Példabeszédeiben Jézus szembeállítja a magát mindenkinél többre tartó gőgös embert a korlátait elismerővel, a sokból alig adakozót a kevéshez sem ragaszkodóval. Vegyük észre: Jézust nem lehet úgy követni, hogy csak egy részt adok magamból neki.

Hétköznapi észjárással ma sem könnyű vállalni az ellenségszeretet követelményét. A szeretet erőfeszítést kíván. Lényegéhez tartozik a feltétel nélküli elfogadás: viszonzás híján is jót akar mindennek és mindenkinek. Igazán szeretni csak a megtérő, Isten rendjét magába befogadó ember képes.

Mintha lelki-szellemi sötétségben botorkálna a világ. Sokak érdeke, hogy ne lássunk át fondorlatokon, hogy csőlátásunk legyen. Uram, hogy lássak! – kiálthatjuk a jerikói vak koldussal. Hogy Simeonhoz hasonlóan megláthassa szemünk az üdvösséget, akit világosságul küldtél minden nemzedéknek.

Jézus tanítványaiban is él az ösztönös hatalomvágy, azon vetélkednek, ki fog eljövendő országában az Úr jobbján vagy balján ülni. Még nem értik, hogy az Ő országa nem e világból való. Még meg kell mosnia a lábukat a Mesternek, hogy megsejtsenek valamit arról, ki a nagyobb igazán.

A gazdag ifjú a tökéletesedés vágyától indítva, bizalommal fordul Jézushoz, de nincs benne erő lemondani a birtoklásról, vállalni a teljes elköteleződést. A pénz ne uralkodjon, hanem szolgáljon – figyelmeztet Ferenc pápa. Igazságosabb és testvériesebb világot kell építenünk.

Felelős vagyok nemcsak a saját életemért, hanem nemzetem jövőjéért is. A széteső családok, a gyermektelen párok Európája halálra ítélte önmagát. A hűség mintha kiveszett volna a világból. Mégis az egymás mellett „holtomiglan-holtáiglan” kitartó, gyermekszerető pároké a jövő.

Könyvből még senki sem lett Krisztus követőjévé. Az igazság megismeréséből nem következik az igazság szerinti élet. Vonzó példát mutató keresztényekre van szükség, akiknek életét átjárja az örömhír, eleven közösségre, amelyben megtapasztaljuk, hogy testvérek vagyunk, közünk van egymáshoz.

Az irodalom, a művészet ahhoz segít, hogy egész valónkkal átéljük az élet leglényegesebb kérdéseit. Az olvasó valamiképpen újraírja a művet, felerősíti képzeletével, világot teremt, használja saját képességeit, emlékezetét, álmait, munkába állítja saját élettörténetét.

A hatalom nem uralkodásra, hanem a közjó előmozdítására szól. Tudásra, elkötelezettségre van szükség hozzá. Jézus is felkészíti tanítványait küldetésükre, a szolgálatra, amelyre példát is ad nekik. Az ítélet majd csak arról szól, törődtem-e embertársaimmal, közösséget vállaltam-e velük.

Sokan vállalták az üldöztetést Jézus igazsága miatt, s az apostolok példájára készek voltak akár a halálra is. A Mester szenvedéséből tanulták meg: életünket másokért feláldozva megmenthetjük azt az örök életre. A kereszten megölt Jézus számunkra élő valóság, aki legyőzte a halált.

Miközben égbekiáltó igazságtalanságokkal találkozunk nap mint nap, gyakran süketek és vakok vagyunk a segélykiáltásokra, némák maradunk vagy másokra mutogatunk. Jézus nem akarja, hogy magunkba záruljunk, követőinek meg kell hallaniuk a szegények, elesettek kiáltását.

Jézus nem megszüntetni jött a törvényt, hanem beteljesíteni. Az éltető hagyományokhoz ragaszkodik; Jeruzsálembe zarándokol, megülik a húsvéti vacsorát. De túllép a kiüresedett szokásokon, szombaton is gyógyít, szóba áll idegenekkel. Az előírások helyett az embert állítja a középpontba.