Jézus az őt követőket élni tanítja. Többször, más megfogalmazásban, de ugyanazt köti a tanítványok lelkére. A hegyi beszédben ezt mondja: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.” (Mt 7,12) Amikor imádkozni tanítja őket, beszél a megbocsátásról: Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk… Felszólítja őket, legyenek irgalmasok, miként a mennyei Atya is irgalmas.
Az irgalom, a megbocsátás hozzátartozik az emberi élethez. Haragosoddal még napszállta előtt békülj ki! – figyelmezteti Szent Benedek a szerzeteseit. Másutt pedig biztat: Isten irgalma felől kétségbe soha ne essél!
Ugyanakkor nekünk magunknak is nagylelkűeknek kell lennünk.
Az ellenségszeretet az egyik legnagyobb kihívás az életünkben. Kihívás, hogy ezt a kizökkent világot megpróbáljuk a helyére tenni.
Vannak emberek, akik furcsa módon mintha csak akkor éreznék jól magukat, ha valakivel szembefordulhatnak. Nem tagadom, létezik ellenség és létezik a gonosz hatalma. De furcsa emberi gyöngeség – vagy talán betegség – jele, ha a másikban, aki másként látja a világot, azonnal ellenséget látunk. Vannak sokan, akik saját felelősségük elől menekülnek, amikor minden kudarcért, bajért, ami velük történik, másokat tesznek felelőssé. Mintha mi magunk nem lennénk esendők, gyarlók, akik sokszor kudarcot vallunk.
Szeressétek ellenségeteket! – mondja Jézus. (Lk 6,27–36) Meghökkentő kijelentés ez. Hogy kívánhat tőlem, tőlünk ilyet az Úr? Az igazságosság azt kívánná, hogy rosszért rosszal fizessek. Ne tűrjek, hanem harcoljak. Ne engedjem, hogy eltapossanak, hogy semmibe vegyenek. Mert tény, hogy létezik a gonosz. Jézus ott, a Getszemáni-kertben mondja: Ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé. (Lk 22,53)
A ti órátok, a sötétség hatalmáé (a szerző fotói)
Amikor ma is a világ sok helyén
értelmetlenül gyilkolják egymást az emberek, különösen is nehéz szembenéznünk Jézusnak ezzel a kívánságával: Szeressétek ellenségeiteket!
Hogyan szeressem azt, aki az életemre tör? Aki elpusztítja, amit fölépítettünk. Akinek a számára nem létezik a múltunk, a kultúránk, s aki a mi pusztulásunkat kívánva akar hatalmat, érvényesülést, gazdagságot, jólétet…
Az ember ösztönösen védekezik. S ez így van rendjén. Aki életre hívott bennünket, az életösztönt is belénk oltotta. És mégis ott van az emberiség kezdete óta a testvérgyilkosság, a pusztítás, a rablás, a gonoszság. De ott él bennünk a kiolthatatlan vágy is az elveszett paradicsom után.
Százezrek pusztulásának, értelmetlen halálának vagyunk tanúi, olyan háborúnak, amelyet már régen meg kellett volna állítani. Valamikor, százezrek halála után létrejön majd egy politikai megegyezés, ideig-óráig tartó tűzszünet, aztán majd folytatódik tovább. Anyák siratják gyerekeiket, apák siratják szétlőtt otthonukat, feleségek várják reménytelenül vissza a férjüket. S ilyenkor próbáljuk szeretni az ellenséget?
Fogadjuk el az igazságtalanságot? Hagyjuk, hogy átgázoljanak rajtunk?
S ez a pusztítás nem csak a véres háborúnak a sajátossága. Lőfegyverek, páncélosok, vadászrepülők, drónok nélkül is lehet gyilkolni, belegázolni a másik ember becsületébe, hazugságokat állítani a másikról, mert valamiképpen útjában van az egyik ember a másiknak. Pénzügyi és hatalmi érdekek feszülnek egymásnak, s közben emberek élete válik lehetetlenné.
A pusztítás nem csak a véres háborúnak a sajátossága
S ilyenkor próbáljuk szeretni az ellenségünket?
Jézus a tanítványaitól ezt kívánja. Nem önfeladást, nem a gonosszal való egyetértést. Csupán azt kívánja, hogy amit magunknak szeretnénk, azt kívánjuk a másiknak is. Lukács evangéliumában olvassuk Jézus szavait: Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. (Lk 6,28) A „mondjatok áldást” nem azt jelenti, hogy azt mondjuk, jaj de jó… Hanem valamiképpen így fogalmazhatnék: Uram, add, hogy észhez térjenek! Találjanak vissza a helyes útra! Ismerjék föl végre, hogy nem ők az urai ennek a világnak!
Az ellenségszeretet számomra így értelmezhető.
Imádkozom, hogy változzon meg! Hogy döbbenjen rá, nem a pusztítás jelenti a boldogságot, hanem az élet szolgálata.
Az egymással háborúban álló csapatok katonái nem ismerik egymást. Egyikük sem tehet arról, hogy melyik oldalra született. Áldozatai a politikának, a politikusok közötti érdekellentéteknek, ami mögött a legtöbb esetben gazdasági, pénzügyi érdekek vannak.
Áldozatai a politikusok közötti érdekellentéteknek
Bizonyára többen ismerik az újkori háborúk történetének egyik megrendítő epizódját. Dani Zoltánnak hívják azt a székely származású, szerb állampolgárságú katonát, aki a koszovói háborúban lelőtt egy lelőhetetlennek hitt amerikai „lopakodót”, egy bombázót. A pilóta túlélte. Később levelezni kezdtek. Majd 2011-ben személyesen is megismerhette őt. Szinte barátokká váltak még a találkozás előtt.
Ezt mondta: „Megtudtam például azt is róla, hogy ő is katolikus, aki a családjával rendszeresen jár templomba, és minden étkezés előtt egymás kezét megfogva imádkoznak. De azt hiszem, hogy a személyes találkozásunkkal mindannyian még jobb emberek lettünk. Képzeljék csak el, hogy Dale Zelko… összesen hatszáz vendég jelenlétében bocsánatot kért tőlünk a maga nevében. Felidézte, a
parancsnokai azzal küldték Szerbiába, hogy nálunk mindenféle rossz van, és ő segíteni fog, elhozza hozzánk a szabadságot. Hozzátette, hogy hatalmasat tévedtek, és ő ezért bocsánatot kér.”
Bárcsak a világ hatalmasai is képesek volnának arra, amit ez a két egyszerű, igaz ember meg tudott tenni. Lélek kellett hozzá.
Mi más lehetne ebben a nagyon is furcsa, elembertelenedő világban a fohászunk, mint a következő: „Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk, és újítsd meg a föld színét!”
