – február 2-án. A népi elnevezés: gyertyaszentelő. Vajon ezen a napon kijön-e a medve a barlangjából? A néphagyomány szerint, ha február 2-án a medve előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még hideg jöhet. De ha felhők takarják az eget, az a medvének azt jelenti, hogy lassan már vége a télnek. Alighanem ez majdnem minden, amit mondana róla a hétköznapok embere.
A keresztények számára azonban ez a nap sokkal több ennél.
Jézus templomban való bemutatását ünnepeljük.
A mózesi törvény előírásai szerint a szülő asszony a születés utáni negyvenedik napon újszülött gyermekét bemutatja a templomba, és áldozatot ajánl fel. Erre emlékezünk: Mária a gyermek Jézussal elmegy a jeruzsálemi templomba, hogy teljesítse a törvény szerinti kötelességét. (Lk 2,22–32)
Az új élet öröme (a szerző fotói)
Ünnepi alkalom ez a családnak. Nem tudom megrendülés nélkül nézni, amikor egy fiatal pár, akik gyermeket vártak, egyszer csak megjelenik a templomban, kezükben a kisbabával. Nem vagyok már fiatal, túl a nyolcvanon: elhomályosodik a szemem, látva a pár örömét, látva az új életet. Az agg Simeon kezébe vette a gyermek Jézust, és felfakadt belőle a hálaadás: Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, mert megláttam… Megláttam a világ világosságát.
Jézus bemutatásának ünnepe fényes ünnep.
Megjelent közöttünk az élet. Világosságul a pogányok megvilágosítására…
A fény és az élet valamiképpen összetartozik. A feltámadás ünneplésének csodálatos jelenete a húsvéti gyertya megáldása, majd a húsvéti gyertya fényének továbbadása. Krisztus világossága! – énekli a még sötét templomba bevonuló pap a húsvéti gyertyát magasra tartva. A hívek sokasága pedig válaszolja: Istennek legyen hála! És továbbadják a húsvéti gyertyáról vett apró lángot, és a sok kis gyertya lángja fénybe borítja az addig még sötét templomot.
A húsvéti gyertya fényének továbbadása
Krisztus a világ világossága. Régi szép énekünk: „Krisztus, ki vagy nap és világ, / minket sötétségben ne hagyj!”
Ezen a napon a liturgikus hagyomány szerint megáldja a pap a gyertyákat. Fény, világosság: a világosság a sötétségben világít. De vajon befogadtuk-e?
Szó van az evangéliumban egy öreg emberről,
az agg Simeonról, aki tudott várni. Várakozása beteljesült. Karjára vette a világ világosságát, az értünk világra született Jézust, az Üdvözítőt.
Tudnunk kell várni. Annyi minden nyomaszt bennünket. Sokszor reménytelen sötétség borul ránk. Nemritkán úgy érezzük, nyomorúságunknak sosem lesz vége. Fáj a saját gyöngeségünk. Fáj a mások értetlensége. Fáj a minket körülvevő embertelenség a világban.
Tudnunk kell várni. Az agg Simeon nem tudta, mikor érkezik Mária a gyermekkel a templomba. De ott volt, szívében a reménységgel, hogy meg fog érkezni. És várakozása, vágyakozása beteljesült.
Bocsásd el most szolgádat, Uram (a ráckevei szerb templom képe)
Gyertyaszentelő ünnepe a fény napja. Az élet ünnepe. A vágyakozás beteljesülésének csodálatos eseménye. Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram…
A szerzetesek esti imádságának része Simeon hálaéneke. Mögöttünk egy fáradságos, nehéz nap. Jön az éjszaka sötétje. Észrevettük-e a nap folyamán, hogy a találkozásokban számunkra is fölragyogott a világosság? Amikor elesettekkel, szegényekkel, vándorokkal, betegekkel, rászorulókkal találkozunk, Krisztust láthatjuk meg bennük. Azt a Krisztust, aki a mi szolgálatunkat várja. És
az emberek odaadó szolgálatán keresztül fölragyog mindannyiunk számára a fény. Az élet világossága.
Készek vagyunk-e arra, hogy befogadjuk? Vagy türelmetlenül nyugtalankodunk, mert szeretnénk mindent megkapni, lehetőleg azonnal. Szeretnénk, ha állandóan világosságban járnánk. Nehezen viseljük el a sötétséget. Elégedetlenek vagyunk az élettel, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. Panaszkodunk az emberek gonoszsága miatt. Fölháborodunk, mert nem úgy történnek a dolgok, ahogy éppen szeretnénk.
Ez az ünnep a várakozásról is beszél. A hitről is beszél. Arról, hogy nem mi irányítjuk a világ sorsát. De az élet fényessége fölragyog a mi számunkra is.
Az élet fényessége fölragyog a mi számunkra is
Az Isten szól bele az életünkbe az emberségen keresztül. A hitvallásban mondjuk Jézusról: világosság a világosságtól, igaz Isten az igaz Istentől. Megjelent közöttünk. Tanúságot tesznek róla az apostolok, az evangélisták, tanúskodnak róla kétezer év óta mindazok, akiknek megváltozott az élete, mert befogadták az élet világosságát.
Legyen bátorságunk, hogy várakozzunk.
Legyen nyitott a szívünk, hogy ha felragyog a fényesség, befogadjuk az élet világosságát.
A bizánci liturgiában az evangélium olvasása előtt a következő imát mondja a pap: „Ragyogtasd fel szívünkben, embereket szerető Uralkodónk, a te istenséged ismeretének tiszta világosságát!”
A nem keresztény, indiai Rabindranáth Tagore így fohászkodik:
„Uram, adj világosságot, hogy lássam utadat!
Uram, adj erőt, hogy járjak utadon!
Uram, adj szeretetet, hogy végigjárjam utadat!
Adj erőt, hogy minden erőmmel a Te akaratodat teljesítsem, szeretetben!”
A zsoltáros pedig ezt mondja: „Tenálad van az élet forrása, a te fényedben látjuk meg az igazi fényt.” (Zsolt 36)
