Életünk egyik legtitokzatosabb valósága az idő. A napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek folyamatosságát évről évre visszatérően megszakítják, megállítják az évenként ismétlődő ünnepek. Ünnepelni csak olyan eseményt tudunk, amely valamikor megtörtént és hatása most is jelen van az életünkben. A világtörténelemnek kikerülhetetlen hatású eseménye Jézus élete.
Nem egyszerűen visszaemlékezünk rá
– emlékezni lehet vesztes háborúkra, természeti katasztrófákra is –, hanem ünnepeljük, ami vele történt, és amit értünk tett.
Titokzatos valóság az idő...
A múló idő hetes periódusaiban ott van a vasárnap, az Úr napja, a feltámadás napja.
A legnagyobb ünnep, amely évről évre visszatér, az Úr feltámadásának ünnepe,
a húsvét. A magyar megnevezés az igazi tartalmából nem sokat ad vissza. Arra utal, hogy véget ért egy olyan időszak, amikor a húsevés hagyományosan tilos volt a vallásukhoz hű keresztények számára.
Negyven napos időszak, a nagyböjt előzi meg az ünnepet. Napjainkban kiveszett az érzék a szakrális böjt iránt. A jóléti társadalmak lakói túltápláltak. Szeretnék, ha egészségesebben élnének, amiből a legkülönbözőbb módokon lehet üzletet formálni. Böjtölni kell, egészségesen táplálkozni. Tanácsadók sokasága foglalkozik azzal, hogy az elhízott embereket rávezessék az egészséges életmódra. De ennek semmi köze nincs ahhoz, amit a vallásához hű ember böjtnek nevez.
A jóléti társadalmak lakói túltápláltak
Az élet ünnepére készülünk. Nagyböjt első vasárnapján a pusztába vonuló Jézust látjuk, akinek emberségében kísértésekkel kell szembenéznie. (Lk 4,1–13) A pusztaságot tekinthetjük egyfajta labirintusnak, ahol nincs mihez igazítani az életet. Olyan hely a puszta, ahol nehéz tájékozódni. Nincsenek útjelzők, csupán az éjszaka felragyogó csillagok, amelyek fölötte vannak minden emberi alkotásnak.
A világ rendjét tapasztalhatom meg, ha fel tudok nézni a csillagos égre. Az ember először nem azon töpreng, hogyan is jöhetett létre a csillagos égbolt. Egyszerűen csak csodálkozik, és megérez valamit abból, amit úgy hívhatunk, hogy világegyetem. És
megtapasztalhatja, hogy az ember önmagában milyen jelentéktelen, milyen parányi lény.
Hogy a mi szűk hétköznapi világunk nem a mindenség. Mi csak apró részei vagyunk. Bár sokszor úgy gondoljuk, mi vagyunk a világ közepe.
Jézust a pusztában megkísérti a sátán. Tudjuk jól, hogy az evangéliumok nem riportkönyvek, hanem a Lélek indítására megírt visszaemlékezések mindarról, amit az evangélisták közvetlenül átéltek, vagy amit elbeszéltek nekik azok, akik Jézus közvetlen környezetében voltak.
Az első húsvét után a tanítványok rádöbbentek, hogy amit Jézus magáról mondott, az valóság. A keresztre feszítés történetének lényeges része, hogy Jézust azzal gúnyolják: Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! De ő nem száll le. S miután kileheli lelkét, a századosból fölfakad a vallomás: Ez valóban Isten fia volt…
Jézust azzal gúnyolják: Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!
A megkísértés elbeszélése jól tagolt, jól megszerkesztett elbeszélés. Három kísértésről van szó. Az első: Tedd, hogy ezek a kövek kenyérré váljanak! Jézus a pusztában éhezik. Az evangélista elmondja, hogy a pusztai napokban nem étkezett. De megéhezett. Ekkor jön a kísértő, a kísértés: most mutasd meg, hogy Isten fia vagy! Jézus egyenes beszéddel utasítja el a kísértőt: Nemcsak kenyérrel él az ember!
Ezután a sátán megmutatja neki a világ összes országát. Ezt mind neked adom…
A hatalom és a dicsőség kísértése.
De a feltétel: boruljon le a sátán előtt. Jézus válasza határozott: Uradat, Istenedet imádd! Ne istenítsük, ami nem Isten.
Majd a hatalmas jeruzsálemi templom párkányára állítja Jézust a sátán, s biztatja, vesd le magad! Hiszen az angyaloknak parancsolt az Úr, hogy óvják, kőbe ne üsse a lábát. Jézus azonban nem hallgat a kísértőre. Távozz tőlem!
Jeruzsálem, Oroszlános kapu
Az elbeszélés világos üzenete számunkra, hogy mindannyiunknak szembe kell néznünk a kísértésekkel. Könnyen szerepet tévesztünk, nehezen fogadjuk el a korlátainkat. Szívesen birtokolnánk hatalmat az emberek fölött. Annyi minden van, ami megtéveszthetne és lefoglalhatna bennünket: kincs, hír, gyönyör…
A kísértés kívülről jön. Válaszolnunk nekünk magunknak kell rá. A külső vonzással szemben
elég erős-e a belső meggyőződésünk, a belső világunk? Hagyjuk-e, hogy kívülről irányított emberek legyünk,
vagy képesek vagyunk-e arra, hogy ragaszkodjunk meggyőződésünkhöz, elveinkhez, hitünkhöz?
Ősidők óta a hamukereszt figyelmeztető jelét használja az egyház a nagyböjti időszak kezdetén. Emlékezz, ember, hogy ki is vagy. Nem te vagy a világ ura. Porból lettél, és visszatérsz a porba.
Nem elriasztás ez, nem fenyegetés.
A szent jelek visszazökkentik az embert a valóság talajára.
Figyelmeztetnek arra, hogy ne legyünk aránytévesztők: nem vagyunk urai ennek a világnak. Jézus negyven napos pusztai tartózkodása figyelmeztet bennünket: nekünk is szükségünk van arra, hogy távolságot tartsunk a minket körülvevő világ számtalan kísértésétől. Szent időszak vár ránk, a megújulás, a megtisztulás, a megtérés lehetőségével.
S amikor ebben az időszakban megvonunk magunktól valamit ételben, italban, kényelemben, s amikor többet imádkozunk, komolyabban vesszük az életünket, amely porból vétetett és visszatér a porba, akkor nem profán életvezetési tanácsokat fogadunk el, nem is fogyókúrás technikákat, hanem
emberségünket tisztítjuk meg mindattól, ami megakadályozhat
bennünket abban, hogy szárnyaló szívvel haladjuk előre az Úr parancsainak útján. Ha valóban szabaddá tudunk válni minden fölösleges megkötöttségtől, akkor a Lélek örömével várhatjuk majd az Élet ünnepét, a szent húsvétot.
