Aki útra kel, annak célja van. Valahová el akar jutni. Kivétel nélkül mindannyian úton járó emberek vagyunk. Hajt bennünket a megfoghatatlan, kimondhatatlan vágy a mindig több, a jobb, a szebb, a teljesebb után. Sík Sándor fohászkodik egyik versében a következőképpen:

 

„Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.”
(Ments meg Uram!)

 

Karácsony ünnepéhez hozzátartozik a fény. A világosság, amely felragyog a sötétségben. Izajás próféta szavai teljesülnek be: „A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Azok számára, akik a halál árnyékának országában ülnek, világosság támad.” (Iz 9,1) A fényességet, az élet világosságát a gyermek jelenti, aki

megszületett a világ üdvére. Azért, hogy nekünk életünk legyen.

A fényesség fölragyog mindenki számára. Mindannyian halandók vagyunk, létezésünk korlátainak szorításában élünk. Mindannyian vágyakozunk a több, a teljesebb életre. Labirintusnak tűnő világunkban kiutat keresünk. El kell indulnunk.

Udvardi Erzsébetnek van egy számomra sokatmondó festménye. A nagy szürkeségben, a fölfelé kanyarodó víz partján apró alak látszik, amint úton van. S az út végén apró fény csillan föl. Reményt sugároz nekem, nekünk, akik nekifeszülünk annak, ami előttünk áll. De ezt az utat a fény reménye nélkül vállalni képtelenség.

Az út végén apró fény csillan föl – Udvardi Erzsébet: Földi utunk (a szerző fotói)

 

Jézus tanítványainak mélységes hite ragyog át a róla szóló evangéliumokban. A Háromkirályok látogatásának leírása az egyik legszebb szentírási elbeszélés. (Mt 2,1–12) „Láttuk csillagát Napkeleten…” Távolról jönnek, nagy messzeségből. A béke, az élet örömhíre nemcsak azoknak szól, akik azon a vidéken tanyáztak, nemcsak a pásztoroknak.

Az Isten életet ajándékozó jóságában kivétel nélkül mindenki részesülhet.

Hit nélkül nem lehet élni. Hozzátartozik az emberi élethez a bizalom. Sok mindent szeretnék pontosan tudni, szeretném, ha kiszámítható lenne az életem. Szeretném tudni, hogy mit hoz a holnap. De nem tudom. Kiszámíthatatlan. De mégis bízom abban, hogy ha útra keltem, akkor célba is fogok érni.

Külön ajándék, ha felragyog számunkra a csillag. Követni kell, következetesen. Fáradságot nem kímélve, leküzdve a távolságot.

Le kell győznöm önmagamat. Nem szabad félúton megállnom.

Útvesztőkkel van tele a világ, s az útjelzők sem mindig egyértelműek. A napkeleti bölcsek betérnek Heródes királyhoz, hogy megtudakolják, hol kell megszületnie a megígért királynak. Az elbeszélés szerint Heródes összehívatja a tudósokat, akik az írásokból kiolvassák: Betlehemben. Érdemes odafigyelni arra, hogy Jézust már születésekor félreértik: Heródesben feltámad a féltékenység a királyság miatt. Pedig Jézus országa nem ebből a világból való.

Csillag Betlehemben, a születés helyén

 

A háromkirályok felett újra megjelenik a csillag.  A csillag vezetésével mennek tovább, egészen Betlehemig, ahol meg is találják az újszülött Jézust anyjával, Máriával.

Az ősegyház hite fogalmazódik meg a bölcsek adományaiban. Leborulnak előtte, és átadják ajándékaikat: az aranyat, a tömjént és a mirhát.

Jelképes ajándékok ezek, nem olyanok, amelyeket egy kisgyermek születésénél használni lehetne. A hit kifejezése: Jézusban fölismerik a királyt – a királyok királyát.

A tömjénnel kifejezik a hitet a Jézusban megjelent Istenben. A mirha pedig a szenvedésre, a halálra utal.

Az evangéliumokban a mirha Jézus sírba tételével kapcsolatban szerepel: János evangélista mondja el, hogy amikor levették Jézus testét a keresztről, az arimateai József mellett ott volt Nikodémus is, aki korábban titokban kereste fel Jézust, most pedig hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket, hogy bekenjék vele a holttestet. (Jn 19,39)

Leborulnak, hódolnak a háromkirályok, és jelképes ajándékokat adnak át.

Vajon mi, késői tanítványok, föltekintünk-e az égre? Észrevesszük-e a számunkra is felragyogó csillagot, amely bennünket is vezet az úton? Vajon vesszük-e a fáradságot, hogy végigjárjuk a számunkra kijelölt utat? Készek vagyunk-e arra, hogy életünk urának elismerjük a Betlehemben megszületett, értünk kereszthalált halt és föltámadott Jézust?

Csillag, Balaton

 

Számomra van ennek az elbeszélésnek még egy mélyértelmű kijelentése. A bölcsek, akik Heródes udvarában tájékozódtak, átlátnak Heródes gondolatain. Heródes azt kéri tőlük, hogy ha megtalálták az újszülött királyt, térjenek vissza hozzá, hogy majd ő is elmehessen és hódolhasson előtte. Átlátják, hogy Heródes szándéka nem tiszta. Nem mennek vissza hozzá. Más úton térnek vissza hazájukba.

Aki Jézussal valóban találkozott, annak meg kell, hogy változzon az élete. Már nem járhat többé ugyanazon az úton.

Amikor a bölcsek beléptek Jézus születésének helyére, maguk mögött hagyták a hosszú és fáradságos utat. Már nem az út volt fontos számukra, hanem az, hogy célba értek. Hogy megtalálták a csillag vezetésével, akit kerestek. Beteljesedett a vágyuk. Nem volt hiábavaló a hitük.

Nem volt kiszámítható tudásuk, csupán hitük és bizalmuk,

hogy ha követik a jelet, a fölöttük fénylő csillagot, akkor célba fognak érni. És ez valósággá vált.

Útra kelni csak reménységgel, hittel, bizalommal lehet.

Zarándokok – Útra kelni reménységgel, bizalommal

 

Reménység, hit és bizalom nélkül nem fog megváltozni ez a körülöttünk forrongó, lázongó, egymást eltiporni hajlamos, egyre embertelenebb világ. Föl kell tekintenünk az égre. Észre kell vennünk

a csillagot, amely minden ember számára fölragyogott; a távoli messzeségben élőknek is.

Jézushoz eljutni, őt megtalálni csak akkor tudjuk, ha merünk útra kelni. Hittel, reménnyel, bizalommal.

A keresztény ember mélyen hiszi, hogy Ő a megoldás az életünkre. Még akkor is, ha az úton nemegyszer elbukunk. Ha úgy érezzük, hogy nincs tovább. Tovább kell menni, bátran át kell lépni a betlehemi istálló kapuján. Nem emberi gazdagságot fogunk találni, hanem isteni ajándékot. És ez az isteni ajándék tesz majd képessé arra, hogy megváltoztatva az életünket, más úton térjünk vissza hazánkba.