Jézus gyógyít. Az emberek tudomást szereznek róla. Az a hír járja, hogy „mindent jól tesz. A süketeknek visszaadja hallásukat, a némáknak a beszédjüket.” (Mk 7,37) Ahol Jézus jelen van, átalakul a világ. Az emberek egymásra találnak. Megértik egymást. Szólni tudnak egymáshoz.
A bénák járni tudnak. A vakoknak megnyitja a szemét.
Kitárul az emberek számára a világ.
Megértik egymást. Szólni tudnak egymáshoz (a szerző fotói)
Jézus küldetése mindenkihez szól. Nem válogatja meg, kit gyógyítson meg, és kit nem. Jézus mindenki számára életet akar. Az élet teljességét akarja nyújtani. Az emberen, a
bűnös, beteg, esendő emberen múlik, odafordul-e hittel és bizalommal őhozzá. A Jézussal való kapcsolat hitet kíván: Hited meggyógyított téged!
A tíz leprás meggyógyításának elbeszélése (Lk 17,11–19) különösen is sokatmondó. A leprások a társadalom peremén vannak, betegségük miatt el kell kerülniük az embereket. Jézusról, a gyógyítóról elért a hír hozzájuk is. Még messze voltak, mondja az evangélista, és az egyikük hangosan kiáltja: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!
Bíznak benne. Remélik, hogy Jézus őket is meggyógyítja. Jézus nem csodadoktor, nem mutatványos. Azt mondja nekik, amit a törvény megkíván: aki meggyógyult a leprából, mutassa meg magát a papnak. Nem azt mondja Jézus, hogy „meggyógyítottalak”, hanem rájuk bízza: hisznek-e abban, hogy meggyógyulnak.
Útközben meggyógyultak. Közülük egy visszafordult, Jézus lábaihoz borult, hogy köszönetet mondjon. Az evangélista megjegyzi: „Ez az ember szamaritánus volt.”
Nem arról beszélek, hogy mennyire kiveszett az emberekből a hála érzése. Kemény valóság ez: nem vesszük tudomásul, mennyi mindent kaptunk és kapunk. Azt gondoljuk, egyszerűen jár nekünk. Csak úgy… Most inkább azt hangsúlyozom, amit megjegyez az evangélista: egy szamaritánus mond köszönetet. Egy idegen. Egy „kívülálló”.
Manapság nem kevesen vannak, akik
a kereszténységet kisajátítanák maguknak. Vagyunk „mi”, a kiválasztottak, és vannak „ők”, akik nem a mi embereink.
Nagyon távol állnak tőlünk. Lehet, hogy tényleg így van. De próbáljuk meg elfogadni, hogy Isten üdvözítő szándéka egyetemes, mindenkire kiterjed. Mi magunk pedig nem állhatunk oda az Isten és a másik ember közé: nem mondhatjuk, mit keresel itt a templomban, hiszen nem közénk tartozol…
Nagyon távol állnak tőlünk
Ki tartozik igazán Jézushoz? Nem én mondom meg. Nem az én dolgom. Az én feladatom, hogy Jézus munkatársaként, hiteles tanítványaként őhozzá vezessem az embereket.
Megvan bennünk a hajlam, hogy mi mondjuk meg, ki tartozhat őhozzá. Felsorolunk szabályokat, előírásokat, hittételeket. Mindezek fontosak. De
mindennél fontosabb, hogy megvan-e az emberben az őszinte vágy a gyógyulásra és a teljes életre.
Ki tudom-e mondani őszintén, hogy Jézus, Mester, könyörülj rajtam? Tudom-e, akarom-e Jézust mesternek tekinteni az életemben? Akinek tanítása képes átalakítani az életemet. Aki képessé tesz arra, hogy újra az emberek között tudjak élni. Úgy, hogy elfogadjanak engem. Ennek azonban feltétele, hogy én magam is elfogadó legyek.
Vajon képes vagyok-e arra, hogy saját hiányosságaimat, gyöngeségeimet, bűneimet elismerjem? Vajon el tudom-e fogadni, hogy magam nem lehetek önmagam orvosa, megváltója?
Vajon nincsenek-e a környezetünkben emberek, akikre úgy tekintünk, mintha leprások lennének. Ha őszinték vagyunk, el kell ismernünk, hogy vannak, nem is kevesen. Olyan könnyen
beképzeljük magunknak, hogy mi vagyunk az igazak és a tiszták,
és ott vannak, akikhez úgy gondoljuk, semmi közünk. Peremre került emberek sokasága… Iszákosok, rabjai az alkoholnak. De vajon miért? A kábítószer-fogyasztó fiatalok. A hajléktalanná vált nyomorultak. A kéregető koldusok. Maguk tehetnek róla, gondoljuk sokszor. Lehet, hogy így van. De akkor is erre az életre született emberek, akik valamiért képtelenek saját erejükből azzá válni, amivé lehetnének.
Vajon képesek-e a magukat Krisztus követőinek nevezők arra, hogy a gyógyító Jézust jelenvalóvá tegyék ebben a zűrzavaros világban? Tudom jól, hogy külön-külön tehetetlenek vagyunk. Tudnék rémtörténeteket mesélni, kalandos eseteket sorolni, amikor
visszaéltek a jószándékú segítségnyújtással. Mégis, a feladat elől nem térhetünk ki,
ha valóban Mesterünknek, Urunknak valljuk Krisztust. Éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok… Sokféle hiánnyal és betegséggel küzdő emberrel találkozunk, akik mind gyógyulásra és gyógyítóra várnak. Arra, hogy a társadalom pereméről újra egyenrangú tagjai lehessenek az emberek közösségének.
A feladat elől nem térhetünk ki
Vajon tényleg hívő közösség vagyunk? A közösség tud igazán befogadó és gyógyító lenni.
Hited meggyógyított téged!
– mondja Jézus a leprásnak. Hitt Jézusban, mert úgy érezte, hogy lehet hinni benne. Vajon hitelesen képviseljük-e az emberek között Jézust, akiben hiszünk? Átsugárzik-e rajtunk, hogy az Ő küldetésében járunk?
|
